A csoda elmaradt

banic | 2009. április 9. - 08:15 | Vélemény
Szombat után immár magunk mögött tudhatjuk az idei első országos választás második fordulóját és meg kell állapítanunk, hogy nem történt csoda. Olyan államfőnk van, amilyet megérdemelünk.

A régi-új államfő, Ivan Gašparovič tehát 2014-ig marad a tisztségében, Iveta Radičovának nem kell lemondania a parlamenti képvielői mandátumáról, sem kilépnie az SDKÚ-DS-ből, esetleg megpróbálhat ennek a pártnak az élén a nem túl népszerű Miki Dzurinda helyébe lépni. A nemzetiek továbbra sem szűnnek meg a magyarokkal rémisztgetni, noha most már biztos, hogy Duray és Csáky nem fognak fanfárok hangjaira  bevonulni az elnöki palotába.  

A különbség a két jelölt között a döntő fordulóban végül a vártnál nagyobbnak bizonyult, a részvétel is meghaladta a várakozást, ám vesztesnek tekinteni Radičovát talán nem lenne teljesen helyénvaló. A vesztesek valójában kiselejteződtek már az első fordulóban – Ferko Mikloškóval az élükön, aki a jelöltek végső párosa között nem látott semmi különbséget és hallatta is hangját, hogy ő bizony nem megy el szavazni. Nehéz megmondani, hogy öregedvén megvakult-e és az egyedüli, tényleg alkalmas elnökként csak saját magát tudja elképzelni (esetleg még az ismert fundamentalista Vladimír Palkót), na de ezzel már nincs mit csinálni. Másféle vesztes Zuza Martináková, aki várta, hogy valaki felkéri a támogatásra. Na és nem utolsó sorban vereséget szenvedett Meciar is, akinek a szellemi elitbeli csúcsjelöltje az égadta világon semmivel tudta felhívni magára a figyelmet és az indultak még kategóriában végezte. Úgyhogy elnökünk most már volna és csak remélni merjük, hogy a megnyilvánulásaiban a minimumra szorítkozva nem fog ránk szégyent hozni.  

Most tehát immár fontosabb dolgokkal, elsősorban a gazdasági válsággal foglalkozhatunk. Fico kormánya ezt a feneséget a roncsprémium fordulóival támadta le, de nehezen elképzelhető, hogy a krízis ebből nagy ügyet csinálna, mondjuk összeszarná magát és elhúzna oda, ahonnan jött, vagyis a Nagy Pocsolyán túlra. Inkább fordítva. A nemzeti bank már nem tartja kizártnak, hogy a hazai össztermelés mínuszba kerülhet, ami azt jelenti, hogy a növekedést visszaesésnek fogjuk hívni. S ezzel az is velejár, hogy kénytelenek leszünk radikálisan spórolni s a világegyetem állítólag legszociálisabb költségvetését alaposan megnyirbálni. Lehet, hogy valakinek jól hangzik az érvelés, hogy a szomszédjaink ennél sokkal rosszabbul állnak, és szívesen is hallgatja, csakhogy ez a szomszéd döglött kecskéjéről szól, mi pedig itt élünk, s nem a szomszédban.  

Mit várhatunk tehát a legközelebbi időben? Leghamarabb masszív támadást a nyugdíjkezelő magántársaságokra, merthogy az állampolgároknak nem akaródzik tömegesen elhagyni ezeket, hogy a megtakarításaikat az állami kasszába adják. Na és persze utána újabb ellenségeket fogunk keresni, akikre a gondjainkat ráháríthatnánk. Nem éppen szívderítő távlat.