Ivan Gašparovič a rendőrség és a nacionalisták szócsöve

szilva | 2008. november 4. - 06:42 | Vélemény
Nem óhajtok sem amatőr nyomozó sem pedig döntőbíró lenni. Egyszerű polgárként szeretném megtudni végre, hogy valójában mi indokolta a szlovák rendőrség brutális fellépését a DAC – Slovan mérkőzés 18.percében. Ugyanis ami abban a szektorban történt, az bárhol megeshet, s mindannyian bármikor áldozataivá válhatunk az ilyen túlkapásnak és törvénytelenségnek. Kedd reggelig sem oszlatták el az illetékesek, sőt: növelték a kételyeimet és felháborodásomat.

Nézzük sorjában a tényeket: Hajlandó vagyok elhinni Ján Packa országos rendőrfőkapitánynak, hogy a Fradi szurkolóinak 100-150 keménymagja balhézni akart a helyszínen. Azt azonban nem bizonyították, hogy a hétfői sajtótájékoztatóján bemutatott szúró-vágó eszközöket, az acélhegyű bakancsot tőlük és aznap, Dunaszerdahelyen foglalták le.

Részben egyetértek a rendőrségi szakameberekkel abban is, hogy a DAC stadionja eléggé lepusztult állapotban van, sok a törmelék a létesítmény közvetlen közelében, tehát már maga a helyszín is kockázatos.

Részigazság az is, hogy a rendőrök felléptek a randalírozó Slovan-szurkolók ellen is. Méghozzá szakszerűen: kiemelték a menetelők közül azokat, akik füstbombákat, köveket dobáltak, leteperték és előállították azt a személyt, aki átmászott a kerítésen.

Ugyanez a szakszerűség hiányzott az ominózus 18.percben. Ha valóban dobálták a rendőröket, mi több: néhányan rájuk is támadtak, miért nem őket emelték ki? De eddig még azt sem bizonyították, hogy valóban érte őket ilyen inzultus!

A magyarországi rendőrség az uniós szokásoknak megfelelően a történtekről bizonyítékokat és magyarázatot kért szlovák kollégáiktól. A Népszabadság Online értesülései szerint küldtek is beszámolót. A rendőrattakról így írnak: "Egyetlen zavaró pillanat volt, amikor a rendőrség a magyar szektorban beavatkozott, de ez a beavatkozás nélkülözhetetlen volt, mert a magyar szurkolók egy része a számukra fenntartott, lezárt szektorból a kordont áttörve kinyomta a kaput, és hátulról a Slovan-szurkolókhoz akartak eljutni. A magyar szurkolók a rendőröket sértegették, szidalmazták, fasisztának titulálták, végül megtámadták őket, hogy a Slovan- szurkolókhoz eljussanak. A rendőri intézkedést a mérkőzés 18. percében az indokolta, hogy a DAC és a Ferencváros szurkolói közösen közvetlen fizikai erőszakot alkalmaztak a rendőrökkel szemben."

A következő mondat szerint: "Ez a beavatkozás a nézők számára nem látható helyen történt, ezért annak okát nem észlelhették. Viszont a szlovák rendőrség birtokában van az esetről készült dokumentáció és videofelvétel. Ez feldolgozás után a magyar rendőrség számára átadásra kerül." A pozsonyi  illetékesek azt ígérték, hogy november 3-ig átadják a felvételt Budapestnek, ez azonban kedd reggelig nem történt meg.

Horváth Csaba magyar alezredes számos Fradi-meccs biztosításában szerzett gyakorlattal, megfigyelőként volt jelen a stadionban. Hétfőn a magyar parlamenti bizottság előtt azt mondta: az eseményektől 40 méterre helyeztek el őket kollégáik, de onnan távcsővel sem láttak semmit, ami indokolhatta volna a rendőri akciót. Horváth alezredes - bár hangsúlyozta, hogy nem szeretné kritizálni szlovák kollégáit - szakszerűtlennek ítélte a rendőri fellépést. Ha volt ott néhány rendbontó, azokat ki kellett volna emelni a tömegből. Ha pedig egy rendőri alakulat oszlatásba kezd, biztosítani kell a tömegnek a szabad elvonulás lehetőségét. Dunaszerdahelyen ezzel szemben nekiszorították a szurkolókat a kerítésnek – nyilatkozta a magyar szakember.

Ez a lényeg. Biztosra veszem, hogy ekkora  bakit még a szlovák rendőrség sem követ el. Ezért még kedden reggel is az a meggyőződésem, hogy ez nem baki volt, hanem a magyarországiak és általában a magyarok tudatos, nem kizárt, hogy előre megtervezett megfélemlítése.

Felháborodásomat Ivan Gašparovič is fokozta, aki – nem is tudom, hánydszor - nem minden szlovákiai állampolgár elnökeként, hanem a rendőrség szószólójaként nyilvánult meg, mert helyeselte a durva fellépésüket, majdnem tapsolt is az akciójuknak. Csak olyasmiket mondott, ami tetszik a Szlovák Nemzeti Pártnak és minden szlovák nacionalistának. Akik közé lesüllyedt hétfőn Robert Kaliňák belügyminiszter is, mert indulatosan közölte, hogy „szlovák ligamérkőzés zajlott, szlovák területen, két szlovák csapat között“. Pontosan úgy nyilvánult meg, ahogy a kommandósok: mi vagyunk itt az urak, és kuss! Még a magyar kormánynak, és minden jóérzésű embernek is – ezt sugallta nyegle mondata.

A szakszerűtlenség és a túlkapás beismerését ettől a bagázstól nem várom. Még valamiféle bocsánatkérést sem a vétlen szurkolóktól. Voltak sokan, láthatjuk a videofelvételeken. Sokkal, de sokkal valószínűbb az a végkifejlet, hogy a Fradi szurkolótáborát és a DAC vezetőségét kiáltják ki bűnbaknak.

A mai Szlovákiában sajnos, ez már csak igy van.




Címkék: Dac-Slovan