Jön a Vona, vagyis a Jobbik?

A két rendszerváltó párt közül az SDSZ egy-másfél százalék körül tántorog, nincs sokkal több támogatottsága a Magyar Demokrata Fórumnak sem. A Vona Gábor vezette politikai tömörülés viszont nyomul, a népszerűségi listákon immár három százalék felett van. Aligha áll meg ott.

Ezért is érdemes némi fényt deríteni erre a mozgalomra. Ha elolvassa az ember a hozzáférhető önmeghatározásukat, döbbenettel fedezi fel, mennyi hasonlóság fűzi őket a múlt század harmincas éveitől garázdálkodó hungarista-nyilaskeresztes ideológusokhoz. A Jobbik „értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt, mely programjával a nemzet egészét kívánja képviselni”. Büszkén felvállalják a nacionalizmust, de elutasítják, hogy soviniszták lennének. A nyilaskeresztesek a „német nemzetiszocialista gondolati elemeket (vezérelv, szélsőséges antiszemitizmus) konzervatív, valláserkölcsi nézetekkel elegyítő hungarizmus. Mindkét mozgalom meghirdetett célja a „nemzeti rendteremtés“. A nyilasok zsidótlanítani, romátlanítani akarták Magyarországot, a Jobbik egyelőre csupán a „roma bűnözés“ elleni fellépést hirdette meg, s ennek a jegyében masíroz a Magyar Gárda és olykor a Nemzeti Őrsereg a pérók környékén. Még két hasonlóságot érdemes feljegyezni. A tagok mindkét esetben a városi és a falusi szegényrétegek közül kerültek, illetve kerülnek ki. Akadtak és akadnak – az utóbbi esetben nyilvánvalóan növekvő számú – tehetős mecénásaik is.

Némi egyszerűsítéssel elmondhatjuk, hogy a Jobbik megalakulásában és szárnybontogatásában kezdetben főleg a Fidesz volt érdekelt. Orbán Viktor és Kövér László úgy gondolta, hogy ez a párt összefogja a szélsőségeseket, akik majd a mindenkori választások második fordulójában átszavaznak a Fideszre, miután a Jobbik oda már nem jutott be. Csakhogy jórészt a Gyurcsány-kabinet tehetetlensége, rossz gazdaságpolitikája, bizonyos részben pedig a pénzügyi válság miatt súlyosbodott Magyarország társadalmi és szociális helyzete. A munkanélküliség és a kilátástalanság pedig mindig is melegágya volt a szélsőséges nézeteknek.

Mostanság fordult a kocka: az MSZP és főleg Gyurcsány felismerte, hogy a Jobbikkal riogatni lehet a választópolgárok nem is kis részét, szélsőséges jobboldali fordulat veszélyével félreverni a propagandaharangokat.  A Fidesz táborát viszont némiképp gyengíthetik, mert Vona Gábor – mint egykor a prágai Gólem, immár önálló életre kelt - nem hagyja magát bedarálni, mint nem is olyan régen Torgyán József. Több alkalommal bírálta is Orbánékat: liberális gyökereik, állítólagos megalkuvásaik, bátortalanságuk miatt. Ezért a Fidesz stratégiái csak úgy foghatják ki a szelet a vitorláikból, ha az eddiginél radikálisabb hangnemet ütnek meg, holott a mai válságban legalább alapvető kérdésekben (pártfinanszírozás, adóreform, az országgyűlési képviselők létszámának lefaragása, az önkormányzati rendszer gyökeres átalakítása) nemzeti konszenzusra lenne szükség, de ennek az esélye jelenleg és feltehetően 2010 végéig csaknem a nullával egyenlő, vagyis a politikai, gazdasági, szociális és morális válság tovább mélyülhet, aminek legfeljebb a Jobbik vagy más párt vezérei örülhetnek, „minél rosszabb a helyzet, annál jobb nekünk“ alapon, de tisztességes magyar ember semmiképpen. Miként annak sem, ha az MSZP legújabban reklámfogásként szajkózza a nemzeti összefogás szükségességét, holott a parlamentben egyetlen életrevaló Fidesz-javaslatot (például a tizenkét-tizenöt tagú állami felügyelőbizottságok számának ésszerű csökkentését, amellyel évente forintmilliárdokat takaríthatnának meg) sem fogadott el.

A világ szerencsére már merőben más, mint Hitler és Sztálin gaztetteinek idején volt. Következésképpen a Jobbik sem jelenthet akkora veszélyt, mint egykor a nyilasok. Mégsem szabad lebecsülni, bagatellizálni kártékony szerepüket, amely főleg két szempontból  is életveszélyes. Az egyik a hazai gyűlöletbeszéd és az erőszakcselekmények szítása, hiszen jelszavuk a nemzeti rendteremtés: nacionalista és faji, sőt, antiszociális alapon. A munkanélkülieket és a munkaképteleneket is egyformán büntetnék. A másik következmény határon túli:  alighanem kevesen szurkolnak olyan vehemensen a Jobbik sikeréért, mint Ján Slotáék, továbbá a Szlovák Testvéri Közösség (Slovenská pospolitosť), a bukaresti parlamentből éppen kiszorult Nagy-Románia Párt tagjai, miként a szerb és az ukrán nacionalisták is, akik mindannyian további kártékony tevékenységüket a Jobbik térnyerésével magyarázhatnák és az állítólagos magyarveszéllyel indokolhatnák.

A történelem számos tragikus példája igazolja: a tűzzel játszik az a párt, amely a szélsőségesekkel szóba áll, mi több:bratyizik. Hatványozottabban vonatkozik ez a tétel Közép-Európára, ahol viszonylag kis nemzetek élnek, s ahol máig különböző nemzeti, faji előítéletek, vélt és valós sérelmek, indulatok, gyűlölködések lappanganak. Olykor felsisteregnek. S kedvezőtlen körülmények következtében akár társadalmi robbanást is okozhatnak. Most és az elkövetkező hónapokban sajnos, leginkább Magyarországon.