Populista handabanda versus kamionosforradalom
Amíg a kormányfő, más választása nem lévén, meg nem jámborodott némileg, úgy tűnt, ebből nincs kiút, talán azért, mert az egészet – mármint az útdíjrendszer részleteit – jobb lett volna előre átgondolni. Ha aktuális hasonlattal akarnánk élni, azt mondhatnánk, a bomba már a fedélzeten van.
Robert Fico úgynevezett baloldali kormánya – megint, sokadszor – lelepleződött. A kétségbeesett lépés, a gázolaj jövedéki adójának csökkentése, csak külön kihangsúlyozza ezt a lelepleződést, sőt, egyenesen botrányossá teszi. Robert Fico igazán nem gondolhatja, hogy mindenki olyan ostoba és amnéziás ebben az országban, hogy nem emlékeznek rá, ellenzéki képviselőként annak idején veszett kutyaként vonyította, csökkenteni kell az üzemanyagok jövedéki adóját, aztán kormányra kerülve szépen elhallgatott a dologról, mint annyi másról – ellenzékből valahogy könnyebb volt túlbuzgóan szociálisnak lenni. Az adó mostani kapkodó csökkentése nem mást szolgál, mint hogy, kiengesztelvén a fuvarosokat, megelőzze a szlovákiai közúti közlekedés teljes összeomlását s ezzel valószínűleg a kormány idő előtti megbukását. Fico most már rádöbbent, vissza kell édesgetnie magához a kisembereket, mert hiába az erélyes kiállás, a túlélés ösztöne végül megszólal még a szlovák állampolgárban is, és rájön, hogy demokrácia van, bárhogy is próbálja mindenkibe belesulykolni az ellenkezőjét ez a zömök kis ember a maga arrogáns mamelukjaival egyetemben immár három és fél éve.
Robert Fico megint, most már tényleg cáfolhatatlanul, bizonyította, körülbelül annyira baloldali kormányfő, amennyire elegáns. Baloldali akkor, amikor sarokba szorítva kérik rajta számon a baloldaliságot, ami igazából már csak annyira baloldaliság, hogy egyáltalán nem az. A gázolaj jövedéki adóját egyik pillanatról a másikra, ilyen körülmények között csökkenteni nem hőstett – aminek ő beállítja, hangsúlyozván, hogy alig akad állam a világon, amely most, a gazdasági világválság idején ilyen lépésre szánná el magát –, hanem színtiszta populizmus, amiből borítékolhatóan egy halomnyit fogunk még látni az elkövetkező néhány hónapban, választási év lévén. Újfent bebizonyosodott, mennyire nagy erény, amikor valaki képes rendszerben gondolkodni, tervezetten, koncepciók keretén belül – a probléma csak az, hogy Szlovákiában mindez a hiányán keresztül mutatkozik meg. Mert a populistának nincs szüksége tervekre, koncepciókra, hosszú távú programokra, ő nyugodtan improvizálhat, az éppen legideálisabb széljárás irányába fordulva. A populista nem racionális érvrendszer alapján hoz döntéseket, vagy legalábbis ezt a racionalista érvrendszert is alárendeli annak a romantikus, érzelmi alapú princípiumnak, amelynek hatalmát köszönheti. Ez pedig nem más, mint a széles néprétegeknek a vezér felé áradó, tökéletesen irracionális, mitikus elképzelésekre épülő szeretete.
A közlekedési miniszter néhány napja, sunnyogva és lapítva ugyan, de hangoztatta, az útdíj bevezetése, ha nem is kitűnően, de nagyon jól végbement. A kedvezőtlen visszhangról szerinte kizárólag a sajtó azon képviselői tehetnek, akik egyedül a negatívumokra mutatnak rá, a kormány sikereiről soha nem tudósítanak. Hoppá. Mert az lenne az igazi, a jól bevált kommunista propagandagépezet, amely dicshimnuszokat zengene a kormány zsenialitásáról. S nehogy valaki meg merje mutatni, hogy most, amikor ezeket a sorokat írom, még mindig kamionok százai tartják blokád alatt kisebb és nagyobb szlovákiai városok közlekedési csomópontjait. Nehogy valaki számon merje kérni az igazságot, mert azt a nemzeti-szocialista kormány már hivatalba lépésekor államosította.
