Robert Fico és az oroszok meg Közép-Európa
Vasárnap kora délelőtt beszéltem telefonon a cseh kormányszóvivővel, aki megerősítette, hogy hosszas alkudozás után hajnalban Ukrajna is aláírta azt az egyezményt, amely lehetővé teszi a nemzetközi megfigyelő csoport elhelyezését és munkájuk megkezdését a gázvezeték fontos pontjain. „Mirek Topolánek, az unió soros elnökségét betöltő kormányfő szombaton négy órán át tárgyalt Moszkvában Vlagyimír Putyinnal, aztán visszarepült Kijevbe, ahol ottani idő szerint kora hajnalig győzködte az ukránokat. Végül ők is beleegyeztek az alkuba. Harminchat órán belül megérkezhet a gáz Közép-Európába“ – közölte Jiří František Potužný.
Hiszem, ha majd valóban megérkezik az energia a nagykaposi tranzitállomásra – gondoltam, már csak azért is, mert ezen a héten már többször hallottam, olvastam ugyanilyen derűlátó jóslatokat. Most talán végre a legutóbbi beválik, és elindul a gázszállítás.
Szombat este Roebrt Fico rendkívüli kormányülést, majd sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette, hogy a válsághelyzet miatt ideiglenesen újraindítják a jászlóapáti (Jaslovské Bohunice) atomerőműnek azt a blokkját, amelyet az elmúlt esztendő utolsó óráiban állítottak le. „Tudatosítjuk, hogy megszegjük az uniós csatlakozási szerződést, ezért magamra és kormányomra vállalom a felelősséget. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy a jelenlegi válságos energiahelyzetünkben, amely már a villanyellátást is veszélyezteti, más lehetőségünk egyszerűen nincs“ - érvelt a szlovák kormányfő. A Greenpeace szlovákiai képviselete szerint a szlovák kormány szombat esti döntése politikai és biztonsági hazárdjáték. „Ausztria nem egyezik bele az atomerőmű újraindításába“ – közölte Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter. E tiltakozások ellenére a Nagyszombathoz közeli atomerőműt bizonyosan beindítják. Ficóék nem várják meg az uniós beleegyezést. A lehetséges következményekről nem akarok találgatásokba bocsátkozni, csak abban bízom, hogy az elavultnak minősített atomerőmű valóban viszonylag biztonságos, ezért nem következik be semmiféle tragédia. És Robert Fico állja a szavát, hogy csak ideiglenesen működtetik majd.
A szlovák miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján két dolgot hiányoltam. A köszönetet a németeknek, és a franciáknak, konkrétan: a Szlovákia Gázművek (SPP) két részvényesének: az E.O.N.Ruhrgas és a Gaze de France illetékeseinek. Akik – természetesen a saját érdekükben is – a nagy bajban kisegítették Szlovákiát, amely szombattól napi négymillió köbmétert gázt kap úgy, hogy a német és a francia cég Csehországba küld ekkora mennyiséget, amelynek fejében országunk ugyenekkora mennyiséget használhat fel az RWE Transgas csehországi szolgáltató szlovákiai tározójában. Ezért a megoldásért és főleg a gyorssegélyért bizony illett volna köszönehet mondania Robert Ficónak, miként a szerbek azonnal megtették az őket kisegítő magyar kormánynak. Csak hát a szlovák kormányfő ezzel a gesztussal korábbi nyilatkozatait hazudtolta volna meg, amelyekben durván támadta, már-már mocskos kapitalistáknak minősítette a multikat, köztük az SPP német és francia társtulajdonosait. Akik emelni akarták a gáz árát, talán indokolatlanul, de nemet intelligensen, európai módon is lehet mondani, nem bunkó módra, ahogy a szlovák miniszterelnök tette, holott jogilag nem is ő dönt az áremelésekről.
Robert Fico remélhetően rádöbbent másik vaskos tévedésére, határtalan oroszimádatának következményeire. Megtapasztalhatta, méghozzá a saját és az ország bőrén, hogy a nagy orosz „testvér“ számára sokkal fontosabb volt a nagyhatalmi érdek, mint az, hogy akár a szláv szolidaritás jegyében Szlovákiában, Szerbiában, Bulgáriában, de máshol is – minden olyan államban, amellyel szerződést kötöttek – zavartalan legyen a gázellátás. A történtek után legalább egyetlen mondattal jelezhette volna a szlovák miniszterelnök, hogy kormánya mérleglni fogja az alternatív gázbeszerzés lehetőségeit. Erről csütörtökön a magyar és a lengyel kormányfő is beszélt Pozsonyban, a csehek már cselekedtek is, mert évekkel ezelőtt összekötötték a hálózatukat a németekével. Csak Robert Fico hallgat. Nyilván azért, mert ha beismeri, hogy életveszélyes az egyoldalú orosz gázfüggőség, akkor ez a megállapítás ideológiai és politikai vereséget jelentene számára. Pedig Szlovákia alapvető érdeke az is, hogy nem függjön csaknem száz százalékban az orosz energiától. Miként minden posztkommunista országnak.
A gázmizérián még nem vagyunk túl, de remélhetően rövidesen kilábalunk ebből a válságból is. Akkor aztán Pozsonyban, Budapesten, Varsóban, a balkáni államokban és Brüsszelben nemcsak beszélni, hanem cselekedni is kell annak érdekében, hogy belátható időn belül ez a térség sem legyen kiszolgáltatva az oroszok nagyhatalmi stratégiai játszmáinak, de még az ukrán-orosz gázárvitának sem. Ezért kellene már Robert Ficónak is rendet rakni saját fejében és politizálásában. Magyarán: a valóságnak és az ország érdekeinek megfelelően kezelni az oroszokat és a multikat. Ezzel nemcsak Szlovákia, hanem a visegrádiak közössége is erősödne, s jóval nagyob súllyal képviselhetné Brüsszelben Közép-Európa valós érdekeit.