Föl a fejjel, amíg van! - szopás szerint

Barak László | 2009. január 2. - 19:08 | Vélemény
Jól elleszünk, mint a nagyi befőttje, mondá Robert Fico, aki feltalálónk, jótevőnk, dajkánk és nagymamánk helyett nagymamánk…

Ráadásul Csáky Pál is makkal, akarom mondani, előrehozott választásokkal álmodott január elsejének hajnalán…

Azt egyelőre nem tudni, mit álmodott az igazságügyi miniszter, Štefan Harabín, aki immár hagyományosan minden egyes évutót börtönben tölt el. De vélhetően rabot, kaszát –  meg amit akartok… Hogy maradt volna benne végig…

Mindenestre déltájt fölocsúdva nem igen hallgathatta meg az államfők államfője (Namber I/van) Ivan Gašparovič doktorbácsi ünnepi évköszöntőjét ez a Harabín. Ha pedig, amint említve volt, rabot, kaszát álmodva mégsem döglött volna őkelme, nyilván az ő föltalálója, jótevője, dajkája, nagymamája helyett nagymamája, V. Mečiar iránt érzett alázatos szeretete gátolja meg abban, hogy a Gašparovič által a népnek szánt ópiumot mellre szívja… Bár bizonyos megfigyelők szerint voltaképpen semmi sem történt, mint az, hogy egy öltönyös politikusnak mozgott a szája a kamerák előtt… Vagyis szopás szerint, a nagy semmi kevés, de annyit sem mondott a szóban forgó közjogi f/uraság...

Akárcsak az a Bósza nevű ember, aki pedig nem is politikus. Csak fenemód az akarna lenni. Méghozzá erős, mint a sörecet… Persze nem, mintha kimondottan okafogyott dolog lenne az erőről prédikálni. És erőt be/mutatni...  Azt az erőteljes ellentmondást leszámítva, hogy, mintegy kutyaharapást szőrivel alapon, a blöffpolitikát voltaképpen blöffkavalkáddal, vagyis üres szólamokkal irtaná ki a világból. Ekként radírozva ki, úgymond, a halállistáról is a setét hatalmak által önpusztító szokásokra kényszerített felvidéki magyarságot… Tovább is van, mondjam még…?

Mindenesetre nekem, e sorok írójaként egyelőre semmilyen receptem nincsen arra, hogyan kell túlélni az előttünk álló esztendőt. Legjellemzőbben arról nincsen fogalmam, mivel lehet majd nagy bizniszt csinálni ebben a rohadt világgazdasági válság által sanyargatott világban. Igaz eddig sem jeleskedtem az ilyesmiben. Akkor sem, ha különféle paranoid tulkok fölöttébb hatékony ügyeskedőnek vélnek. Nekik csak annyit üzennék, méltóztassanak kapcsolatba lépni nagyságos nejemmel, meg a gyermekeimmel, és kérdezzék meg tőlük bizalmasan, megcsináltam-e már valaha is azt a bazi nagy bizniszt, amivel mindig is szédítettem őket… Legalább én találtam volna föl az euróbugyellárist…!

No, hagyjuk! A sírás-rívást, fogak csikorgatását…! Annál is inkább, mivel, ahogy azt a valamivel fentebb említett felvidéki magyar feltaláló, jótevő, dajka, nagymamánk helyett nagymamánk, Bósza úr is megaszonta: Hogyan is adhattam volna el magamat az ördögnek? Miként is tántorogtam volna be a globális liberalizmus pénzéhségének, a mérhetetlen gazdagodás vágyának zsákutcájába? Hol sem szeretet, sem barátság nem honol, hanem csak a mindenkori fosztogatásra szakosodott globális tőke ül tort! Meg minden…!