Hol szól, hol nem szól a Pátria?

szilva | 2009. január 23. - 07:59 | Vélemény
Az eddigi információk szerint a Pátria Rádió Pozsonyban, továbbá a Dunaszerdahelyi és Galántai járás nagy részében rövidesen elnémul.

Aggasztó hír, hogy Szlovák Rádió magyar adása, a Pátria február 2-tól áttér az ultrarövid hullámú sugárzásra. Ezenkívül az interneten, esetleg műholdas csatorán vagy egyes kábeltévé-társaságok kínálta hullámhosszon hallható majd. Ez még önmagában nem lenne gond, hiszen a műszaki fejlődés az URH frekvenciákat részesíti előnyben. Anyagi és technikai szempontból egyaránt, habár én a Kossuth adót, valamint a cseh közszolgálati rádió hatos csatornáját (CRo 6) továbbra is középhullámon hallgatom. Szerintem a közszolgálatiság annyit is jelent, hogy mindenki számára elérhető, tehát a jó öreg hullámhosszon is. Ezzel a nézettel állítólag maradi vagyok. Sebaj.

Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy az eddigi információk szerint a Pátria Rádió Pozsonyban, továbbá a Dunaszerdahelyi és Galántai járás nagy részében rövidesen elnémul. Mert az érsekújvári adó hatósugara idáig nem ér el, Szlovákia fővárosában és környékén pedig állítólag nincs szabad frekvencia.

Elképesztő, ha a három aktuális tényt egymás mellé helyezem. A Pátria az átállásnak is köszönhetően bővíti az adásidejét, hiszen már reggeltől fog sugározni. Ám a műsorok nem lesznek hallhatóak ott, ahol a legtöbb szlovákiai magyar él. Történik mindez a csehszlovákiai magyar rádiózás megkezdésének nyolcvanadik évfordulóján...

Felhívtam Ľuboš Machaj programigazgatót, s arról faggattam, miért ez a felemás megoldás, miért némul el több helyen a Pátria? Miért változtatnak, ha műszaki szempontból nincs megoldva az átállás? Konkrét válasz helyett mindenféle megoldásokról beszélt. „Majd a jövő keddi sajtótájékoztatón minden lényeges információt elmondunk, addig is dolgozunk a problémák elhárításán“ - válaszolta kincstári derűlátással.

Engem az is aggaszt, hogy a sajtóban megjelent információkra tudtommal sem a Magyar Koalíció Pártja sem a Csemadok sem más civil szerveződés nem reagált. Holott itt egyáltalán nem műszaki, hanem súlyos politikai és nemzetiségi problémáról van szó, ha a Pátria valóban elnémul az említett térségekben. Hol vannak a nemzetféltőink? A képviselőink? A stratégáink? Hol maradt a civil kurázsi? Téli álmukat alusszák? Netán báli öltönyeiket, ruhakölteményeiket próbálgatják? Vagy politikusaink és a Csemadok különböző rangú képviselői csak nagy lila dumákra, emléktáblák leleplezésre és egyéb jelképes pótcselekvésekre, délibábos álmok kikiáltására képesek? Vajon az MKP sok alelnöke közül valaki felhívta-e a rádió vezérigazgatóját és a minisztert ebben az ügyben? Ha netán megtette, miért nem tájékoztatta erről a közvélemyt? Ha nem, akkor meg miért képviselő?

Nem dramatizálom a helyzetet, de azt tartom, hogy kellő időben kell félreverni a harangot. Nem akkor, amikor már kész helyzet elé állítják a Pátriát. Akkor már csak a sérelmi politizálás kilenc évtizedes dicstelen forgatókönyvét követhetve búslakodhatunk, netán jajgathatunk Brüsszelben. Holott idejében és okosan kellene cselekedniük a képviseletünkkel megbízott politikusainknak, de a civil szféra képviselőinek is. Nyomást gyakorolni a rádió vezetésére, a kulturális miniszterre, idejében felhívni akár az unió illetékeseit is arra, hogy ismét csorbítani akarják szerzett nemzetiségi jogainkat.

A szlovákiai magyarság cudar politikai időkben mindig képes volt ellenállásra, bátor kiállásra. Legutóbb a komáromi nagygyűlésen, aztán Galántán a kétnyelvű bizonyítványokért. A nacionalisták csak akkor hőkölnek vissza, ha kellő erőt és elszántságot látnak és éreznek a közösségi térfél másik oldalán. Baljós jelnek tartom, hogy már a keveréktankönyvek esetében sem minden magyar iskolából küldték vissza a miniszternek a botrányos kiadványokat. S a somorjai Madách Imre Gimnáziumban máris szlovákul oktatja a pedagógus a földrajzi neveket, elhallgatva vagy megfeledkezve a magyar megfelelőiről is...

Nem nagy ügy a Pátria, mondhatják egyesek. Nézzük pragmatikusan: ha az említett régiókban nem szól majd a Pátria, akkor nyilván csökken a hallgatottsági mutatója, ami jó érv lehet a nacionalistáknak további lefaragásokra. És ne feledkezzünk meg az elvi szempontról sem: ha valóban elnémul az adás, akkor nemzetiségi jogaink csorbulnak. Pedig ugyebár Robert Fico mást igért.

Ébresztőt vagy már riadót kell fújni. Ma még talán nem késő.




Címkék: Pátria Rádió