Kire fröccsen a trutymó?

Barak László | 2008. december 16. - 13:00 | Vélemény
Most már tényleg olyan érzése támadhat az embernek, létezhet valami informális, titkos megegyezés a szlovák és a magyar parlamenti pártok között, amelynek célja, hogy folyamatosan szívatni kell egymást.

Miközben pro forma „feszültség előrejelező-rendszer létrehozásán” dolgoztatják külügyminisztereiket. Ez a konstrukció, mármint, hogy készakarva, a köznép megvezetése céljából tennének keresztbe egymásnak a felek, persze merő összeesküvés-elmélet, ami önmagában mentális problémákat vethet föl. Viszont józan ésszel egyszerűen lehetetlen másként minősíteni azt a kölcsönös verbális és tettleges sziszifuszi huzavonát, amely a két provinciát képviselő politikai elitet jellemzi.

Mert mi is történik folyamatosan? Látszólag semmitmondó, ám valójában igenis konkrétan sértő politikai deklarációk formájában dobálják át egymáshoz a szart a felek a kerítésen. Amely cselekmény valójában semmi másra nem jó, mint, ami fentebb már megállapíttatott. Nevezetesen arra, hogy a két ország köznépe kölcsönösen azon rágódjék, miként lehet a lehető legeffektívebben utálkozni egymással szemben. Olyan pótcselekményként, amely elvonja a figyelmet a két országot fémjelező politikusok által velük szemben elkövetett disznóságokról.

Bár semmi okunk nincsen kételkedni abban, hogy vannak számosan a köznép köreiben is, akiknek viszonylagos kielégülést nyújt, ha úgy, ahogyan ez mostanában szokás, kölcsönösen beolvasnak egymásnak politikusaik. Remélhető azonban, hogy az efféle, vélhetően ugyancsak mentális defektusokkal terhelt individuumok képezik a kisebbséget mindkét országban. A többség ugyanis minden egyes legalább viszonylag egészségesen működő társadalomban elsősorban saját magánéleti céljai megvalósítására, problémái minél kevesebb konfliktussal járó megoldására törekszik. Tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzeti és kulturális értékrendet vall sajátjának.

Leginkább ezért volt meglepő és érthetetlen gesztus az a négy magyar parlamenti párt (MSZP, MDF, FIDESZ, KDMP) által hétfőn szentesített parlamenti nyilatkozat, amely úgymond, a szlovák politikusok magyarokkal szemben elkövetett cselekményeit ítéli el. Annál is inkább meglepő, érthetetlen, vagyis logikátlan a szóban forgó nyilatkozat, mivel épp azon a napon került szentesítésre, amelyen a két ország diplomáciai testületének vezetői, Göncz Kinga és Ján Kubiš arról egyezkedtek, hogy a két országot jellemző kölcsönös konfliktusok megoldása érdekében olyan folyamatokat kell elindítani, amelyek hozzájárulnak főként kisebbségi jogokkal kapcsolatos problémáik megoldásához. Miközben egy olyan feszültség előrejelző-rendszer létrehozása is szóba került, amely azt a célt szolgálná, ha feszültség alakul ki, akkor az ne éleződjön, hanem idejében meg lehessen oldani. Mondjuk, oly módon, hogy az aktuális problémáról ne azonnal a kormányfők vagy a parlamentek legyenek kénytelenek tárgyalni…

Nem kell egyáltalán politikai kérdésekben különösebben kikupáltnak lenni, hogy világos legyen, a magyar Országgyűlés ominózus nyilatkozata a legkevésbé szolgálhatja az elhidegült szlovák-magyar viszony felmelegedését. Sőt, épp úgy a már úgyis létező konfliktusok elmérgesedéséhez vezet majd, mint az az ugyancsak rátarti, mondhatni ostoba szlovák parlamenti nyilatkozat, amely annak idején a Beneš-dekrétumok tulajdonképpeni aktualizálását jelentette. Amely, ha csak jelképesen is, semmi másról nem szólt, mint arról, hogy Európai Unió ide vagy oda, magasról és vastagon le vannak ejtve a szlovákiai magyarok. Akik számára a Beneš-dekrétumok köztudottan a jelenkori megaláztatást, felmenőik kirekesztettségét jelentik. Akkor is, ha ezt a szlovák fél számára kétségkívül érzékeny problémakört annak idején a Magyar Koalíció Pártja elnöke nyitotta meg, mégpedig evidensen előkészítetlenül, felelőtlenül, vagyis mintegy öncélú virtus által vezérelve…

Tovább folytatódik hát a két ország közt zajló méltatlan iszapbirkózás, a rossz szomszédság valamennyi kellékével együtt. Fogadni lehet rá ugyanis, hogy a magyar politikai elit által elfogadott jelképes nyilatkozatra szlovák részről rövidesen épp olyan barátságtalan választ kap a magyar fél, amilyen főként a hungarofób Ficóékat eddig is jellemezte.

Mindennek a levét pedig elsősorban az a szlovákiai magyar közember issza majd meg, aki számára épp ezért egyre soványabb vigasz, hogy Magyarország immár deklaráltan is az „anyaországa“ lett neki. Profánabb hasonlattal élve, megint úgy adtak a trutymónak pofont a magyar politikusok, hogy az leginkább "fogadott gyermekeikre”, a szlovákiai magyarokra fröcsög majd…