K. J. szupersztár

Széky János | 2009. augusztus 15. - 11:58 | Vélemény

Van egy ország, aminek az államformája: parlamentáris anarchia. A parlamentben elképesztően sok képviselő ül, de többségük el sem olvassa az előterjesztést, amit megszavaz, hanem vezényszóra nyomkodja a gombot. A bíróságok gyávák, a merészebbje talán-talán hajlandó zsebtolvajlásért elítélni a rablógyilkosokat.

Az alkotmánybíróság felsőháznak képzeli magát, és pofátlan szófacsarással bármit be tud bizonyítani. A rendőrség elválaszthatatlanul összefonódik a bűnözéssel. Orvos helyett házi kuruzslót hívnak a beteghez. A korrupció be van építve az államszervezetbe, a közszolgáltatásokba, aki nem jattol, az meghal. A diákok négyötöde nyolc osztály után nem tud elolvasni négy óra alatt sem egy újságoldalt, ennélfogva a nép főleg bárgyú tévésorozatok dialógusaiból értesül a politikai és gazdasági fejleményekről. A fülsértő fejhangú műsorvezető kakihumorával és ordenáré modorával válik rendkívül népszerévé, no és persze a bíróság is őt védi meg a megtévedt értelmiségi bírálójával szemben. A politikai élet két egymásra utalt gazember gyűlölködő táborának a meccse. A tüntető sokaság leginkább rózsadombi úriasszonyokból és aluljáróban tanyázó hajléktalanokból áll össze, és bár rendesen megfizetik őket, néha technikai hibából kifolyólag összekeverik a jelszavakat. Az ország egyik legpatinásabb üdülőhelyén nemzetközi nácitalálkozót rendeznek. A hazai résztvevők szólásszabadságát a hatóságok a végsőkig garantálják, és nagy hívük, a pofozkodós kedvű pedagógusnő roppantul be is lelkesedik – csak éppen a nyelvtudás hiánya miatt nem veszik észre, hogy a többség az ő nemzetük katasztrófájáról hoz döntést. „Gyűlölöm az államot, tessék az államnak eltartani engem” - szól a népszerű jelszó, és: „Aki ebben az országban kiváló lett, az csalt, rabolt, gyilkolt, és hordja el magát: ez az én hazám, nem az övék!” Még a rendszerváltást is http://tinyurl.com/m2n4uz egy sértődött állambiztonsági tiszt találja ki, aztán mint aki dolgát jól végezte, felszívódik, nyoma sincs.

Ezt az országot Magyarországnak hívják, és Spiró György Feleségverseny című regényében található a leírása (Magvető, 2009). A könyv közelebbi műfaja: disztópia, jövőbe vetített negatív társadalomrajz, és az író a XXI. század valamelyik későbbi évtizedébe helyezi a cselekményt, mondjuk egy emberöltő múlva zajlik mindez – papíron. A föntebb felsorolt jellemzők azonban mind olyanok, hogy a mai Magyarországról is el lehetne mondani őket, hol kevés, hol semennyi túlzással. Spiró könyve azonkívül, hogy keserves, röhögtető mese, mindent elmond a jelenről, amit szokványos politikai elemzésben vagy publicisztikában nem olvashatunk. Először is mert nem köti sem jólneveltség, sem pártfegyelem, sem öncenzúra: kimondja, amit mások nem szoktak és nem mernek. És azért is, mert a műfaj nem két, hanem három-, sőt négydimenziós: nem egyenként írja le az elveket, szabályokat, ösztönöket, amik ezt a mai országot működtetik, hanem mozgó, eleven kölcsönhatásukban. Egyetlen történelmi nemzet sem ennyire ostoba, hazug, züllött és bunkó, ha szabadon hagyják cselekedni. De az a rendszer, amelyik két évtizede Magyarországon létrejött, pontosabban amivé lett, szakasztott ilyen ostoba, hazug, züllött és bunkó. Ha tehát nem hatna az emberi tisztesség és intelligencia mint afféle tehetetlenségi erő – Spiró ezt az erőt kikapcsolja világából, mivelhogy szatírát ír –, szakasztott olyan sivár és nyomorult világban élnénk, mint a regény antihősei. „Az élet szarik az intelligenciára” - hirdetik a könyvbeli okosok, és olyan is az életük.

A Feleségversenyt veszik, mint a cukrot, olvassák buszon, strandon, de az a gyanúm, hogy kevesen hajlandók elhinni, mennyire igaz. Vagy másfelől nézve: bár ez a legjobb politikai-társadalmi diagnózis, amit az utóbbi időben Magyarországról adtak, nem része a politikai közbeszédnek, merthogy irodalom. Kitaláció, ugye. „Ilyen a valóságban nincs.” Hiába van az embernek olyan érzése, mintha Spiró a ma – vagy holnap – reggeli újság híreit írná meg, a dolgok mennek szépen a maguk útján, ahogy megírja.

Legeslegújabb kori történelmünk fordulópontja az elbeszélés szerint egy ötperces beszéd, amelyben  a parlamenti demokráciát megvető, csekély képességű bölcsész kifejti, hogy a magyar népléleknek az összes államforma közül a kommunista királyság felel meg a legjobban. A regénybeli hallgatóság viccnek veszi – mint a való életbeli olvasók általában Spiró könyvét – ,aztán titkosszolgálati közreműködéssel mégiscsak megvalósul, az egész nemzet örömére. A demokrácia rossz emlékké válik, eljő III. József, alias Krul József, alias a Kegyes Jóság uralma. Figyeljünk a kezdőbetűkre. A nemzet hazatalál.

Hegel untig emlegetett mondása szerint Minerva baglya az alkony leszálltával kezdi meg röptét. Egy korszakról akkor lehet kimondani a lényeget, amikor már közeledik a vége. Aki a Spiró-féle négydimenziós elemzést ismeri, azt nehezebben éri meglepetés a hónapokkal mérhető közeljövőben.