Miért lett Hájos Dunaszerdahely polgármestere?

Barak László | 2009. április 26. - 15:46 | Vélemény
A Magyar Koalíció Pártja jelöltje, Hájos Zoltán hatszázegy szavazatnyi előnye a dunaszerdahelyi időközi polgármester-választáson legkomolyabb független riválisával, Antal Ágotával szemben kétségkívül impozáns eredménynek tűnhet. Senki nem vonhatja hát kétségbe azt, amint a győztes polgármesteri legitimitását sem.

Azon viszont mindenképpen elgondolkodhatnak az MKP központi vezetői is, hogy a Hájos, illetve tulajdonképpen az MKP városi szervezete által inkasszált 2755 szavazat a város közel húszezer választásra jogosult polgárának mindössze 12 százalékát jelenti. A független, vagyis ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok összessége ennek a tizenkét százaléknak pedig több mint a duplája, azaz 25 százalék!

Ettől függetlenül azonban Hájos akár lehet a reguláris választásokig hátra levő másfél évben Dunaszerdahely kiváló polgármestere is. Csak annyit kell tennie, amennyire az lehetséges egy markáns MKP-s többségű önkormányzatban, hogy távol tartja magát az „MKP-polip” csápjaitól. Vagyis attól a gazdasági érdekcsoporttól, amelynek teljhatalmú irányítói nem mások, mint az expolgármester, Pázmány Péter és „üzlettársa“, végrehajtója, id. Hulkó Gábor. A szóban forgó távolságtartás gyakorlatilag azt jelenti, hogy Hájos beváltja egyik legkomolyabb választási ígéretét, miszerint a törvényesség őreként és nyíltan irányítja majd a városházát. Egyrészt, mert így illenék, másrészt pedig hosszú távon csak ő profitálhat ebből. Már, ha nem csupán egy rövid zsákmányszerző kalandnak tekinti a polgármesterkedést. És persze részben az MKP-nak is jót tenne némi civilizáltság legalább a helyi politikában, hiszen dunaszerdahelyi pozíciói attól függetlenül történelmi mélyponton vannak (lásd a választásokon rájuk szavazó 12 százaléknyi választópolgárt), hogy a párt jelöltje lett a választás győztese.

Ami, bárhogy is kommunikálják kifelé, azért sem az ő eget rengető dicsőségük, mert a dunaszerdahelyi választói szokások ismeretében (a rendkívül siralmas, ezúttal mindössze 35 százalékos részvételi arányról van szó) ugyanilyen eredmény született volna egy Hájostól akár nagyságrenddel rosszabb MKP-jelölttel is. Mégpedig csak azért, mert jelöltjük sikerének kovácsai egyáltalán nem ők voltak, hanem annak ellenfelei. Nevezetesen Antal Ágota, Nagy László és Öllös Csaba. Mindenekelőtt azonban a két utóbbi úriember, különösen Nagy, hiszen Öllös épp oly jelentéktelen figura volt ezúttal is, mint 2002-ben és 2006-ban, és vélhetően az MKP felbérelt cinkosaként most is mindössze minimális zavarkeltésre volt képes… Vele ellentétben viszont Nagy Lászlóék talán épp oly komolyan gondolták, hogy meg kell szüntetni a városházi egypártrendszert, mint Antal Ágota. Olyan naivak voltak azonban, hogy elhitték, Antal Ágotával szemben ők lehetnek az MKP-polip levadászói, azaz a rendszerváltók... Holott a tények immár egyértelműen bizonyítják, majdnem kizárólag Antal Ágotától raboltak el szavazatokat. Szám szerint szinte hajszálpontosan annyit (1376), amennyivel Antal Ágota többet kapott 2006-ban, mint ezúttal…

Mindent összevetve, tök mindegy, hogy tudatosan, avagy épp csak a szűkkeblű közéleti dilettantizmus okán lett megosztva az MKP-s szavazóbázistól kétszer nagyobb létszámú „ellenzéki“ választóréteg, hiszen ezúttal is a hatalmi pozícióit érthetően foggal-körömmel védő kisebbség profitált a helyzetből.

És ez mindaddig így lesz, amíg a független közéleti tényezők képtelenek lesznek összefogni. És addig, amíg Dunaszerdahely mintegy 20 ezer választásra jogosult polgára közül mindössze 6-7 ezren gondolják, hogy bizonyos időközönként nekik is tenniük kell valamit önmagukért. A mindenkori választásokon ugyanis a választók, minden ellenkező állítással ellentétében, nem elsősorban a jelöltek sorsáról döntenek, hanem a saját magukéról. Persze ahhoz, hogy ez tudatosuljon az emberben, az egészséges lokálpatriotizmuson kívül kétségtelenül legalább alapfokú intelligencia szükségeltetik…