Undor

Barak László | 2009. február 20. - 13:36 | Vélemény
Csak a miheztartás végett közlöm ehelyütt, hogy szemtanúja voltam csütörtökön annak a szánalmas incidensnek, amikor egy gyászhuszárnak öltözött névtelen nyikhaj a pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben összegyűlt közel százfős közönség előtt lenemzetárulózta Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét, majd nyomatékul, amint az a pesti útszéleken szokás bizonyos ideje, egy tojást is elhajított feléje.

A cselekmény és annak elkövetője, nyugodt szívvel állítható, közutálatot váltott ki a szóban forgó közönségben, amelynek soraiban számos polgári, ha úgy tetszik, konzervatív értekrendet valló pozsonyi ember ült. Akiktől egészen biztosan legalább olyan távol áll a Demszky által vallott liberális politikai értékrend, mint tőle a konzervatív ideológia tanai. Mindazonáltal, a lehető legtermészetesebb módon, nyilván azért jelentek meg a szóban forgó rendezvényen, mert kíváncsiak voltak arra, hogy egy közismert politikus milyen teljesítményre képes annak a családi monográfiának a szerzőjeként, amelynek bemutatása okán tisztelhette és tisztelte meg őket. Vajon miért? Egészen biztosan csak azért, mert ez a normális.

Ebbe a normális és békés kontextusba szeretett volna belebarmolni a fentebb említett szarjankó. Aki tökmindegy, hogy tájékozatlansága, ostobasága okán konzumálja-e a korpát, avagy azért, mert megvezették őt holmi fasisztoid néptribunok. Azt sem kell különösebben firtatni, nemzete, fajtája iránti csökött szeretete, avagy éppen csak a kamaszkori feltűnési viszketegség volt a sajátos performance motivációja. Az azonban világos kell legyen, hogy önmagukra, emberi méltóságukra valamit is adó emberekből soha nem válthat ki szimpátiát az erőszak. Nemzeti alapon sem. Legyen az az erőszak verbális vagy éppen tettleges.

Ennyit a provokációról, amelynek aktora, annak rendje módja szerint, egyszerűen úgy lett eltávolítva a tettének színhelyéről, mint egy rakás kutyaszar a díszkerti pázsit széléről… Vagyis a legcsekélyebb olyan következmény nélkül, amelyet gyaníthatóan szeretett volna kiváltani a delikvens. Magyarán, az est hangulata makulátlan maradt.

Mindegy is hát, hogy „anyaországi” vagy, úgymond, felvidéki volt-e a szóban forgó rakás... A szarnak ugyanis, amint a hülyeségnek, nincsen sem állampolgársága, sem pedig nemzetisége!