Tragikus Gyurcsány - Orbán agancsviadal

szilva | 2008. december 18. - 11:12 | Vélemény
Magyarországon szó sincs politikai párbeszédről, mérséklődő belpolitikai légkörről. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor folytatja tragikus agancsviadalát.

Szerdán délelőtt Orbán Viktor nem zárta ki, hogy esetleg hajlandó eleget tenni Gyurcsány Ferenc kérésének és legkésőbb a jövő év legelején leül vele tárgyalni. A magyar kormányfő a hírügynökségek jelentése szerint miniszterelnök szerint azt közölte telefonon Orbánnal, hogy muszáj meghallani az ország hangját,  amely azt mondja: azért vannak vezetőink, hogy állapodjanak meg az ország érdekében. Harc helyett összefogás kell – jelentette ki.

Aztán kora délután összeült a Fidesz vezetése, s a pártelnök ismét megmakacsolta magát. - Orbán Viktor nem megy el a találkozóra. Ezzel is szeretné világossá tenni a Fidesz elnöke, hogy van más út a válság kezelésére. S nem piár-eseményekre van szükség, hanem felelős kormányzásra – üzente meg Szíjártó Péter, a legerősebb ellenzéki párt szóvivője.

Elszomorodva olvastam ezt a közleményt, miközben a már ismert német, cseh példákra és Szlovákiára gondoltam. Németország úgy lábal ki a súlyos válságból, hogy egyezséget kötött a két legjelentősebb konzervatív párt, a CSU és a CDU a szocdemekkel és nagykoalíciót alakítottak. Továbbra sem szeretik különösebben egymást, borítékolhatom, hogy az elkövetkező választások előtt ismét egymásnak esnek, de addig elásták a csatabárdot, mert a haza sorsát fontosabbnak tartották a pártérdekeknél. Prágában sem puszipajtás Mirek Topolánek és Jiří Paroubek, sokszor vérig sértegették egymást. Most viszont két héten belül kétszer is találkoztak, hiszen Csehország lesz januártól az unió soros elnöke, rázúdult az országra is a pénzügyi válság, s ilyenkor nincs helye a kicsinyes, önző csatározásoknak. Sokkal inkább az értelmes párbeszéd ideje ez.

Nálunk szóba sem áll egymással Mikuláš Dzurinda és Robert Fico, sisteregve utálják egymást. Ráadásul a jelenlegi szlovák kormányfő igyekszik lerombolni az előző kabinet reformjait. Szerencsénkre nem mindent és nem is a legfontosabb vívmányokat. Többek között nem állította le az euró hazai bevezetésének folyamatát. Elsősorban ennek köszönhetően a gépkocsigyártás-és árusítás világválsága ellenére a Volkswagen cég jövőre Pozsonyban fogja gyártani UP! típusú új kiskocsiját és nem Csehországban. A Zsolna melletti Vágtapolcán (Teplička nad Váhom) pedig a Kia Motors jövőre megkezdi új modelljének a sorozatgyártását. Szlovákiát sem kerüli el a válság, de a következményei jóval enyhébbek lehetnek, mint Magyarországon. Az utóbbi köztudottan sok dél-szlovákiaimunkvállalót és beszállítót is érint.

Magyarországon szó sincs politikai párbeszédről, mérséklődő belpolitikai légkörről. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor folytatja tragikus agancsviadalát. Ha nincs az unió és a Nemzetközi Valutaalap hitelinjekciója, az anyaország alighanem összeomlott volna. Nem csupán a világválság, hanem a súlyos hibákat elkövető kormányzás, de bizonyos mértékig a Fidesz magatartása miatt is. Neves magyarországi és külföldi gazdasági szakértők szerint a legnagyobb ellenzéki párt alternatív programja kimunkálatlan: leginkább a tömegeket lehet kábítani vele, felelősen kormányozni aligha. Orbán Viktor alighanem akkor számította el magát, amikor úgy vélte, hogy a balatonöszödi Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásával visszavághat vetélytársának, szinte már ellenségének a második választási vereségért. Úgy vélte, hogy a  tömegek felhergelésével kiütheti őt a kormányfői nyeregből. A folytatást jól tudjuk, láttuk. Gyurcsány balatonöszödi beszédének stílusa méltatlan volt a miniszterelnökhöz, ám nemcsak ő hazudott – igaz, eddig csak ő vallotta be, hogy átverték a magyar választópolgárokat – Budapesten. És szerte Európában. Ez a tény sem adhat morális és politikai felmentést a kormányfőnek, miként Orbán Viktornak sem, aki nyilvánvaló önző célokkal a történteket mértéktelenül felturbózta.

Ilyen előzmények után a Fidesz elnökének nem könnyű – habár nyilván ehhez nem fűlik a foga –  igent mondania Gyurcsány Ferenc hívó szavára, aki szívósan igyekszik bizonyítani, hogy nem csatározni akar, hanem bizonyos egyezségre jutni. A politikai csatákat már régen elveszítette. Háborút – újabb választásokat – viszont államférfiként tetszelgő magatartással szeretne nyerni, amire nagyon kevés az esélye.

Az irracionális ellenszenvtől sistergő kétszemélyes viadal követleztébenazonban  Magyarország politikai, gazdasági és morális szempontból  egyre mélyebbre süllyed. Ahonnan a soron következő választások nagy esélyese, a Fidesz is csak újabb megszorító intézkedések árán húzhatja ki az országot. Ám a riasztó gazdasági és társadalmi gondokat tovább tetéző sztrájkok és nemcsak a szélsőségesek miatt elharapózó gyűlölködő légkör miatt mindez majd emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd. Előrehozott választásokra, a magyar agonizálás leállítására az SZDSZ és az MDF bekkelő magatartása miatt szinte semmi esély. Miként Gyurcsány vagy Orbán idő előtti távozására sem a pártelnöki posztról.

A tragikus patthelyzetben Orbán Viktornak kellene bölcsen lépnie. Nem valamiféle kiegyezés, hanem Magyarország emberibb jövője érdekében. Felhagyni a minél rosszabb Gyurcsánnak, annál jobb a Fidesznek magatartással. Tett is ilyen lépést, amikor részt vett a Magyarország kitörési pontjait számbavevő gazdasági kerekasztalon, s amikor nem zárta ki, hogy esetleg tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormányfővel. De aztán ismét csak pártpolitikussá süllyedt vissza, a Fidesz vezetőinek tanácsára fityiszt mutatott Gyurcsánynak, holott előbbi magatartása már-már államférfiúi erényeket csillantott fel. Az elengedhetetlen politikai kurázsit is, de sajnos, egyelőre csak néhány órára.