Hányinger

Barak László | 2009. március 12. - 14:09 | Vélemény
Egyáltalán nem újság, hogy a politikusok között akad számos műveletlen, ostoba barom, no és hazug alak. Akik, ha történetesen nem tévednek be véletlenül egy-egy párt valós vagy jelképes aklába, gyepmesternek is alkalmazhatatlanok lennének.

Nyilván efféle szerzet lehet az a Ján Slabý is, aki a Szlovák Nemzeti Párt kassai kerületi elnökeként a minap csapott bele a lecsóba, mert Vitéz Nagybányai Horthy Miklós arcmásával, vagyis a kormányzót is ábrázoló plakáttal szembesült a kassai Thália Színház kávézójának falán. Illetve, lehet, hogy nem is ő volt ott a bűnös helyszínen, hanem valamelyik hivatásos, esetleg önkéntes spiclije, aki nyilván célirányosan sunnyogott be oda, leleplezendő a szlovákiai magyar szabadkőművesek titokzatos üzelmeit. Pedig, ha nem vértahó az illető, tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a színészt meg a színésznőt sokkal inkább rajta lehet kapni egymás döntögetésén, mint a rendszerén – tisztelet persze a szabályt erősítő mindenkori kivételeknek…

Slabý vagy a spiclije azonban, amint a mellékelt groteszk közéleti karikatúra mutatja, megtalálta a kákán a csomót. Természetesen Horthy apánk falon függő képmásában. Hogy aztán, az efféle cselekményeket általában megelőző konzultációt, kiképzést követően belefingjon az éterbe, mégpedig a fasizmus eszméinek alattomos terjesztésével megvádolva a magyarokat a Horthy-képmás miatt. Szemrebbenés nélkül kijelentvén, hogy Horthy háborús bűnös és "emberek százainak, ezreinek meggyilkolásáért, agyonkínzásáért, a szlovákiaiak koncentrációs táborokba hurcolásáért felelős"... Aha, szóval a zsidók százainak, ezreinek meggyilkolásáért, agyonkínzásáért, koncentrációs táborokba hurcolásáért nem az a Jozef Tiso a felelős, akit Horhthyval ellentétben épp ilyen háborús bűnökért ítéltek halálra és akasztottak föl??? Ez a gyengeelméjű vagy éppen velejéig rothadt lekű Slabý nem tudja, mi történt a fasiszta Szlovákiában. Mert nem járt annak idején moziba, nem látta az Üzlet a korzón című kultuszfilmet, amely a szlovák fasiszták árjásítási machinációinak állít viszolyogtató emléket; nincs arról tudomása, hogy a szlovák faszizták voltak azok, akik fejpénzért adták el* annak idején azokat a szlovákiai zsidókat Hitleréknek, akik nem tudtak átmenekülni Magyarországra!!!

De egyébként mindegy is, hogy mit tud, avagy mivel nincsen tisztában egy ilyen seggfej. A lényeg ugyanis az effélék számára mindössze annyi, hogy írjon róluk az újság, majd benyújthassák a számlát fölbujtóiknak. Aztán utánuk a vízözön…

A normálisan gondolkodó ember meg legföljebb kiokádja magát…

*Sajnos tévedtem a szlovák fasiszták javára, mert az igazság az, hogy nem a németek fizettek nekik fejpénzt a zsidók elhurcolásáért, hanem a szlovák fasiszták fizettek a németeknek azért fejpénzt, hogy elhurcolják a szlovákiai zsidókat - a szerző.