Ugrás a halálra

Bodnár Gyula | 2009. február 18. - 17:47 | Vélemény
Annyit foglalkozott a sajtó, a rádió, a televízió, internetes portál a veszprémi tragédiával, hogy restelkedve látok neki e jegyzet megírásának. Nem volt elég?  Még én is? – jutott eszembe.

Gondoltam arra, megpróbálok elvonatkoztatni a veszprémi kézilabdacsapattól, a tragédia szereplőitől és elszenvedőitől, hasonló helyzetet modellezve, de nem megy. Meg úgyis azonnal rájönne olvasóm, kikhez, milyen eseményhez kötődik, amiről szólni szeretnék. Kezdve azzal, hogy egy újszülött világrajötte sosem akkora szenzáció a médiumok számára, hacsak nem tizenhárom éves az apuka, tizenöt az anyuka, mint egy ember váratlan halála. A születés természetes folyamatok eredménye, és általában öröm, a halál viszont - hagyjuk most a viktimológiát - nem mindig természetes körülmények összejátszásának előrelátható következménye, azonban mindenkor fájdalom. Híres ember esetében akár tömegeket megrendítő.

Más a médiumok szemében, az erőszakos halál pedig egyenesen csemege a különféle balesetek, bűncselekmények, természeti katasztrófák névtelen áldozatainak sorában. Amikor a veszprémi csapat a tragédia után három nappal edzeni szeretett volna, délelőtti időpontban, nehezen múló gyásszal a játékosok lelkében, hazai és külföldi televíziós stábok, fotósok, újságírók siserehada lepte el őket, pedig az edző kérte, csak másfél órát várjanak. Nem. Ők könnyeket akartak, de azonnal, elcsukló hangokat. Vért, képletesen szólva. Amikor nem kaptak, merthogy a csapat elvonult, és délután tartott zártkapus edzést, akkor a gyertyákat gyújtó, gyászoló emebereket kezdték fotózni, faggatni, kamerázni. Mert, ugye, üres kézzel mégsem térhetnek haza.

Az MR1 sportriportere szerint főként olyan médiumok munkatársai tolongtak aznap Veszprémben, melyek még egy sporthírt sem olvastak be soha. Megértem, van esemény, amely túlmutat önmagán. Tájékoztatni, beszélni kell róla, a médium profiljától függetlenül. De van ilyen sportesemény, sportteljesítmény is. Az azonban már nem érdekli a bulvárkeselyűket. Fehér Miklóssal, Kolonics Györggyel is mit műveltek?! Én szégyelltem magam helyettük.