Szili Katalin szempontjai és esélyei

szilva | 2009. február 26. - 10:59 | Vélemény
Rokonszenves személynek tartom őt. Eddigi politikusi ténykedése azonban rontja a bizonyítványát.

Szili Katalin végül vállalta a hazai megmérettetést: a magyar szocialisták jelöltjeként indul a május 10-ére kitűzött időközi választáson, a Tasnádi Péter halála miatt megüresedett pécsi polgármesteri posztért. A jelenlegi házelnöknek ez a döntése több szempontból is várható volt. Alighanem igazuk van azoknak, akik szerint jelenleg ő az egyetlen olyan MSZP-s vezető, akinek van esélye voksoláson nyerni. Már csak ezért sem utasíthatta visssza a pécsi szocialisták felkérését és a budapesti pártközpont nógatását.

A jelenlegi házelnök évek óta a népszerűségi listák élvonalában szerepel. Leginkább három ok miatt. Nyilvánvalóan azért, mert olykor szelíden, máskor pedig markánsan beszólt Gyurcsány Ferencnek. A szociáldemokrata értékekre, elsősorban a szolidaritásra és a szociális szempontok fontosságára figyelmezetetve őt, amikor túlságosan is a neoliberalista piaci eszmék bűvkörébe és csapdájába került. Ezen kívül gondosan ügyelt arra is, hogy ne szakadjon el szülőföldjétől, Baranya megyei választóitól, akikkel rendszeres és egyáltalán nem formális kapcsolatot tartott fenn. Kedvelik őt a határon túli magyarok is, akikhez már akkor is járt, amikor csak az Orbán Viktor-Németh Zsolt páros és Dávid Ibolya tartotta ezt a kapcsolattartást fontosnak.

Jómagam rokonszenves személynek tartom őt. Politikusként azonban egyelőre nem nyújtott átlagon felülit. Gesztusai, szép szavai akadtak szép számmal, de eddigi lépései bizony rontják a közéleti bizonyítványát.

Szerintem súlyos hibát követett el akkor, amikor makacsul ragaszkodott az államfői poszthoz. Akkor sem lépett vissza, amikor az SZDSZ vezetői egyértelműen jelezték: rá semmi áron sem hajlandk szavazni. Szili Katalin akkor azt sem vette észre, hogy Gyurcsány Ferencnek mennyire jól jön, ha pártbeli vetélytársa megbukik. Igy aztán kettőjük felelőssége az is, hogy Sólyom László lett a befutó, aki olykor bölcsen beszél, máskor meg bölcsen hallgat, de a szólásszabadság abszolutizálása és a gyűlöletbeszéd büntethetőségének megakadályozása miatt, az Alkotmánybírósággal együtt felelős a jelenlegi magyarországi állapotok miatt. Ami természetesen semmiképpen sem menti a kormány és más magyar politikusok felelősségét.

A Magyar Szocialista Párton és azon kívül villogó Gyurcsány-Szili rivalizálás további elkorcsosult szülöttje a Kárpát.medencei Magyar Képviselők Fóruma, amely eléggé meggondolatlan válasz volt a Magyar Állandó Értekezlet felszámolására. Egyúttal pedig felszínre hozta a házelnök asszony egyik további hibáját: méghozzá azt, hogy elég gyakran hallgat rossz (főleg a saját érdekeiket szem előtt tartó és a két századdal ezelőtti nemzeti látásmódban szenvedő) tanácsadókra. Elvben lenne létjogosultsága ilyen közösségnek, ha valóban az Európai Unióba került, illetve a jelenleg kívül rekedt, magyarok által is lakott régiók együttműködésével, közös projektek kidolgozásával foglalkoznának, mert ezeket Brüsszel is támogatja. Egyelőre azonban – legalábbis a tudósítások szerint – a KMKF inkább gittegyletre emlékeztet, ahol leginkább sirámok és magamutogatások hangzanak el, máskor pedig indulatos ajánlások vagy alig leplezett ajánlások csattannak fel a budapesti kabinet és a Magyarországgal szomszédos országok kormányainak címére. Ráadásul azt minden tárgyilagos szakértő elismeri, hogy a KMKF tavaly óta laza jogviszonyba került az Országgyűléssel, amire a szlovák képviselők érthetően lecsaptak. Ez a jogi baklövés és a jobb sorsra érdemes KMKF tévelygése is Szili Katalin felelőssége.

Ezek a tények azonban eltörpülnek Gyurcsány Ferenc mulasztásai, kapkodásai és hebrencskedései miatt, amelyek totális kormányfői alkalmatlanságát igazolják. Vagyis Szili Katalinnak van esélye a politikai értelemben vett túlélésre. Addig azonban Pécsett kellene kihúznia a súlyos gazdasági bajokból, s megmentenie a nemzetközi blamázstól, hiszen ez a gyönyörű és sokkal jobb sorsra érdemes település néhány hónap múlva az egyik európai kulturális főváros lesz, ám jelenleg sem a rendezvényekhez szükséges pénz és a tervezett központ sincs meg. Ha győz Pécsett, akkor elsősorban ezekkel a feladatokkal kell megbirkóznia, mert a házelnöki posztról lemond. Sikerével nemcsak a polgármesteri állást szerzi meg, hanem tőkét is kovácsolhat a legkésőbb jövőre sorra kerülő országos választások utáni időszakra, amikor akár feltámaszthatja a várható nagy bukta miattéletveszélyesen legyengült magyarországi, valóban európai értékrendet képviselő baloldaliakat. Ha a fideszes Páva Zsolt legyőzi őt Pécsett, akkor ezt a potenciálját – az MSZP jelenlegi tehetetlen és pancser vezetőinek köszönhetően - házelnökként és továbbra is odamondogató politikusként aligha veszíti el. Ha okul eddigi tévedéseiből, akkor még inkább igy lesz.