Nyugdíjasklub az Országházban

Futaki Pál | 2010. január 4. - 20:11 | Vélemény
Az egyszeri állampolgár az év végi ünnepek kavalkádjában hajlamos elfelejteni, hogy politika is van a világon, nem csak illatos bejglihegyek és tajtékos pezsgőtengerek. A józansághoz való visszatérítés kitűnő eszköze az államfői újévi beszéd intézménye, mely által az ünnepi semmittevéstől kótyagos állampolgár rádöbben, a helyzet egyáltalán nem olyan rózsás, amilyennek néhány röpke mámoros pillanatig tűnt.

Január elsején egy elgyötört, fakó magyar köztársasági elnök állt elénk, hogy kezével furcsán hadonászva biztassa Magyarország lakóit és az összes magyart a megújulásra. Beszéde tulajdonképpen e körül az egyetlen gondolat körül forgott: újrakezdés, változás, új hangvétel. Mi mást mondhatott volna persze, hiszen aligha hangoztathatná, hogy csak így tovább, jó úton haladunk, sínen vagyunk, ilyesmi. Mondhatott volna-e bárki a helyében mást? Talán igen, ha elő mert volna rukkolni valami valódi újdonsággal. Így ugyanis csak azt hallottuk, amit egyébként is pontosan tudunk: változás lesz Magyarországon, valószínűleg mélyreható változás, az azonban, hogy a változás tényleges megújulást hoz-e, nagyon is kérdéses. A megújuláshoz elsősorban új elemekre, új erőkre lenne szükség, s bárhogy csűrjük-csavarjuk, az egyetlen releváns új erő a mai magyar politikában a Jobbik. Arra építeni pedig, hogy a Jobbik újítja meg a magyar közéletet, meglehetősen baljós prófécia. Az elavult, kiszolgált pártok esetleg új köntösben tetszeleghetnek előttünk, ahogy például az MDF teszi, amikor a nagy bajszos megváltót kínálja az embereknek, az MSZP azonban még annyira sem erőlteti meg magát, hogy a megújulás látszatát keltse, a Mesterházy Attila-féle harmatgyenge húzást leszámítva. A demokratikus fejlődés útján rákmenetbe kapcsolt Fidesz megújulásáról beszélni pedig még ennél is értelmetlenebb lenne.

Beszélünk a megújhodásról, mert kénytelenek vagyunk erről beszélni, kénytelenek vagyunk a jól ismert közhelyeket bevetni: vagy azért, mert úgy tartjuk helyesnek (értsd: kifizetődőnek), ha beállunk a nyájba, vagy azért, mert magunk is hiszünk, s egyedül a nyáj tagjaként tudjuk magunkat elképzelni. Pedig arról ábrándozni, hogy a mai Magyarországot a húsz éve a vályú közelében posztoló, a gyűlölet pózába merevedett erők fogják hatékonyan megújítani, nagyjából ahhoz ér fel, mintha a nyugdíjasválogatottal akarnánk megnyerni az U20-as bajnokságot. A politikus fiatalságát persze nem években mérik, hanem sokkal inkább hitelességben, s ez az, pontosabban: ennek hiánya, ami miatt a mai magyar politika művelői, mindkét oldalon, szinte kivétel nélkül aggastyánok.

A megoldást, Sólyom Lászlóhoz hasonlóan, mi sem ismerjük, de nem is akarunk senkit egy pillanatig sem azzal áltatni, hogy csodára számíthat. Főképp nem egy zsémbes, rozoga, régi korok kísérteteit üldöző nyugdíjashadtól.