Szükséges, pedig csak ideiglenes lehet

Ezekben a demokratikus államokban ugyanis ez a gyakorlat alapvető emberi jognak számít. Más azonban a helyzet Szlovákiában, amely Robert Fico kormányzása, főleg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (ĽS-HZDS) koalíciós szerepe óta nem tartozik az európai mércével mért normális államok közé. Erről leginkább a kormányfő tehet, hiszen a partnereit ő és a pártja választotta meg. A politikai frigy után pedig az oktatásügyi tárcát Slotáéknak passzolta át, holott nagyon jól tudta, hogy amint megtehetik, kéjes örömmel csapnak a magyar tannyelvű iskolák közé. Elsősorban ezért indokolt a vitatott, nyilvánvalóan ideiglenes közoktatási törvény létjogosultsága. Mielőtt érveimet sorolnám, röviden tekintsük át, ilyen vonatkozásban mi is történt az oktatásügyi fronton.

A helyzetben hozott Ján Mikolaj nem sokat késlekedett: kifundálta a keveréknyelven (szlovákul feltüntetett földrajzi nevek magyar ragokkal) kiadott tankönyveket, ezeket a szellemi selejteket, amelyekből egyelőre csupán kettő jelent meg, s került napokon belül a szemétkosárba. Vagy ahogy még nem éppen a magyarbarátságáról elhíresült Dag Daniš szlovák publicista írta: A magyar iskolaigazgatók és a szülők jelképesen a tárcavezető fejéhez vagdosták.

Ezt a feszült helyzetet a Magyar Koalíció Pártja a közoktatási törvény módosításával, a Smer pedig kis mértékben a magyar pedagógusok és a szülők kilátásba helyezett tiltakozásától, főleg annak nemzetközi visszhangjától, nagyobb részt pedig az Európai Szocialisták rosszallásától (jövőre Ficóék szeretnének végre az Európai Parlament második legerősebb frakciójának teljes jogú tagjaivá szeretnének válni) tartva, lényeges módosításokkal (a meghonosodott magyar földrajzi nevek mellett zárójelben tüntessék fel a szlovák megfelelőjét is) ugyan, de támogatta az indítványt, hiában vicsorgott Ján Slota és Vladimír Mečiar.

Ettől a pillanattól istentelen színjáték kezdődött, amelyről legkésőbb februárban, a közoktatási törvénytervezet újratárgyalásakor kiderül, kik a forgatókönyv szerzői és főszereplői. Az egyik lehetséges változat legfőbb ripacsa Ivan Gašparovič, aki úgy gondolhatta, hogy nacionalisták nemcsak a Szlovák Nemzeti Pártban hemzsegnek, ezért csak azzal növelheti jövő évi elnöki újraválasztásának az esélyét, ha megvétózza a jogszabályt, s utána bármi következik: ő megtette azt, amit a mélyszlovák gyászvitézek elvártak, mi több: Ján Slota révén követeltek tőle.

A másik változat sem kizárt: vagyis a Smer és az államfő cinkos együttműködése, amelynek az a lényege, hogy az elnöki vétó után a legerősebb kormánypártiak többsége februárban másként szavaz majd, mint decemberben. Arra hivatkozva, hogy rendeletben kell megoldani ezt az ügyet, nem törvénnnyel, majd nemmel voksolnak. Feltehetően jövő februárban mindenre fény derül.

Mindezek után pedig elő a már említett érvekkel. Elsősorban azért fontos ez a jogi norma, mert az alapvető emberi jogaink egyikének érvényesítését a tankönyvek vonatkozásában is szavatolja. Ivan Gašparovič kifogását – miszerint a közoktatási törvény módosítása sérti a térképészeti és a földtani jogszabályt, amely arról rendelkezik, hogy a földrajzi neveket csak államnyelven lehet feltüntetni –egyetlen áthidaló jogi formulával ki lehet védeni: ennek a lényege pedig az, hogy a módosított közoktatási jogi norma a tankönyvekben használt földrajzi nevekre vonatkozik, a térképekre nem.

Nem mellékes szempont az sem, hogy a jogszabály bátorítaná a hazai magyar pedagógusainkat, akik közül nem mindenkiben van kellő kurázsi. Szomorú példaként a somorjai Madách Imre Gimnáziumot említem, ahol – értesüléseim szerint – az egyik tanárnő máris csak szlovákul tanítja a a hazai földrajzi neveket.

Személy szerint nincs fenntartásom sem a kétnyelvűséggel sem pedig a meghonosodott magyar megnevezések körével, ha ezeket szakemberek és nem nacionalisták szabják meg, akár valamilyen rendelettel. Két jellemző példát említek. Nagy szamárság, egyszersmind felháborító lenne a közös magyar-szlovák történelmünkhöz ezer szállal kötődő Nagyszombat tankönyvekben való feltüntetését megtiltani, amire Dušan Čaplovič többször is célzott. Ugyanilyen primitívek, vagyis nacionalisták azok a szlovákiai magyar újságírók, akik konokul Felsővízközt írnak, holott az évszázadokon át ruszin többségű Svidníket, csak 1903-tól nevezték el igy, korábban Felsőszvindiknek (1618-ban Felső Swidniknek) emlegették, elég ritkán, mert nem sok köze volt a magyar kultúrához, következésképpen a magyar megnevezése sem honosodott meg eleink nyelvhasználatában.

A jogszabállyal kapcsolatos további fejlemények közül leginkább az tűnik biztosnak, hogy a kassai székhelyű Alkotmánybíróságon köt ki. Ha februárban ismét megszavazzák a módosított közoktatási törvényt, akkor nyilván Ján Slotáék kérnek normakontrollt. Ha elvetik, akkor vagy a Magyar Koalíció Pártja vagy pedig magánszemély fordul jogorvoslatért a taláros testülethez.

Mennyi indulat, mennyi tragikomikus elem, amelyeket egytől egyig a jelenlegi szlovákiai belpolitikai helyzet szül. Ezt a törvényt is, amely optimális változatban is csak ideiglenes lehet. Addig van létjogosultsága, ameddig Slotáék dáridóznak és a magyarellenes nacionalizmus a sláger.

Szlovákia csak akkor térhet vissza ismét a normális országok közé, ha a jelenlegi két kisebb szlovák kormánypárt kibukik a hatalomból. Erre legalább másfél, de nem kizárt, hogy ennél is többet kell várnunk. Sajnos.