Másnapos május
Mások számára ez a kérdés nem ennyire aggasztó. Például (hiszen kivel is kezdhetném e gyarló kis gondolatmenetet) legfőbb közjogi méltóságaink számára: végzetes naivitás lett volna azt hinni, az idei május elsejét megúszhatjuk Fico-szereplés nélkül. A nemzeti-szocialista triumvirátus (Fico, Paška, Gašparovič) ezúttal Liptószentmiklós lakosait részesítette abban a kegyben, hogy együtt ülhették meg velük a munka ünnepét, ami nálunk ugyebár egybeesik ez EU-ba való belépés évfordulójával. Nos, aki nem restellette május elsejéjét ilyen – már elnézést – hiábavalóságokra pocsékolni, az újfent szembesülhetett Fico géniuszának vakító tündöklésével.
Fico szónoklatai már puszta hangulatukban árasztják a-nemzetközi-helyzet-fokozódik-de-mi-nem-alszunk-érzést: elég, ha egyszer végighordozza lefegyverző vezéri tekintetét a szavait kéjes türelmetlenséggel áhító hallgatóságán, s nem marad ember, aki ne tudatosítaná, miféle veszedelmek leselkednek a becsületes munkásosztályra minden egyes áldott percben. Miniszterelnökünk ezúttal azonban meglehetősen tapintatosan kerülte a sajtó leidiótázását, még a magyarveszélyre is csak közvetetten utalt (többször hangsúlyozva, hogy a külpolitikában össze kell fogni), s üldözési mániájának is csak burkoltan adott hangot, mikor rámutatott, hogy a május elseje ünnepét meg kell védeni azoktól, akik el akarják venni tőlünk (vagyishogy nyilván őtőlük, akikhez beszélt).
Pavol Paška, a parlament elnöke a texasi seriffeket keverte meglehetősen szerencsétlenül a beszédébe, amelyben egyébként a szlovák eurooptimizmus mellett kardoskodott, kiemelve, hogy nincs még egy ennyire EU-párti nép az öreg kontinensen (Paška úrnak nyilván eléggé rövid az emlékezete, ha elfelejtette, hogy a 2004-es EP-választáson bizony épp ebben a megveszekedetten EU-rajongó Szlovákiában volt a legalacsonyabb részvételi arány). Elnézve ezeket az urakat az emberben felmerül a kérdés: nem inkább április elsejét kellene államünneppé nyilvánítani?
Míg Liptószentmiklóson nagyon is valódi május elsejei ceremónia zajlott, addig más szlovákiai településeken, jobb híján (Ficónkat se szaggathatják ugye százfelé…) jelmezes nosztalgia-felvonulásokat rendeztek: hogy ez most mennyire ízléstelen vagy mennyire jópofa, abba inkább nem mennék bele, hiszen úgyis eléggé nyilvánvaló, hogy ezekkel a kerge népi mulatságokkal becsületes dolgozóink csak a május elsejei kötelező ivászat leplezésére tettek kétségbeesett kísérletet, hogy aztán a torkukon lecsurgatott tekintélyes alkoholmennyiségnek hála ne csak a kommunista diktatúra negyven évének emlékét töröljék ki a tudatukból legalább egy szép májusi nap erejéig, de még az előző esti Barátok köztre se emlékezzenek. Mert hogy valóban hiányozna nekik a kötelező felvonulásosdi, az eléggé hihetetlennek tűnik.
Ezekben a – szeszektől vagy eszméktől – túlontúl mámoros május elsejékben mégis az a legmegnyugtatóbb, hogy csak egy napig tartanak, s aki egy kicsit ügyes, fürgén elkerülheti a magasztos igazságokat zengő gyűlésezők szónoklatai vagy pedig az ivászat szabadságával való visszaélés okozta május másodiki gyötrelmes katzenjammert, hogy aztán Hofi Géza nyomán hirdesse: éljen május másodika!
