Alojz Hlina tündöklése és bukása

Kizárólag saját erejére támaszkodva ment neki az ebben az országban bizarr módon még mindig tekintélyesnek számító Slotának meg a bandájának, kiált az emberek elé, kockáztatva, hogy a lakosság jelentős része nyilván félcédulás  magamutogatónak nézi. A tevékenységét kezdetben övező közöny nem vette el a kedvét, folytatta az akcióit, Komáromtól Zsolnáig újszerű megmozdulásokat szervezett, szokatlan utcai kezdeményezések kötődtek a nevéhez, amit végül egy egész ország megtanult: Alojz Hlina.

E sorok írója személy szerint az elejétől a bátortalan rajongás és a gúnyba hajló kétely elegyével figyelte Hlina akcióit. Azt be kellett látni, van a pasasban kurázsi, nem ijed meg a saját árnyékától, de még a nem is igazán szemérmesen az autokrácia felé kacsingató aktuális hatalométól sem. Ilyen is van Szlovákiában, vonhattuk fel hitetlenkedve a szemöldökünket: független polgári aktivista. Aki csak úgy magától, mecénások, a háttérből a tekervényes szálakat igazgató árnyékhatalmak felügyelete nélkül ugrik fejest a szlovák közéletbe, arra a gondolatra buzdítva az embereket, higgyék már el: demokrácia van, bele lehet szólni a saját életünkbe. A Hlina-féle tiltakozás formája ennél kissé kiábrándítóbb volt: sajnos, a – némi sarkítással – első valamirevaló szlovák független polgári aktivista csapnivaló szónoknak bizonyult, nyilvános felszólalásaiban rendkívüli mértékben leegyszerűsítette ennek a sok sebből vérző államnak a problémáit, tulajdonképpen mintha egyedül azzal lett volna baja, hogy Slota néha iszik meg káromkodik, pedig hát ő vendéglősként nem egy, Slotánál sokkal műveltebb embert láthatott már megszabadulni minden gátlásától. Még ez sem lett volna baj, ha Hlina akciói nem lesznek egyre vérszegényebbek, üresebbek, erőltetettebbek. Egy bizonyos szintig lehet hivatkozni arra a bizonyos „józan paraszti észre” (egyébként a szlovák államfő is ezt tette idei újévi beszédében, melyben újfent tanúbizonyságot tett kiemelkedő intellektuális képességeiről), de örökké nem: nem árt egy kicsit csiszolgatni azon a bizonyos formán, mert különben a polgári aktivista sem jut messzebb az olcsó populista politikusnál, ami az érdemleges mondanivalót illeti.

Mindezt azonban még mindig el lehetett nézni Alojz Hlinának, hiszen elfogadhatóvá tette őt furcsa naivitásának bája. Hülyeséget csinált ugyan, amikor kiállt Komáromban a magyarok elé, hogy bocsánatot kérjen Slota ostoba beszólásaiért, hiszen minden épelméjű magyar tudja, hogy azokért nem terhel minden épelméjű szlovákot felelősség, egyedül Slotát meg a választóit. Hlinának azonban még ezt is el lehetett nézni, mert ő volt a – megint némi sarkítással – első független szlovák polgári aktivista.

Aztán bebizonyosodott, ez a királyfi nem teljesen olyan, mint amilyeneket a népmesékből megszokhattunk. Alojz Hlina újabb akciót szervezett, nagyszabású tüntetést a jelenlegi kormánykoalíció ellen, Mi szeretjük ezt az országot, de nem szeretjük ezt a kormányt címmel. Jó ötletnek tűnt, kiváló helyszínen, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terén, na most talán valami megmozdul, dörzsölhette a tenyerét minden szabadságbarát. Hogy aztán bebizonyosodjon, Alojz Hlina már nem független politikai aktivista, hanem a gyengélkedő s a következő parlamenti választásig szinte biztosan fel nem támadó, a végsőkig kompromittálódott Dzurinda pátyolgatta „szlovák jobboldal” csatlósa. Ez a rettenetes, döglődő szörnyeteg, az impotens, de mohó „szlovák jobboldal” előbb-utóbb nekilát, hogy felfalja a minden ellentmondásosságával együtt is rokonszenves Alojz Hlinát.

Ez a szlovák ellenzék ma nagyrészt hasonlóan populista, mint a hatalmon lévők. Tehetetlen, töketlen kamupolitikát folytató veteránok gyülekezete, akiknek jelszavaik kimerülnek annyiban, hogy a kormány hazudik, lop és csal. Ez nem konstruktív beszéd, amire, eleinte legalábbis úgy tűnt, Alojz Hlina törekszik, hanem szintén vulgarizmus, csak másképp.

A Hlina-jelenség tanulsága a jelen pillanatban: mélyponton vagyunk, innen lejjebb már nemigen juthatunk. Nem tudom, vajon Hlina azért hívta-e meg erre a demonstrációra az ellenzék képviselőit, mert azt gondolhatta, hatékonyabb, hangosabb lesz a tiltakozás, ha odaállnak az „erős emberek”? Még az is lehet, hogy igaza volt, a nyereség azonban jelentéktelennek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy megint szertefoszlottak a hazai civil szféra erejéről szóló illúziók. Igen, azt be kell látni, a népmesék legkisebb királyfiának is besegítettek a jó erők küldetése véghezvitelében, azok a jó erők azonban nem egy öregecske, kisszolgált bajuszos politikus képében öltöttek testet. Ez a mese így csak nagyon erős idegzetű felnőtteknek ajánlott.