Elnyel a mocsok? Vagy mégse?

Buchlovics Péter | 2009. február 14. - 14:48 | Vélemény
Mint cseppben a tenger - ez jut az ember eszébe annak a bírónőnek az esetéről, akit -képletesen szólva - jól szájba rúgtak, amiért az igazságnak megfelelően tanúvallomást mert tenni egy "feddhetetlen" kollégájáról.

A Sme napilap mai számában Lukáš Fila kommentárja írta le az esetet. A lényeg az, hogy volt egy zsolnai bíró, aki a helyiek szerint iszik, részegeskedik, kétes alakokkal barátkozik, vulgáris, szívesen veszi el azt, ami nem az övé, ja és hogy korrupt. Ezt pedig szépen megírta egy újságíró a Moment című lapban, 1999-ben. Az újságírót természetesen azonnal beperelte a bíró, és a perben az a bírónő is tanúvallomást tett, akit Ján Čarnogurský volt igazságügyminiszter épp amiatt küldött ki ellenőrzésre Zsolnára, mert baj volt a kréta körül. Mivel a bírónő az igazságnak megfelelően tanúskodott, azaz elmondta, hogy bizony talált hiányosságokat az ellenőrzés, a zsolnai bíró azonnal fegyelmire adta őt Harabin igazságügyminiszternél, ő pedig egy percet sem késlekedve a fegyelmi tanácsnak passzolta az ügyet. Meg is született az ítélet, melynek lényege az, hogy a bírónő bűnös, mert inkább fogta volna be a száját. Törvényt sértett azzal, hogy az igazságnak megfelelően tanúskodott. A fegyelmi tanács ítéletén egy sereg - a teremben jelen lévő - bíró is röhögött, és a fejét csóválta.

Nnna, ez kicsit hosszú volt, de pontosan ebben a cseppben van az egész tenger. A hazai igazságszolgáltatás, törvénykezés, végső soron a közélet bányabéka segge alatti léte. Emiatt tehát semmin nem kell, és nem is lehet csodálkozni. Azon sem, ha egy másik bíró, akit kocsijában droggal és állig felfegyverkezve kaptak el a zsaruk, ismét munkába léphetett, mint ha mi sem történt volna, igaz, hozzátették, hogy főbb ügyeket nem vihet... Még szép. Ilyen helyzetben vajon ki fogja értékelni Mészáros Lajos alkotmánybíró közleményét,aki példamutatóan maga is támogatja a mentelmi joga felfüggesztését, mert meggyőződése, hogy autóbalesete ügyében ugyanúgy kell vele bánni a törvény előtt, mint bármelyikünkkel??? Az efféle gesztust miképp értékeli a jogra, erkölcsre, méltóságra, törvény előtti egyenlőségre oly kényes társadalom, és annak büszke elitje? Szerintem sehogy. Sajnos. Maximum kárörvendően és cinikusan.

De evezhetünk a heti események kapcsán sötétebb vizekre is. Mely vizek ugyanazon tenger részét képezik, csak éppen az agresszív bunkóság, a gátlástalan gyűlölködés és a rémképgyártás hínárjaitól hemzsegnek. Igen az SNS és az ő Annácskája und Rafaelkéje. Belousovová a komáromiakba rugdosott bele a Cirill és Metód - szobor kapcsán, Rafaj pedig az EBESZ-főbiztos látogatásakor arról merengett, hogy a magyarok totális uralmuk alá akarják vonni a déli területeket, mert ilyenek ezek, ezeknek semmi sem elég... Ráadásul jól megtámadják a nevezéktani törvényt, mert az végrehajthatatlan, szegény Mikolaj bácsi ugyanis nem érti, hogy miképp kéne neki ezt betartania... (Itt csak halkan jegyzem meg, több olyan törvény van, amit én sem értek, de próbálnám nem betartani, úgy rúgnának seggbe, mint a pinty, kedves miniszter úr...).

Ráadásul aggódunk, borzasztóan. Elviselhetetlenül. Mert Pavol Paška házelnök is aggódik. Mármint a külügyi parlamenti bizottságok esedékes esztergomi ülése miatt. Merthogy ja, ott lesz az a cúnya, nacionalista Fidesz, meg az a hétpróbás emberevő, a Németh Zsolt, jaj, jaj, és akkor nekünk úgy kell odamenni, mint a tanító bácsihoz harmadikban, gyerecsakisfijam egy pofonra, de nemtom nem lesz - e még egy körmös is.... Hölgyeim és uraim, tisztelt parlamenti elnök úr, kedves diplomaták, itt ezek szerint egyetlen ember nőtt fel, Eduard Kukan volt külügyminiszter, a többiek duzzognak a homokozóban és előre vádaskodnak? Netán Paška megnyilatkozása csak felvizezett hamisítványa volt Balogh Zoltán úr  diplomáciai balfogásának? Meg akarnak önök egyáltalán egyezni?

Miben is?

Az elnökválasztási kampány is termett a héten rothadt gyümölcsöt. Iveta Radičovát jól letámadta néhány agresszív pap. Nana, mielőtt bárki bármilyen disznóságra gyanakodna, rögtön közöljük, hogy még nagyobb disznóság történt. A kereszténység nevében sikoltozó, a kereszténységet Radičová rohasztó liberalizmusától féltő, sőt, a hölgy támogatása esetén a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom nevéből a keresztény szót törölni követelő csahoncok felhívása alá ugyanis olyan köztiszteletben álló katolikus papok és személyiségek nevét is odahamisították, akiknek halvány gőzük sem volt erről az egész ocsmányságról. Nesze neked katolikus értékek, nesze neked, keresztény erkölcs. Lehet imádkozni, bocsánatot kérni minimum, lehet szégyenkezni és  kiróni a penitenciát uraim. Önmagukra.

Ülünk a tengerparton, bambán bámuljuk a vizet, de az csak a szennyet veti a partra, folyamatosan. Néha az égre is felnézünk, ahol időnként, a felhők fölött megpillantjuk a bányabéka fenekét.