Kaliňák mindent megmagyaráz

Futaki Pál | 2009. július 14. - 21:47 | Vélemény
A kínai elnök szlovákiai látogatása alkalmával megint bebizonyosodott, milyen híven szolgálja a jelenlegi szlovák kormány a hazát és a népet. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a Grassalkovich-palota előtt randalírozó, az emberi jogok kínai korlátozása ellen tüntető csoportot inzultáló fekete öltönyös, kínai származású férfiak szlovák állampolgárok, a tüntetők között azonban cseh és osztrák állampolgárok is akadtak.

A rendőrök tehát, amikor közömbösen végignézték a tüntetők elagyabugyálását, tulajdonképpen nem ártottak a szlovák állampolgároknak, hanem őket segítették!

Mert mindent meg lehet magyarázni.

Kaliňák egy olyan rendőrséget vezet, amely előszeretettel száll szembe a saját állama polgáraival, ha egy jó kis bunyó van kilátásban. Különösképpen megjön a harci kedvük a biztos uraknak, ha épp nem szlovák nemzetiségű illetőkről van szó (roma gyerekek kínzása Kassán, magyar szurkolók elpáholása Dunaszerdahelyen), arról viszont még nem nagyon tettek tanúbizonyságot, hogy bármi fogalmuk lenne az emberi jogokról. A kínai fekete öltönyösök ügye már a számtalan plusz első eset, hogy Kaliňák amiatt magyarázhatja a bizonyítványát, hogy rendőrei fittyet hánytak az ártatlan polgárok biztonságának. Vagy talán örülhetünk, hogy nem segítettek be a kínai provokatőröknek? Kaliňáknak azonban mindez meg sem kottyant: szemlátomást meg sem fordult a fejében, hogy neki valaha be kell ismernie, hogy nem vezeti tökéletesen a rendőri szerveket. Hogy a rendőrök Szlovákiában nem keltenek biztonságérzetet az emberekben, s hogy ez az állapot 2006 óta egyáltalán nem mutatott pozitív irányú elmozdulást. Nem is számíthatunk javulásra, amíg Kaliňák pofátlanul kimagyaráz mindent, a maga javára forgat ki minden állítást, és képtelen szofizmussal száll szembe a józan ésszel. Mi a siker titka? Lazaság, határozottság, tántoríthatatlanság, fölény. Ezzel a hozzáállással bármiről úgy lehet hazudni, mintha esti mesét olvasnánk fel. Mert a nép valószínűleg kisgyerekek gyülevész hadának tűnik abból a magasból, ahonnan a vezetőink néznek le ránk…

Kalňákra jelenleg aligha ismerjük az ellenszert. Ilyesmi tulajdonképpen nem is létezik, hiszen a belügyminiszter több alkalommal is tanúbizonyságot tett már arról a rendkívüli képességéről, hogy képes saját akarata szerint átformálni a valóságot. Ha azt mondja, ez vagy az az eset nem történt meg, meg is szakadhatunk, de be nem bizonyíthatjuk az ellenkezőjét. Ez a bámulatos képesség nyilván nagyon jól fog jönni még a jövőre esedékes választások előtt, amikor majd összegezni kell a négyéves kormányzás eredményeit. Meglátjuk, mennyi minden veszik majd nyomtalanul a múlt ködébe, mennyi olyan eset minősül át újságírói koholmánnyá, amiről addig szilárdan hittük, hogy valóság. A valóság azonban képlékeny valami: a hatalom műhelyében gyúrják át szilárd igazsággá. A kis igazságkapszulákat aztán gondosan lenyomják az emberek torkán, nehogy megfertőzze őket a levegőben terjedő veszedelmes kór, amelyet sokféleképpen neveznek, egyesek régimódian szabadságnak. – Na ez az, ami ellen a rend őrei minden erejüket bevetve, hősies elszántsággal küzdenek.