Sólyom László ébresztőt fújt

A magyar államfő ezúttal nem az ilyen alkalmakkor szokásos közhelyeket hangoztatta, hanem igyekezett felmutatni a lehetséges kiutat az anyaország súlyos társadalmi, politikai, szociális és morális válságából.

Meggyőződésem, hogy jó irányt talált. A polgári kurázsit igyekezett feltámasztani. A polgár kiemelkedő szerepére hívta fel a figyelmet. Aki szavazataival a politikusokat, képviselőket ruházza fel különböző szintű jogkörrel, a kormányt hatalommal és felelősséggel, s aki nemcsak ellenőrizheti, hanem le is válthatja őket. A soron következő voksolásokon, akár előrehozott választásokon, vagy akár egyéb demokratikus eszközökkel, az elnök által is említett nyomásgyakorlással. Mindezek a mechanizmusok a működőképes demokratikus társadalom természetes alapját és hajtómotorját képezik. Magyarországon sajnos, összeomlófélben vannak ezek a pillérek. A polgárok nagy részén pedig az elkeseredettség, a közügyekből való elfordulás és kiábrándulás, vagy a tehetetlen indulat, a szélsőséges agresszivitás lett úrrá.

Csaknem naponta hallunk-olvasunk döbbenetes eseteket. Megfagyott hajléktalanokról, romagyilkosságokról, orvvadász, egymást megsebesítő, hazudozó, s más korrupt rendőrökről. A társadalmi szolidaritást és a reális lehetőségeket lesajnáló megnyilvánulásokról, amelyeknek legszembetűnőbb példája a Vasutasok Szabad Szakszervezetének felfüggesztett, úgynevezett gördülő sztrájkja, amelyet idén is folytatni akarnak, holott az összes többi vasutas szakszervezet már beleegyezett a 4,1 százalákos bérfejlesztésbe. Ami Magyarország és főleg a MÁV jelenlegi állapotát tekintve valóságos ajándék. Gaskó István ennek ellenére hergeli és kábítja az alattvalóit. Ő könnyen ugrál: hiszen a szerződés szerint MÁV főosztályezetői fizetés – havi több mint egymillió forint -, továbbá szolgálati luxusautó illeti meg, ahogy az Élet és Irodalomban olvastam, amelynek vezető publicistája azt is felderítette, hogy a budai villanegyedben olyan emeletes lakása van, amelyben ételfelhordó lift is működik. Nem az irigykedés iratja velem ezeket a sorokat, hanem döbbenet: ilyen körülmények között nem nehéz sztrájkot szervezni. Viszont valóságos bűn, mert azoknak a valóban keveset kereső, elképesztő körülmények között dolgozó vasutasok egzisztenciáját nehezíti tovább, akiknek az állása hosszabb távon, a minden bizonnyal bekövetkező leépítések miatt egyáltalán nem biztos.

Amióta nincs határellenőrzés, gyakran ugrom át az ausztriai Hainburgba. S mindig némi irigykedéssel nézem a mellettem elsuhanó, kívülről is csillogó személyvonatot, amely a határ menti Wolfstahltól, majdnem mindig üres vagy két-három utas ücsörög a minimum öt kocsiból álló szerelvényen. Az ÖBB, vagyis az osztrák államvasutak mégis másfél-két óránként közlekedteti ezeket a járatokat Bécsbe és onnan vissza. Miként más szárnyvonalakat is. Nem süllyedek le demagógba, tudatosítom Ausztria anyagi helyzetét, de azért mégis csak elgondolkodom azon, vajon miért működik szinte minden a sógoroknál. Példánknál maradva: mi minden kell ahhoz, hogy tisztán és pontosan járjanak a vonatok? És nemcsak a fő vonalakon.

Az ünnek idején sok helyen fordultam meg Magyarországon. Sok értelmes emberrel és még több fanatizált vagy teljesen nekikeseredett személlyel is szót váltottam. Gyönyörködtem felújított épületekben, szomorúan szemléltem a lepusztulókat. El is érzékenyültem a szolidaritás megnyilvánulásain. Leginkább az ingyen melegételért sorakozók láttán. És minduntalan a Szózat visszhangzott bennem: „Az nem lehet, hogy ész, erő / És oly szent akarat / Hiába sorvadozzanak/ Egy átoksúly alatt.“

Erre gondolhatott Sólyom László is, aki a kormány és a politikusok felelősségét hangsúlyozta. És a polgárok hatalmára figyelmeztetve ébresztőt, toborzót fújt. Talán most már nem lesz pusztába kiáltott szó az elnök felhívása. Útmutatás a felelős állampolgári cselekvéshez, amely csak azzal kezdődhet, hogy megfosztják hatalmuktól a szűntelenül hazudozó, a polgárokra csak a választások előtt figyelő, egyébként őket minduntalan átverő, önző politikusokat.