A nácizmus szlovákiai kísértetei

Barak László | 2009. augusztus 17. - 08:07 | Vélemény

A szlovákiai kormánypolitikusok látszólag derült égből villámcsapásként fedezeték föl, hogy a „problémás“ magyarokon kívül Szlovákiában is vannak romák.

Ehhez a „megvilágosulásként” ható immár látványos gondolkodásbeli elsötétüléshez egy romák által nem roma ember sérelmére elkövetett gyilkosság, majd e gyilkosság nyomán meghirdetett neonáci tüntetés, és annak rendőrség általi feloszlatása volt szükséges. Főként pedig az a tény, hogy a nem engedélyezett neonáci tüntetés feloszlatását a tett színhelyén élő nem roma emberek túlnyomó többsége egyáltalán nem kvittelte. Sőt, kimondottan azzal a szlovák fasiszta állam értékrendjét követő, Slovenská pospolitosť (Szlovák Testvériség) elnevezésű csürhével szimpatizált, akik a romaellenes szeánsz szervezői és kivitelezői voltak. Egy félművelt, ám vélhetően kellőképpen dörzsölt fasisztoid pedagógus, Marian Kotleba vezérletével. Aki viselt dolgai okán a legkisebb skrupulus nélkül minősíthető a nácizmus egyik szlovákiai kísértetének...

Nos, a szóban forgó tüntetés feloszlatását és a köznép vonatkozó morgolódását követően a kormány prominens politikusai, Robert Fico kormányfő és belügyminisztere, Robert Kaliňák is nyomban szagot fogtak. Nyilvánvalóvá válhatott számukra ugyanis, hogy az általuk mostanában főként romaügyben kárhoztatott Magyarországhoz hasonlóan Szlovákiában is komoly társadalmi igény van a rasszizmusra. Hát még a romaellenességre…! Így, mivel kétségkívül nehézsúlyú populisták ők, olyanok, akik szinte kizárólag ellenségképek sorozatgyártásával manipulálják a köznépet, azonmód közhírré tették, hogy bizony Szlovákiában is van cigánybűnözés és punktum. Fico azonban még ennél is továbbment: "Nem hunyhatunk szemet afölött, hogy a romák lelkén szárad a bűnesetek nagy része, ha számukat és a lakossághoz viszonyított arányukat nézzük. Elég kinyitni az ajtót egy börtönben. Már maga az elítéltek hovatartozása is megmutatja, hogy Szlovákia számára ez komoly probléma" – így a miniszterelnök úr. Nem semmi! Mielőtt azonban a kedves szlovákiai magyar olvasók közül bárki szapora bólogatásba kezdene Fico eme vegytisztán rasszista, sőt, náci ízű agymenése olvastán, tessék belegondolni, a következőkbe: Mit szóltak volna ahhoz, ha például a Dunaszerdahely környéki maffia „fénykorában” valamely politikusnak eszébe jut arról értekezni, hogy a csoportosan kivitelezett haszonelvű gyilkolászás, rablás, szesz- és drogcsempészés, csalás, zsarolás, öncélú garázdaság kifejezetten „magyarbűnözésnek“ számít. Lévén, eme gaztettek dél-szlovákiai elkövetőit elég volt csak megnézni és azonnal nyilvánvaló volt, hogy egyetlen vörös hajú és kékszemű szlovák árja” sincs köztük… Arról nem is beszélve, hogy jellemzően valami mongoloid nyelven makogtak munka és ejtőzés közben…

A kocka tehát el van vetve. Senkinek ne legyenek illúziói eztán afelől, ha úgy fordul ez a jelképes kocka, a hatalom jelenlegi bitorlói, de a pozícióikra egyelőre kénytelen-kelletlen a pályaszélről ácsingózó riválisaik is, nem mártanak majd be bármikor, bármilyen más társadalmi csoportot ugyanolyan cinikus módon, mint, ahogyan most a romákkal igyekeznek azt megtenni. Amit egyébként a szlovákiai magyarokkal is megtettek, és meg is tesznek még, ha hatalmi érdekeik ezt diktált/ják. Nagy felelőtlenség lenne hát azt hinniük a szlovákiai magyaroknak, hogy helyettük most már majd végleg a romák viszik el legalantasabb köznépi igényeket kielégítő politikusi balhékat…

Az írás az Új Szó hétfői számában is olvasható.