Vádaskodások és kifogások

Buchlovics Péter | 2009. március 1. - 14:33 | Vélemény
A hét a garamszécsi tragédiával kezdődött, az újságok napokig cikkeztek az ügyről. Ha van értelmetlen és ostoba halál, hát akkor ez az.

A hét a garamszécsi tragédiával kezdődött, az újságok napokig cikkeztek az ügyről. Ha van értelmetlen és ostoba halál, hát akkor ez az. Ugyanakkor felhívnánk a kedves közlekedési tárca figyelmét, hogy a sakáltól és a hiénától undorítóbban felesleges viselkedni, felesleges a garamszécsi polgámestert felelőtlen tömeggyilkosnak beállítani - amit ráadásul utóbb még az illetékes megyei közlekedési felügyelő is megcáfolt-, mondván, az a bizonyos bekötőút egyáltalán nem volt erdei út és mellékes útszakasz, ráadásul a község évek óta kérte a minisztériumot és az államvasutakat is, hogy csináljanak már valamit azzal az istenverte vasúti átjáróval – hiába.  Úgyhogy a szahart kéretik ennyakukba szórni, kérném tisztelettel…


Ezek az utólagos célzatos vádaskodások, a nyomozás lezárulta előtti minősítgetések pedig csak egyvalamiről tanúskodnak, arról, hogy velejéig rohadt az egész államgépezet, de ezt mindig máson verik le.


Az is minimum megmosolyogtató, hogy míg a gazdasági miniszter szerint az új autók vásárlásra elosztogatandó pénz nem megfelelő válság elleni lépés, sőt a fényességes miniszterelnök maga is beismerte, hogy ettől ne várjunk csodát, ennek ellenére mégiscsak szétszórnak 33 millió eurót kocsitámogatásra. Mindenki tudja, hogy ettől nem lesz több munkahely, és nem fogy majd látványosan több autó, de azért csak költődjön el az a pénz, válság van, osztogassunk.



Esztergomban pedig a magyar és a szlovák parlament külügyi bizottságai találkoztak. Minden lényegtelen kérdésben megegyeztek, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának jogállásában, vagy a Slovan-DAC meccs értékelésében természetesen nem. Németh Zsoltot és Boris Zalát hallgatva az jutott az ember eszébe, milyen pompásan elbeszélnek egymás mellett. Amikor a szlovák-magyar kapcsolatok eljutnak oda, hogy már az is eredménynek számít, ha a szlovák honatyák kimondják, hogy önmagában semmi bajuk a KMMKF-el, de idehaza Mikolaj bácsi a gimnáziumi magyar tankönyveket vonatja be, amikor Németh Zsolt arról beszél, hogy felháborító, ha a szlovák belügyminiszter cinikusan videókölcsönzőt emleget a Slovan-DAC-on történt rendőri túlkapás máig be nem mutatott bizonyítékai kapcsán, ámde Boris Zala siet rögvest leszögezni, hogy minden jogos volt és adekvát, akkor a végső benyomásom az, hogy formális, gittegyleti tapogatózás volt ez, afféle áludvariaskodás mindkét részről, érdemi megoldás továbbra sincs semmiben.



Csáky Pál viszont sietett leszögezni a KMKF jogállásáról, miszerint az intézményesítettséget át kéne Pesten értékelni, nos, hogy mindez csupán Göncz Kinga magánvéleménye volt, amit se a magyar kormány, sem a magyar külügy, sem a parlament nem oszt. Akkor gyakorlatilag bezony jottányit sem közeledtek az álláspontok. De ezentúl évente legalább kétszer találkozni fognak a bizottságok. És gondolom, megbeszélik, miben nem értenek egyet. Ja, hogy a haszon az, hogy nem lesznek egyoldalú nyilatkozatok és vagdalkozások. De mi erre a garancia? Semmi. Annál is inkább, mert a választások közeledtével pozsonyi részről megint mindenki úgy és akképp ráncigálja majd elő a magyar kártyát, ahogy akarja, és ahogy pillanatnyi érdekei kívánják. De Budapesten sem lesznek restek a szlovák nacionalizmussal ijesztgetni, sajnos, sokkal megalapozottabban.



Persze, abban is megegyeztek, hogy se a magyarországi szlovák, sem a szlovákiai magyar kisebbségtől ne vonjanak el támogatásokat. De mindez csupán ajánlás a kormányok felé, amit szintén nem kötelező betartani. Azt mondják, vissza kell térni az alapszerződés mechanizmusaihoz. Magyarán, jó az, csak használni kéne. Hát azt is nehéz lesz uraim. Ugyanis míg a magyar fél szerint a KMMKF nem ellentétes az alapszerződés szellemével, sőt kimondja, hogy a kisebbségek helyzete egyik országban sem belügy, addig Pozsony szerint a kisebbségi kérdés ugyan nem belügy, de szigorúan az adott országra tartozik. A KMMKF pedig igenis sérti Szlovákia szuverenitását. S emiatt Boris Zala ki is dolgoztat és benyújt a magyar félnek egy kifogásjegyzéket.


Magyarán, nesze semmi, fogd meg jól! Tárgyalgatunk, tárgyalgatunk, de valójában mindenki a másikra mutogat. Olyasmikkel előhozakodni pedig, miszerint miért nincs a magyar parlamentben garantált kisebbségi képviselet, csakis truccfelvetésként értelmezhető. Ehhez a választójogi rendszert és a kisebbségi intézményrendszert is ismerni kéne. Ha pedig tudjuk, hogy ez mennyire eltérő, akkor cinikus a felvetés. Azaz megint a reciprocitásnál és egyéb marhaságoknál akadunk el. Ahol a part szakad. Mindehhez viszont nem kell Esztergomba jönni. De még Párkányba, Pozsonyba se.