Anyázni kell vagy politizálni…?

Barak László | 2009. február 3. - 16:34 | Vélemény
Budapesten tudtommal azért akartak asztalhoz ülni a parlamenti emberi jogi bizottságok tagjai, hogy megpróbálják elmozdítani a mélypontról a szlovák-magyar viszonyt. Amelyet, stílusosan szólva, jórészt kétségkívül a szlovák térfélen regnáló végrehajtó hatalom kúrt el.

Mármost nem csupán avatott politológusoknak kell tudni, hanem ilyen-olyan közéleti meccsek pályaszéli nézőinek is, hogy egy parlamenti bizottság távolról sem végrehajtó hatalmi szerv. Nyilván ezért látta jónak annak idején a két ország házelnöke, hogy jó lenne törvényhozói hallókészülékkel felszerelkezve is elbeszélgetni arról, amit elbaltáztak a törvény alkalmazói, esetünkben a szlovákiai végrehajtó hatalom letéteményesei.

Ha viszont így van, már pedig így van, az csak rossz vért szülhet, ha az ilyen szándékkal kezdeményezett eszmecserét az egyik fél arra akarja felhasználni, hogy vélt és valós sérelmeit fölhánytorgassa a másik rovására. Ha ugyanis ez történik, semmi másról nem lehet szó, mint a konfliktushelyzetet generáló sérelmek konzerválásáról. Amely cselekmény, amint a szóban forgó felek hétfői tragikomikus színjátéka bizonyította, csak úgy végződhet, amint végződött. Vagyis nemhogy oldódott volna az inkriminált konfliktus, hanem tovább mélyült. Következésképpen, a magyar emberi jogi bizottság elnöke sokkal többet tett volna a szlovák-magyar viszony konszolidálódása és végső soron a szlovákiai magyarok érdekében, ha eszébe sem jut, hogy szóba álljon szlovákiai kollégáival. Feltéve, ha a szlovák-magyar viszony konszolidálását, de leginkább a szlovákiai magyarok érdekeit tartja szem előtt. Ha nem, az is egy legitim döntés. Annak következményeivel együtt… Ez esetben viszont Balog lelkész úr előre megfontolt szándékkal készült arra, hogy a fürdővízzel együtt öntse ki a gyereket…

Elvileg igaza van a politológus Öllős Lászlónak, amikor a magyar és a szlovák emberi jogi bizottságok találkozója kudarcának tényét értékeli, miszerint „a tárgyalások arra szolgálnak, hogy a felek felvethessék azt, ami nyomasztja őket. Ha ezt nem tehetik meg, akkor a tárgyalásnak nincs sok értelme“. Öllős idézett Új Szó-beli gondolatmenetének folytatása azonban már némiképpen – ha nem egészen – sántít: „Ha a másik fél beleegyezése kell már ahhoz is, hogy egy témát megnyissanak, akkor a bizottságok találkozója értelmetlenné válik.“ Szerény véleményem szerint ugyanis bizonyos politikusok tárgyalás céljából megszervezett találkozója akkor válik értelmetlenné, kontraproduktívvá azonban egész biztosan, ha egy efféle találkozón valamelyik fél úgy akar viselkedni, mint egy büntetőper bírósági tárgyalásán. Vagy pedig, profánabb analógiával élve, mint az egyszeri ember, aki köszönés helyett lebüdöskurvázza az általa vacsorára békülés céljából meginvitált szomszédok nőnemű felmenőit… Hát így megy ez…!