Ehetetlen ocsmányságok, avagy alulmúlni Apponyit
Apponyi gróf szelleme vígan túlélte az elmúlt kilencven évet. Egyfolytában itt munkálkodik körülöttünk, olykor tapasztalt, elismert karrierdiplomatákba költözik, máskor meggondolatlanul hadonászó és vagdalkozó akarnokokba, megint máskor meg pitiáner politikai haszonlesőket választ gazdaszervezetnek. Tudni kell, hogy kilencven évvel ezelőtt egy józanabb és körültekintőbb Apponyi legalább ezt-azt megmenthetett volna a szétcsúszó országból, átformálva ezzel a régió egész történelmét, egy seregnyi konfliktust meg soha véget nem érő viszályt előzve meg. Ha ezt szem előtt tartjuk, mindjárt sokkal finnyásabbak leszünk a kortárs Apponyi-klónokra.
Az utóbbi hónapok magyarvédő kijelentései sok mindenben felidézik a gróf szellemét. A legutóbbi kijelentés azonban, amely egy kisszerű illető szájából hangzott el, azt mutatja, még ezt a kínos Apponyi-féle színvonalat is alul lehet múlni, például azzal, ha az ember a tökéletes hiteltelenségét hangoztatva akar világ(vagy legalábbis magyarság-)megmentőként tetszelegni. A magyarkodó szuperhíró szerepét ezúttal a különféle, felettébb égő happeningekben már feltűnt jobbikos EP-képviselő, Szegedi Csanád öltötte magára, kijelentve, hogy Szlovákia EU-tagságát fel kellene függeszteni, míg hatályban van a „rasszista nyelvtörvény“. Hogy miért az önparódia csúcsa mindez, valószínűleg nyilvánvaló azon józanabb lelkek számára, akik nem csókolják körbe lefekvés előtt a Nagymagyarország-térképet, illetve nem Horthy hófehér lovának képe előtt maszturbálnak lopott félóráikban...
Kezdjük talán azzal, amit nem tudunk elégszer hangsúlyozni. Amennyiben én harcos állatvédő vagyok, nem megyek el egy vágóhídra dolgozni, ha meg mégis, aztán már senki nem fogja nekem elhinni, hogy tényleg nem tekerem ki kismacskák nyakát a szabadidőmben. Valahogy így áll a dolog a Jobbikkal, amely deklaráltan euroszkeptikus párt, közben mégis – bár lehet, alig-alig elviselhető kínok között – hajlandóak voltak képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe, s felszedni az ezzel járó csinos juttatásokat. (Idézet a párt honlapjáról: „Elfogadhatatlan számunkra az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár!”) S ez a párt most hovatovább utasítgatni kezdi az Uniót, amelynek létével ugye nem igazán ért egyet, hogy kinek és milyen alapon függessze fel a szervezetben való tagságát. S teszi mindezt saját fasisztoid díszletei és jelmezei felhasználásával.
Egy olyan pártról van szó továbbá, amely szalonképtelen beavatkozásaival rendre megtorpedózza a határon túli magyarok szerény önvédelmi akcióit: jellegzetes kép, amikor a dunaszerdahelyi stadionban rendezett nyelvtörvényellenes tüntetésről a szlovák televíziók szinte kizárólag a messziről szemet szúró Jobbik-zászlókat mutatják be, s közben minden irányból harsog az „Együtt vagyunk!” A Jobbik magyarságvédő fellépései körülbelül annyit használnak a határon túli magyaroknak, mint amennyit a magyarlakta területek egysége megőrzésének használt a nagymagyar fősoviniszta kilencven évvel ezelőtti trianoni beszéde.
Egy szerencsétlen, buta, Apponyi-jellegű nyelvtörvény meg egy homályosságában is visszataszító Jobbik-program közül nehéz elégedetten választani. Pontosabban lehetetlen. Inkább reklamálni kellene a főpincérnél, hogy ne próbáljon minket átverni a régi trükkel, hogy csak az ételek nevét változtatja meg, de a vadonatúj nevek még mindig ugyanazokat az ehetetlen ocsmányságokat takarják.
