Robulus és rébusz

banic | 2009. március 3. - 09:41 | Vélemény
A populáris néptribün Robulus Ficusnak az utóbbi hetekben bizony nem könnyű. A dolgozó nép bizonytalan és aggódó: arra vár, hogy ez a derék vitéz hogyan futamítja meg, cincálja darabokra és döngöli a fekete föld alá a krízist.

Csakhogy a globális gazdasági válság nem egy lábunk előtt sertepertélő kutya. Nem elég emelt hangon rászólni és lehordani, mint az újságírókat és az ellenzéket, az bizony nem szarja össze magát, nem húzza el a csíkot hetedhét országon túlra, ellenkezőleg, még a képünkbe is vigyorog. Ezért hát az emberemlékezet legszociálisabb és legtökéletesebb kormánya csak ülésezik és ülésezik, töpreng és töpreng. S ötli ki sorra a válságkezelő csomagokat – lassan ahány nap, annyi csomag s talán még azt is megéljük, hogy egy napra több is jut belőlük.

Lám, múltkor a „srótolási” hozzájárulást is kifundálta. Szlovákok, vásároljátok csak az autókat, mi pedig járulékot fizetünk a bezúzásért. Hm, amikor ezt a „srótolási” szót hallom, gyönyörű kora gyermekkori emlékek elevenednek föl bennem, amikor a nyári szünidőben a vidéki nagyinál káréval toltuk a zsák kukoricát és árpát a malomba, ahol a molnár ezeket szépen ledarálta, vagyis megsrótolta. Az akkori időkben még nem voltak divatban a különféle takarmánytápok, vitaminokkal, hormonokkal, őrölt halliszttel dúsítva, a háztáji fauna vályúiba egészséges takarmány került. A tisztességes srótot pedig a molnár állította elő, s amit neki ezért a munkáért fizetni kellett, azt nevezném én srótolási díjnak. Ám a mához mindennek nincs semmi köze, akkoriban a krízisek kizárólag a rothadó kapitalizmusban dúltak, nálunk pedig a szocializmust építettük.

Az idők azonban változnak, a szovjet típusú szocializmus az ebek harmincadjára jutott, ám a nosztalgia tartja magát, ezért aztán Szlovákiában a 2006-os választások óta állítólag szociális állam épül. Csakhogy van ennek egy kis szépséghibája – szociális államot akkor lehet jól építeni, amikor van miből számolatlanul osztogatni. Ám ha valakit a krízis a fenekénél kikezd és annak a „miből”-nek visszavonhatatlanul lőttek, akkor baj van, Akkor Robulusnak rébuszokat kell megfejtenie és csomagokat kiötölnie. S meg is tudtuk örömmel, hogy a felvilágosult kormányzat feltűnés nélkül és közvetve csökkentette az adóinkat, ami által minden alkalmazott fizetése vagy kilenc euróval megnő. Mi, vállalkozók pedig visszafojtott lélegzettel várjuk, beigazolódnak-e azok a hírek, hogy csaknem egész hét euróval kevesebbet kell befizetnünk a járulékainkra, mint eleddig. Meg hát itt van a srótolási is. Ám mindezek nem az egyedüli intézkedések „a válság következményeinek mérséklésére”. Mindazonáltal ne haragudjon rám a mi bölcs kormányunk, nekem valahogy az egész igyekezetéből hiányzik a némileg szisztematikusabb hozzáállás. Az egész inkább tanácstalanságra és káoszra emlékeztet – a válságkezelési harc benyomása keltésének kétségbeesett igyekezetére. Részleges, végső soron azonban nagyon kicsi hatékonyságú megoldásokkal.