Szélhámosok kíméljenek
A kifejezetten Szlovákia magyar ajkú lakosaira kihegyezett, otrombán antidemokratikus és provokatív jogszabályt ki-ki használja is annak rendje-módja, vagyis pártérdekei szerint. Természetesen Dzurinda sem kivétel, hiszen egy ilyen abnormális jogszabályhoz csak abban az esetben viszonyulhat semlegesen egy normális értékrendet hirdető párt, ha azt képmutatók, mondhatni, szélhámosok alkotják. Dzurindáék pedig – a szlovák kereszténydemokratákkal egyetemben – azért mossák kezeiket az MKP szorgalmazta nyelvtörvény elleni alkotmánybírósági beadvány kapcsán, mert attól tartanak, ha a magyarok mellé állnak, eddigi választóik kevésbé tartják majd őket szlovákoknak és elpártolnak tőlük. Mi ez, ha nem vegytiszta képmutatás, sőt „szélhámia”?!
Semmivel nem különb azonban e tekintetben az MKP sem. Csak éppen másként szemforgatók, mint Dzurindáék. Az általuk meghirdetett dunaszerdahelyi, nyelvtörvény elleni tüntetés ugyanis épp úgy önös pártérdeket követ, mint Dzurindáék vonatkozó falmelléki sumákolása. Az MKP reklámügynökei és persze politikusai ráadásul olyannyira dilettánsok, sőt, gátlástalanok, hogy még a látszatra sem képesek ügyelni. Hiszen az általuk annak idején a szlovákiai magyarok tiltakozó megmozdulásaként beharangozott összejövetelt kifejezetten pártbanzájjá silányították. Egyrészt azzal, hogy a „tüntetés“ jóelőre meghirdetett programja szerint óvatos duhajokként egy zárt futballstadionba, azaz akolba kívánják beterelni a „tiltakozókat”. Másrészt azért, mert a banzáj kilátásba helyezett legfőbb szónokai, vagyis mutatványosai jellemzően pártpolitikusok. Vagy olyan „civilek”, akikről – tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek – kilométerekről szaglik, hogy MKP-pozitív páciensek, vagy éppen kuncsaftok. Hiú ábránd hát azt hinni, hogy a szeptember elsejei dunaszerdahelyi banzájnak közéleti szempontból sokkal nagyobb súlya lesz, mint amikor egy szirupos emlékektől, jófajta italoktól fölajzott echte magyar érettségi találkozó résztvevői hajnalban, esetleg hajnal előtt, az Akácos út, ha végig megyek Schneider Fánikán című alkalmi remix után elgajdolják a nemzeti himnuszt is.
Az persze tagadhatatlan, hogy egy-egy csoportosan „elkövetett” szenvedés, urambocsá! szenvelgés, ideig-óráig – konkrétan a kijózanodásig – képes összekovácsolni mindenféle összekovácsolhatót, de még az összekovácsolhatatlant is. Mondjuk, a novemberben esedékes megyei választásokig. Ja, hogy, akkor itten tényleg szélhámoskodásról lenne szó? Hát igen...! Egészen addig, amíg a választópolgárok félreérthetetlenül ki nem nyilatkoztatják, amit az újságok ismerkedési rovataiban szokás: Szélhámosok kíméljenek!
A kommentár az Új Szó hétfői számában is megjelent.
