Az MKP című "szappanyopera"

Barak László | 2008. december 15. - 11:52 | Vélemény
Látszólag módosult a Magyar Koalíció Pártjának EP-listája, hiszen a párt Országos Tanácsa szombaton nem zsírozta le azt az ajánlást, amely arra irányult, hogy Albert Sándor, a Selye Egyetem leköszönő félben levő rektora fémjelezze azt Bauer Edit mögött.

Helyette az ugyancsak egyetemi oktató, Mészáros Alajos került a második helyre, aki az MKP delegáltjaként Szlovákia svédországi nagykövete volt. A szintén a futottak még kategóriában, a harmadik Lancz Attila, aki eddig Duka-Zólyomi Árpád segédjeként működött Brüsszelben. Az MKP Elnöksége által futtatni szándékozott Albert a negyedik helyre került, amely csakúgy, mint a második vagy harmadik pozíció voltaképpen semmivel nem jelent többet, mint az utolsó. Hiszen jó esetben – ha 14 százalékot fog majd jövőre a párt – egyetlen jelölt mehet csak az Európa Parlamentbe.

Ha így lesz, szinte biztos, hogy Bauer Edit a befutó, ami kétségkívül siker lenne számára, mindenekelőtt a nyugdíja kiegészítése tekintetében. Közvetve a pártnak is hasznos lehet viszont, főként, hogy brüsszeli idegenvezetőként kétségkívül avatottabb, mi több, familiárisabb módon istápolhatja majd továbbra is a Brüsszelbe tartó pártpolitikusokat, mintha egy helyismeret szempontjából zöldfülűnek számító individuumnak kellene ellátnia az efféle feladatokat. Bár ilyen szempontból Lancz Attila sem lett volna kutya, sőt, hiszen már életkoránál fogva is több éjszakai szórakozóhelyet ismerhet Brüsszelben, mint Bauer asszony. Mészáros Alajost csak azért nem érdemes említeni, mert helyezése ugyan elméletileg őt jelölné ki második befutónak, ám a szlovákiai magyarok számára ismeretlen mivolta és persze maga az egy befutót jelentő lista sem teszi lehetővé, hogy Brüsszelben folytathassa diplomáciai karrierjét. Legalábbis egyelőre így néz ki.

Mindent összevetve, az MKP, mint olyan, ezúttal sem hazudtolta meg önmagát alapvetően, mert szemernyit sem módosult koncepciója, amely szerint a benne és a holdudvarában levő fiataloknak csak akkor nyílhat tér komoly karrierre, ha a valamire való posztokról kihalnak az ott bebetonozott veteránok. Lásd, a valamikori kommunista rendszer csúcspozícióinak konstans állagát. Arról nem beszélve, hogy sem a regnáló elnök, Csáky Pál, sem pedig első helyettese, Berényi József nem óhajtottak beszállni az EP-választások ringjébe. Remélhetőleg valóban csak azért, mert úgy gondolják, idehaza hasznosabbak lehetnek. És nem azért, mert egy esetleges választási fiaskótól tartanak. Mármint, hogy a párt nem éri majd el a bejutási küszöböt sem…!

Azoknak meg, akik a helytartó veteránok védelmére kelnének, csak annyit lehet a figyelmükbe ajánlani, hogy bármely struktúrában sokkal kevésbé öncélú dolog a fiatalítás, mint a vének vélt- és valós érdemire tekintettel elfogadott és gyakorolt állagmegőrzés, azaz kimozdíthatatlanság… Mert ugyan tényleg egyáltalán nem törvényszerű, hogy a fiatalok kizárólag életkoruk okán lennének jobbak, mint korosodó pályatársaik. Hiszen számtalan fiatalembert ismerhetni, akik, ha megfeszülnek sem lesz belőlük cserebogár… Egy önmaga lehetőségeinek zenitjén túl levő ember viszont már óhatatlanul a dekadenciát jelenti a progresszivitás helyett. Olyan evidencia ez, amellyel szemben persze akadhatnak kivételek, ám azok is csak a szabályt erősítik.

Leszögezhető tehát, az MKP EP-listája semmivel nem izgalmasabb, mint egy olyan bugyuta és parlagi szappanopera, amelyből már az elején világosan kiolvasható, hogy miről beszélnek majd a kétszázhetvenhetedik vagy az ezernyolcszázadik epizódban… Márpedig, ha így van, az epizódok számának növekedésével egyenes arányban csökken a lehetséges nézőszám. Vagyis hovatovább csak a csökött szappanopera-kedvelők érdeklődésére lehet számítani...