Politizáló zsaruk – a demokrácia szégyene!
Bizonyára nem jutott el ezeknek a kedves és egyre kedvesebb rendőröknek agyáig, hogy a rendőr, a kém, a katona és más had- és belügy alá tartozó erőszakszervezetek, egyenruhás testületek tagjai stb. azzal, hogy ilyen testületben önként munkát vállaltak, hogy „beleléptek”, a kezdetek kezdetén lemondtak a politikai megnyilatkozás jogáról. Pontosabban magánemberként bárki közülük tüntethet a hangyák nemi életének liberalizálásáért, de testületi tagként nem politizálhat. Ők ilyen értelemben nem szabad emberek, önként lemondtak a szabadságukról, hogy a többi szabad ember szabad ember lehessen (ez tiszteltre méltó áldozat is lehetne egy normális országban). Namármost, ha valaki kényszer nélkül, ráadásul fizetésért (értsd pénzért) lemond bizonyos szabadságjogairól, akkor viselkedjen is aszerint! Ahogyan a cölibátust – nem kifejezetten pénzért, hanem általában meggyőződésből, hitből – vállaló papok nem vetnek szemet, magot stb. más feleségére. Mert ha igen, kikapnak...
Aki rendőr létére a (egy) belügyminiszterért tüntet, az nem megbízható, nem fog maradéktalanul parancsot teljesíteni, alkalmatlan, úgyhogy legyen szíves, szedje a kis pútyerkáját, oszt csóközön, mehet. Mert az állampolgárt politikai nézetektől függetlenül kell ám védeni és szolgálni az említett testületekben. Nem lehet válogatni, melyik autóst bünteti meg, melyik rablót tartóztatja le, melyik terroristát veri bilincsbe, melyik felettesétől fogad el parancsot. A pártatlanság alapszabály, márpedig egy miniszter mindig politikus. Ne lehet tárgya szakszervezeti alkunak vagy akaratnak.
Gyanítom, az a bibi nálunk, hogy ezek a testületek negyven évig a politika kiszolgálására specializálódtak, s bizony-bizony – ebből is látni – jórészt úgy is maradtak... Mert pl. ha egy ma 50 éves aktív rendőr vagy katona 18-20 éves korában lépett be a testületbe, akkor az – madámváltás a piroslámpásban ide vagy oda – a kommunista hatalomra esküdött fel, s azok szerint a módszerek szerint tanulta és mint tapasztaljuk, sokszor végzi is a szakmáját. Mint pl. Lajčák a karrierdiplomáciát Moszkvában... de miről is jutott ez eszembe...?
Szóval a régi rezsim komcsi káderei menjenek végre zabot hegyezni, úgyse valók semmi másra, a fiatal agytrösztöket meg nemes egyszerűséggel ki kell onnan seprűzni, ha nem értik, miért, kiért vannak ott.
Arra most igazán nem is érdemes szót vesztegetni, hogy egy olyan belügyminiszter pozícióban maradásáért tüntetni, akinek nem némi vajacska, hanem egy egész tejüzemnyi köpült termék olvad a földrész-szerte uralkodó fagyok ellenére a nemzetközi ügyeket kreáló tökfödőtartóján, már önmagában is erkölcsi eltévelyedés.
Egyébként meg: ha egy belügyi tárca vezetőjéért politikai megnyilvánulásra hajlandók a beosztottai, akkor annak már ezért önként és azonnal le kellene mondania!
(Az 1981-es Neberte nám princeznú mesemusical címére hajazó Neberte nám Kaliňáka transzparens meg aztán végképp a naiv gyermekoperettek szellemi szintjéről tesz tanúbizonyságot. Míg azonban az egyiknek máig hiteles és tiszteletre méltó előadói kölcsönöztek legalább három évtizedre elegendő bájt, utóbbi esetében nem a meghatottság könnyei tolulnak a szemembe.)
