Banditák és cinkosok

Ennek ellenére a magyarországi média a mértéktartónak számító orgánumokat is beleértve annak rendje-módja szerint „cigányüggyé“ igyekezett s igyekszik tupírozni a nemtelen támadást.

Pedig kifejezetten bűnügyi probléma az, méghozzá a legkevésbé sem a megélhetési fajtából. Épp úgy, ahogyan annak idején a dunaszerdahelyi latroké is bűnügyi probléma volt elsősorban. Egészen addig, amíg a gazemberek alávaló és kegyetlen regnálásának részben maguk vetettek véget. Amikor a főkolomposok a tőlük is féktelenebb „kollégák“ golyói által hullottak el, mint a döglegyek a dunaszerdahelyi Fontána vendéglőben. Másrészt Vladimír Palko belügyminiszter és Jaroslav Spišiak,  az országos rendőrkapitány első helyettese személyében olyan megalkuvást nem tűrő „hivatalos” ellenfelekre akadt a maradékuk, akiket a jellemzően igenis társadalminak álcázott, ám általában önérdekű zsákmányszerzése orientálódó politikai elit kivételesen dolgozni hagyott…

Maradjunk tehát annyiban, hogy Veszprémben épp olyan gátlástalan csőcselék ült tort a hétvégén, mint amilyen annak idején szedte áldozatait úton-útfélen a mi tájainkon.

Olyan alvilági elemek a veszprémi gyilkosok is, akik ez idáig sem a betevő falatért szedték a védelmi pénzeket a vendéglátósoktól. És egyáltalán nem testi épségük veszélyeztetettsége okán szedték, szedhették agyonvert, megalázott áldozataikat nap mint nap. Hanem egyenként vagy vérszomjas falkákba verődve beteges kéjjel, mintegy tüntetve ütöttek, s akár gyilkolásztak is, a kegyetlenkedéseik miatt csendben rettegő többségen élősködve. Hogy közben a „kellemeset a hasznossal“ házasítva egyszersmind az alvilági profit is hízzon.

Vajon miért történhet/ett meg mindez? Természetesen csak azért, mert például a szórakozóhelyek tulajdonosai voltaképpen kivétel nélkül valamennyien a rablógyilkosok potenciális cinkosai. Mert sajna közülük igen-igen sokan egyszerűbbnek tartották, tartják, hogy rendszeresen leperkálják nekik a védelmi pénzeket. Amint köztudott az is, hogy akarva-akaratlanul szinte minden egyes vendéglátós kötött már valamilyen üzletet a parazita maffiával…!

Az már megint egy más kérdés, hogy általában sajnos az állam erőszakszervezeteinek illetékesei sem állnak feladataik magaslatán. Mindenekelőtt politikai, s ami ezzel jár, szakmai és gazdasági okok miatt. Ha tehát már társadalmi problémaként kezelendő a kérdés, elsősorban központi és nem kevésbé önkormányzati szinten kell konszenzusra jutni a válaszok tekintetében. Ehhez azonban elsősorban pártpolitikai önkorlátozás szükségeltetik!

Ugyanez vonatkozik természetesen az ún. cigánykérdés kezelésének mikéntjére, a nyomor fölszámolásának lehetséges módozataira is. Végzetes hiba ugyanis, ha az adott problémakörrel szembesülve szinte kizárólag a tüneti, vagyis az érzelmi kezelésre összpontosítanak a hatalomgyakorlók.  Ráadásul ezt is csak abban az esetben teszik, amikor olyan jóvátehetetlen eseményekkel szembesülnek, mint amilyen például a veszprémi tragédia volt. Csak azért, mert az egyrészt okkal kétségbeesett, másrészt primitív ösztönök által is jócskán vezérelt bosszúszomjas plebsznek könnyebb a politikai haszonszerzés érdekében megfelelni, mint tárgyilagosan és következetesen dolgozni olyan ügyekben, amelyeknek csak évtizedek múltán lehet pozitív eredménye…