Két fogoly kormányfő és két túsz

szilva | 2008. november 9. - 10:03 | Vélemény
Legszívesebben köpne egyet az ember. Ján Slotára, a magyarországi idióta csürhére, aztán itthagyná ezt az egész meghibbant térséget.

Egymagam meg is tehetném, csak hát félmillió szlovákiai magyar mégsem gondolkodhat és cselekedhet igy. Maradnunk kell a szülőföldünkön.

Annyi kétségtelen, hogy súlyosan beteg Magyarország és Szlovákia is. A kórisme, vagyis a diagnózis neve: két ostoba miniszterelnök: Robert Fico és Gyurcsány Ferenc.

Mindannyian emlékszünk, milyen jó úton haladt Szlovákia, még három évvel ezelőtt is. Mennyire más volt a társadalmi légkör. Nem voltak felhőtlenek, de mégis reményteljesen alakultak a szlovák-magyar kapcsolatok. Nem részletezem, hiszen mindannyian itt éltünk, s bizakodtunk a két szomszédnemzet tényleges és végleges megbékélésében. Aztán jött Robert Fico, bevette a kormányába Ján Slota pártját. A szlovák nemzeti párti vezér pedig elszabadult ágyúgolyóként fröcskölt, alpári stílusban gyalázta a magyarokat, nemzeti jelképeiket, gátlástalanul és kéjelegve gázolt bele nemzeti önérzetünkbe. Korábban is igy csaholt, csakhogy a társadalom pereméről, nem pedig koalíciós pártelnökként. A szlovák kormányfő mindezt hagyta, mert a nacionalizmust ő is politikai munkaeszközének tartja, amely a hatalmát sziklaszilárdan betonozza be. Ekkortól kezdett romlani a belpolitikai légkör, a hazai magyarok közérzete. Ugyanígy a szlovák-magyar viszony is.

Ján Slota megnyilvánulásai tovább szították a politikai, gazdasági és morális válságban vergődő Magyaroszágon az indulatokat. Ürügyet szolgáltattak a már korábban is garázdálkodó, menetelő, romboló szélsőségeseknek. Az összevisssza locsogó, majd pedig kisebbségi kormányfőként alakoskodó-ripacskodó Gyurcsány Ferenc pedig tétlenül szemléli mindezt. Határozott fellépésre pedig képtelen, legfeljebb néhány polgári rendezvényen bohóckodik. Orbán Viktor pedig kárörvendve szemléli mindezt, holott egy ideig azért összekacsintott a Jobbikkal, amely aztán egyfajta Gólemként önálló életre kelt, a Magyar Gárdával, a Nemzeti Őrsereggel és egyéb történelmi madárijesztőkkel együtt. Ha a Fidesz megnyeri a legközelebbi választásokat, akkor megtapasztalhatja, mennyire nehéz lesz visszatuszkolni ezt a rossz szellemet ama bizonyos palackba. Horthy Miklós is azt bizonygatta, hogy néhány pofonnal elintézi a nyilasokat. Aztán az ismert események alaposan rácáfoltak.

De ne szaladjunk előre. Maradjunk abban, hogy hatalomféltés miatt önmaga foglya Robert Fico és Gyurcsány Ferenc is. Elsősorban emiatt növekszik a feszültség.

A múlt heti dunaszerdahelyi brutális rendőrattak a nacionalista felfuvalkodottság egyik durva megnyilvánulása volt. Annak demonstrálása, hogy Szlovákiában a szlovákok az urak, és kuss! Még a békés, az anyanyelvén megszólaló szlovákiai magyar szurkolónak is.

Ezért ütlegeltek a kommandósok gyermekeket és nőket is, s ezért nem emelték ki a nézők közül a rendbontókat, miként a Slovan-szurkolóival tették. Gyurcsány Ferenc hiába kér bizonyítékot Pozsonytól a múlt szombati beavatkozás mértékének igazolására: semmit sem fog kapni, mert nyilván nincs ilyen egyértelmű bizonyíték, másrészt pedig Robert Fico lesajnálja őt. Jól tudja, mennyire ingatag a magyar miniszterelnök pozíciója.

A szlovákzászló-égetés, a királyhelmeci provokáció primitív reagálás. A tüntetők szellemi szintjét jól jellemzi a Népszabadság hírportálján olvasható beszámoló a hétvégi, szombati, Kossuth téri tüntetésről: „A Guantanamera dallamára énekelnek: Szar Szlovákia / szar Szlovákia / utálunk szar Szlovákia. Ezt skandálják a második strófával, amely arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy rohadt szlovákok, nincsen hazátok. A csoport transzparenseket is hoz, amelyeken ilyesmik olvashatóak: „Nem felejtünk!”, „Szlovákia egy múló állapot” valamint „Krisztián kitartás!”. A legérdekesebb viszont az a Babits átköltés, amely szerint „Bűnösök közt cinkos, aki néma”. Ám a szurkolók magyarságukat nem is irodalmi és nyelvi ismereteikben hordozzák, és ez akkor válik bizonyossá, amikor később valaki Kölcsei László sorait citálva a Himnuszt idézi.“ Volt trianonozás, vesszengyurcsányozás, meg zsidózás is, mert a „libások“, vagyis az MTK szurkolói nem mentek el a tüntetésre.

Ide süllyedt Szlovákia és Magyarország, négy évvel azután, hogy mindkét állam uniós tagország lett. Elsősorban a szlovákiai magyarság és a magyarországi szlovákok lehetnek túszai ennek az áldatlan helyzetnek, mert rajtunk csattanhat a nacionalista ostor. Munkahelyeken, utcán, ki tudja, még hol mindenütt. Pedig a bajt, a ricsajt, a feszültséget a Duna mindkét oldalán több ostoba politikus és még idiótább csőcselék okozza

A nagy hangzavar ellenére oda kellene figyelnünk a szlovák római katolikus, valamint az evangélikus püspökök felhívására: „ítéljétek el a nemzeti türelmetlenség és a radikalizmus megnyilvánulásait, nem dőljetek be a provokációknak és ne csatlakozzatok az indulatos cselekedetekhez. Mindenki a maga módján tegyen meg mindent Szlovákia és Magyarország polgárai közötti megbékélésért és határolódjon el mindenfajta szélsőséges megnyilvánulástól.“ - olvasható a két nyilatkozatban.

Ez a felszólítás látszólag a polgárokhoz, valójában azonban a két kormányfőnek szól, hiszen ők mutathatnának a sok rossz példa után végre egy jót is: hatalomféltés helyett a demokráciát, polgáraikat és a szomszédkapcsolatokat is óvhatnák. Első lépésként abba kellene hagyniuk az egymásra mutogatást, a kizárólag csak a másik felet elítélő monologizálást. Amig ez nem történik meg, addig semmi esély a feszült helyzet enyhülésére és az érdemi párbeszédre. S addig tovább sisteregnek a nacionalista indulatok, amelyek bármelyik pillanatban tragédiákhoz vezethetnek.