EU-s banánköztársaságok
Ha valaki azt hiszi, hogy Szlovákiában kizárólag a kormányfő, Robert Fico áll hadilábon a sajtóval, akkor téved. Az sem igaz, hogy általában csak a politikusok nem bírják elviselni, hogy a sajtó küldetéséből, mi több, létezésének puszta értelméből adódóan ellenőrzi és bírálja őket.
Az egyszerű választópolgárok, vagyis a közemberek közül sokan rendre legalább olyan ellenszenvet táplálnak egy-egy sajtótermék, de akár konkrét újságírók iránt is, mint azok a politikusok, akiket a sajtó emberei rendszeresen rajtakapnak valamilyen disznóságon. Holott a sajtó egésze a politikusokkal szemben sokkal önzetlenebbül képviseli őket. A sajtó létezése és társadalmi pozíciója ugyanis egyáltalán nem a közemberek időnkénti szavazataitól függ, amint a politikusoké.
Pofonegyszerű, hogy miért van ez így. A közemberek többsége a politikusokhoz hasonlóan meglehetős kizárólagossággal ragaszkodik a saját véleményéhez. Mindenekelőtt az önigazolás szándéka miatt. Vagyis a sajtó egyszerű „fogyasztói”, azaz a közemberek, értelmi szintjüktől, általános értékrendjük pillanatnyi állagától függően tulajdonképpen csupán a puszta hiúság okán rágnak be, ha a sajátjuktól eltérő véleménnyel szembesülnek.
A politikusoknak viszont ténylegesen van vesztenivalójuk. Ha ugyanis a rájuk vonatkozó sajtóbeli információk, minősítések következményeként kedvezőtlen kép alakul ki róluk a társadalomban, mindenekelőtt politikusi egzisztenciájuk kerül veszélybe. Robert Fico tehát ezért rohan ki menetrendszerűen a ránézvést kritikus sajtóval szemben. Mint ahogy annak idején kormányfőként a jelenleg ellenzéki Mikuláš Dzurinda sem igen volt képes elviselni, hogy folyamatosan bírálták a közvéleményt befolyásolni képes médiumok. Ugyanez a magatartás jellemez egy további ellenzéki politikust, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Csáky Pált is. Akiről köztudott, hogy az Új Szó hasábjain bizonyos ideje kizárólag a pártja által fizetett hirdetésként közölt „interjúkban“ hajlandó megnyilatkozni. Amelyeket vélhetően ő maga szokott volt készíteni önmagával. Jobb esetben pedig holmi politikai szatócsok gyártanak… Elsősorban kampánycélból. Meg azért, hogy megússza a számára esetleg kellemetlen kérdéseket…
Hosszú távon szerencsére egyértelmű – ez idáig ugyanis mindannyiszor bebizonyosodott –, az efféle abnormális állapotnak elsősorban annak előidézői, vagyis maguk a despota politikusok lesznek a vesztesei. Addig azonban, amíg kiderül róluk, hogy csakis gátlástalan hatalmi érdekeik vezérlik őket a sajtó ellen, támadásaik legfőbb vesztese a közember, mondhatni maga a demokrácia lesz. Amelyhez a közhely szerint mindenekelőtt demokraták, demokratikus gondolkodású, a sajátjukkal ellentétes véleményeket, létformákat is ellenszenv, sőt, zsigeri utálkozás nélkül elviselni képes köznép szükséges. Márpedig sajnos Szlovákiában, de tulajdonképpen Közép-Európa valamennyi, szégyenszemre egyelőre az Európai Unióban megtűrt posztkommunista országában is, alig akad demokratikusan gondolkodó, a sajátjától eltérő véleményeket, létformákat intelligensen eltűrni és kezelni képes közember. Mert a kommunista diktatúra legördögibb projektje az volt, hogy az általa elnyomott köznép köreiben is tömegével termelte a despotákat. Csak ezért van errefelé annyi despota politikus hatalmi pozícióban. Csak ezért születhetnek e tájakon olyan szalonképtelen törvények, mint a szlovák államnyelvtörvény. Avagy a sajtó- és véleményszabadságot a legalpáribb banánköztársaságok szintjén korlátozó szlovákiai sajtótörvény. Amellyel szinte naponta visszaélhetnek és vissza is élnek a politikusok.
Az írás olvasható az Új Szó keddi számában is.
