Nyugdíjasklub az Országházban
Január elsején egy elgyötört, fakó magyar köztársasági elnök állt elénk, hogy kezével furcsán hadonászva biztassa Magyarország lakóit és az összes magyart a megújulásra. Beszéde tulajdonképpen e körül az egyetlen gondolat körül forgott: újrakezdés, változás, új hangvétel. Mi mást mondhatott volna persze, hiszen aligha hangoztathatná, hogy csak így tovább, jó úton haladunk, sínen vagyunk, ilyesmi. Mondhatott volna-e bárki a helyében mást? Talán igen, ha elő mert volna rukkolni valami valódi újdonsággal. Így ugyanis csak azt hallottuk, amit egyébként is pontosan tudunk: változás lesz Magyarországon, valószínűleg mélyreható változás, az azonban, hogy a változás tényleges megújulást hoz-e, nagyon is kérdéses. A megújuláshoz elsősorban új elemekre, új erőkre lenne szükség, s bárhogy csűrjük-csavarjuk, az egyetlen releváns új erő a mai magyar politikában a Jobbik. Arra építeni pedig, hogy a Jobbik újítja meg a magyar közéletet, meglehetősen baljós prófécia. Az elavult, kiszolgált pártok esetleg új köntösben tetszeleghetnek előttünk, ahogy például az MDF teszi, amikor a nagy bajszos megváltót kínálja az embereknek, az MSZP azonban még annyira sem erőlteti meg magát, hogy a megújulás látszatát keltse, a Mesterházy Attila-féle harmatgyenge húzást leszámítva. A demokratikus fejlődés útján rákmenetbe kapcsolt Fidesz megújulásáról beszélni pedig még ennél is értelmetlenebb lenne.
Beszélünk a megújhodásról, mert kénytelenek vagyunk erről beszélni, kénytelenek vagyunk a jól ismert közhelyeket bevetni: vagy azért, mert úgy tartjuk helyesnek (értsd: kifizetődőnek), ha beállunk a nyájba, vagy azért, mert magunk is hiszünk, s egyedül a nyáj tagjaként tudjuk magunkat elképzelni. Pedig arról ábrándozni, hogy a mai Magyarországot a húsz éve a vályú közelében posztoló, a gyűlölet pózába merevedett erők fogják hatékonyan megújítani, nagyjából ahhoz ér fel, mintha a nyugdíjasválogatottal akarnánk megnyerni az U20-as bajnokságot. A politikus fiatalságát persze nem években mérik, hanem sokkal inkább hitelességben, s ez az, pontosabban: ennek hiánya, ami miatt a mai magyar politika művelői, mindkét oldalon, szinte kivétel nélkül aggastyánok.
A megoldást, Sólyom Lászlóhoz hasonlóan, mi sem ismerjük, de nem is akarunk senkit egy pillanatig sem azzal áltatni, hogy csodára számíthat. Főképp nem egy zsémbes, rozoga, régi korok kísérteteit üldöző nyugdíjashadtól.
