Gesztus vagy provokáció?
Úgy tűnik, néhányan a szlovák politikusok közül már mentenék a menthetetlent is... Nem hiszem azonban, hogy őszinte megbánás munkálna a háttérben. Lajčák külügyminiszter, aki karrierdiplomata (mennyi mindent jelenthet e fogalom?!), a miniszterelnökök találkozójáig csendre inti a politikusokat, „Maďaričék már tudják, hogy hibáztak a nyelvtörvénnyel” (szándékosan hagytam ki a kérdőjelet az idézett Barak-címből) és a még kidolgozatlan (vajon miért???) végrehajtási rendelkezések útján óhajtják érzékenyen kezelni a törvényszegéseket... Ami hülyeség, mert vagy betartatom és/vagy betartom a törvényt vagy nem. Vagy vétkezem és/vagy büntetek, vagy nem. Érzékenyen sok mindent lehet csinálni, de törvényt betartatni aligha. Az komolytalan volna.
Mára egész Európa felfogta a jelenlegi szlovák kormánykoalíció és parlamenti többség (had)üzenetét, mit sem szépítenek már ezek a gesztusoknak szánt gyermeteg lépések. Még akkor is kilóg a lóláb, ha a nemzetice bősz társaságnak sikerült kihozni a sodrából az egyre kevésbé szunnyadó magyar nacionalizmus és irredentizmus képviselőit. Még akkor is, ha a dunaszerdahelyi stadion lelátóin felindultságukban páran több kárt okoztak, mint hasznot.
Emiatt aztán nehéz értékelni Gašparovič elnök nagymegyeri iskolalátogatását. Noha elvből ellenezhetők a politikusok „iskolalátogatásai”, ez esetben közjogi méltóság tette „tiszteletét”, ami protokoláris értelemben más tészta. Pozitív gesztus is lehetne egy ilyen látogatás egy magyar iskolában. Csak akkor ugyebár nem kellene leereszkedően kioktatni a megyerieket az államnyelv ismeretének fontosságáról. A vendég viselkedjen vendégként, még akkor is, ha maga a köztársasági elnök! Minden értelmes ember tudja, hogy Szlovákiában szlovákul tudni előny és érdek, függetlenül attól, hogy Gašparovičnak a jövőnk iránti aggodalomtól könnybe lábadnak-e a szemei és elcsuklik-e a hangja. Aki ezt nem érti, finoman szólva értetlen, menthetetlen (bár ahhoz is joga van!). Ezzel a témával foglalkozni azonban akkor, amikor minden a nyelvtörvénytől és a tankönyvek-beli földrajzi névhasználati botránytól hangos, már kevésbe minősülhet pozitív gesztusnak. Nem állítom, hogy provokáció, de cáfolni sem tudnám... Tudjuk, hogy többek között a boldogulásunkért való aggódás szülte a nyelvtörvényt, de vajon törvénybe iktatnak-e valamilyen aggódás által gerjesztett egyéb mentőötletet is? Pl. ha majd azért aggódik egy közjogi méltóság, hogy valaki a gyenge tanulmányi eredményei miatt nem tud érvényesülni az országban, pénzbüntetések terhe mellett törvénybe iktatják-e, hogy ezentúl nem szabad rosszul tanulni, csak jól?!
Persze, az ominózus kijelentést pepitában meg kellett ismételni a helyi szlovák suliban is. A megyeri szlovák diákoknak is tudni kell, hogy szlovákul tudni kell. Hátha nem tudnak... Szóval megint a politika... Nem a közjog és nem a méltóság. Az elnök bokros teendői közepette bizonyára nem ért rá másik témát keresni... (Szarva közt a tőgyit, ahogy mifelénk mondják...)
Hogy aztán a hátat fordító magyar szülők akciója ildomos volt-e vagy sem, mindezek fényében is nézhető. Jól nevelt vendéglátó nem fordít hátat a vendégnek. Maximum kidobja, ha nem kívánatos. Esetleg maga hagyja el a helyszínt. Merthogy méltóság... Megértem. Valahogy véleményt kell nyilvánítania mindkét félnek. Zaklatott lelkiállapotban talán én is így tettem volna. Később pedig eszembe jutott volna, hogy miért éppen az iskolában?
Aztán ha már mindenki jól kivéleménynyilvánította magát gesztusok és ellengesztusok, provokációk és reakciók által, talán elkezdhetnénk érdemben azzal foglalkozni, amivel kellene! Végre a megfelelő fórumon!
Hogy legalább a gyerekeket ne zavarjuk a tanulásban! És ne mutassunk nekik rossz példát! Vonatkozik ez mindkét félre! (Jaj, ezek a felnőttek...)
