Csehül állunk a gázvitában
Nagyot tévedtek azok, akik úgy vélték, hogy a pravoszláv karácsony megbékélést hoz az ukrán-orosz gázvitában, s amint véget ér az ünnep, megszületik az egyezség, oszt máris nyomatják Közép-Európába a földgázt. Egyelőre viszont beigazolódni látszanak azok az aggodalmak, amelyek féltették az uniót a soros cseh elnökségtől.
Ugyanis Mirek Topolánek szerintem politikai szarvashibát követett el, amikor beleegyezett abba, hogy Julija Timosenko ukrán kormányfő egy záradékot biggyesszen a néhány órával korábban Moszkvában már szentesített szöveg alá. Ebben a toldalálékban a ravasz miniszterelnök asszony azt állapította meg, hogy Ukrajna nem lopott földgázt a csővezetékből, kiegyenlítette minden tartozását az oroszokkal szemben, sőt: immár a Gazprom tartozik nekik. Nem csoda, hogy amint megérkezett a megváltoztatott szerződéstervezet Moszkvába, Putyint – moszkvai értesülések szerint – majdnem megütötte a guta, Dmitrij Medvegyev orosz elnök, pedig gáz helyett kemény üzenetet küldött Kijevnek: ameddig nem törlik a záradékot, s nem írják alá az eredeti szöveget, addig Moszkva nem nyitja meg a gázvezetéket.
A cseh kormányfő hiába bizonygatta még vasárnap este is Prágában, hogy az a bizonyos toldalék nem része a szerződésnek, csupán Ukrajna magánvéleménye. Minden ügyvédbojtár, sőt: akár csak az úgynevezett paraszteszét használó személy számára világos, hogy a nemzetközi szerződésnek minden záradék is a része, de a dokumentum csak akkor érvényes, ha mindkét fél aláírja. A történtek csupán megerősítették azt, amit eddig is tudtunk: vagyis hogy Mirek Topolánek gyenge kezű politikus és tapasztalatlan diplomata. Odahaza például alig fél év alatt ötször jelentette be, hogy átalakítja a kormányát, kirúg néhány minisztert, de elhatározását máig nem merte valóra váltani. Az már kimondottan Csehország balszerencséje, hogy a soros uniós elnökség első pillanatában a gázai válsággal és a gázmizéria révén a mélyvízbe dobták, s bizony a nemzetközi tekintélyű diplomatáknak sem sikerül legalább néhány napos fegyverszünetet összehoznia, egyelőre még a hiperaktív Nicolas Sarkozynek sem.
Vasárnap éjjel ismét belépett az orosz-ukrán kötélhúzásba José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, s ha igaz, akkor valamikor éjfél tájt sikerült rávennie Julija Timosenkót, hogy csak az eredeti, vagyis a záradék nélküli szöveget írja alá, ami a legfrissebb jelentések szerint hétfőn délelőtt meg is történt. Az új szerződést Brüsszelben hitelesítik, majd elküldik Moszkvába, ahol talán már hétfőn este végre megnyitják azokat a fránya gázcsapokat.
A konfliktusnak azonban még ezzel távolról sincs vége. Nincs ugyanis megállapodás arról, hogy mennyit fizetnek az oroszok az ukrajnai tranzitszállításért, amelynek a díját Kijev alaposan felsrófolta. Az eddigi 1,7 helyett 9,8 dollárt kér ezer köbméterenként és száz kilométerenként az orosz földgáz szállításáért. Bekeményített Moszkva is, amely a vita elején 250-re akarta emelni az eddigi 130 dolláros tarifát. Most viszont már világpiaci árat, ezer köbméterenként 450 dollárt követel, amit a súlyos válsággal szembesülő ukránok egyedül aligha képesek megfizetni, ezért uniós kölcsönben bíznak. Ráadásul bekavar a RoszUkrEnergo nevűcég is, amelynek a tulajdonjoga fele-fele arányban Putyin és Timosenko érdekcsoportjába tartozik, s amelynek a bankszámlái Svájcban vannak. S hogy tovább árnyaljuk a képet: nem is olyan régen Ukrajna a türkménektől vásárolt olcsón gázt, amely azonban nem jutott el a célországba, mert Moszkva akkor is közölte, hogy „nyet!“ És a türkmén oligarcháknak jóval többet fizetett a földgázért.
Summa summárum: Csehországnak még soros elnökségi tisztségében sincs semmi esélye a viszály rendezésére. Főleg Angela Merkel, José Manuel Barroso és más befolyásos politikus azonban, az uniós tagországok egyértelmű támogatásával annyit talán elérhet, hogy meginduljon az orosz gázszállítás és az ukránok se hepciáskodjanak. Közép-Kelet-Európa, s hovatovább egész kontinensünk energiagondjainak megoldása viszont irtózatosan bonyolult és nehéz, legalább egy évtizedes feladat.
