Kényurak, mazochisták, önfejűek és nárciszok

Futaki Pál | 2010. február 9. - 19:21 | Vélemény
A szlovák politika jelenleg nem holmi ideológiai vonalak mentén oszlik két élesen elkülöníthető részre. Ami a két oldalt megkülönbözteti, az egyértelműen a szervezőelv. Az egyik oldalon szigorú, patriarchális mintájú rendközpontúság uralkodik, míg a másikon a tökéletes káosz.

A rend neve Robert Fico. Az ő megkérdőjelezhetetlen tekintélye határozza meg a jelenlegi kormánykoalíción belüli viszonyokat: a többiek ezt a tekintélyt fenntartások nélkül elfogadják, sőt, még a büntetéseket is már-már mazochista alázattal viselik. Ebben a rendszerben minden egyszerű és világos, kérdezni nem nagyon ajánlatos, ellenszegülni még kevésbé. Aki betartja a szabályokat, busás haszonban részesül, ezért aztán kevesen vannak, akik valóban ellenszegülnének. A rend mítosza elsősorban a kívülre mutatott stabilitásban gyökerezik, ezt pedig kizárólag erélyes, nyers, tekintélyelvű politikával lehet fenntartani. A probléma csak az, hogy ebben a szigorú rendben vajmi kevés szerep jut a civileknek, s így azt is kiválóan el lehet titkolni, mi rejlik a felszín alatt: esetleg nem rohad-e az egész kormányzat úgy, ahogy van? Mivel azonban Ficóék szerencsére képtelenek teljesen kiiktatni a civil szféra ellenőrző szerepét, mi azért tudjuk a magunkét.

A másik oldalt a teljes fejetlenség jellemzi, a szlovák ellenzék szétdaraboltsága egy harmadévvel a parlamenti választások előtt kiábrándítóbb mint valaha. Fico ügyesen lemetszette a sárkány legveszélyesebb fejét, így az most már tényleg kétségbeesetten tipródik. Az ellenzéken belüli viszályok (sőt, az egyes pártokon belüli konkurenciaharcok) azt eredményezik, hogy az ellenzék saját magának is ellenzéke. Az SDKÚ nevű zsákutca még mindig vezető szerepre törekszik, miközben alig bír megküzdeni Dzurinda keserű örökségével. Ivan Mikloš, mint pót-Dzurinda, aligha lesz hajlandó elviselni, hogy a „tapasztalatlan” Radičová kezébe kerülhessen a hatalom, ami – mármint a párton belüli vetélkedés kiélesedése – nyilván nem fog kedvezni az egykori meghatározó reformpárt preferenciáinak. Ez a folyamat tovább erősítheti a Szabadság és Szolidaritás nevű tömörülésnek a pozícióit, amely elnökének, Richard Sulíknak a nevét az ehhez hasonló fejtegetésekben általában az „ambiciózus” epiteton constans szokta kísérni. Az utóbbi idők szegényes fejleményei azonban azt mutatják, az ideológiailag „immunis”, radikális ötletekben azonban kifejezetten bővelkedő technokrata Sulík pártja valószínűleg eltúlozza saját szerepét az aktuális politikai palettán. Mivel minden politikai párt a hatalomért versengő szubjektum, nem róhatjuk fel Sulíkéknak önfejűségüket, azt figyelmen kívül hagyni azonban, hogy az ellenzék egyedül értelmes kompromisszumok segítségével juthat túl a holtponton, végzetes lehet.

A sajtó megkülönböztetett figyelmet szentelt az elmúlt napokban a Híd tárgyalásainak is azzal az OKS nevű törpepárttal, amely egy nagyon szűk értelmiségi réteg számára nyilván fontos szereplője volt a szlovákiai politikának már eddig is, a vele megkötött esetleges szövetség azonban nem biztos, hogy különösebb hatást gyakorolhat Bugárék pozíciójára, az OKS politikusainak beolvasztása ugyanis inkább az elitista irányba mozdítaná a pártot. Ezzel elméletileg nem lenne baj, sőt, a politikai kultúrának különösen jót tenne, ha színesebbé válna a szlovák parlamenti képviselők összetétele, az ellenzék erejét azonban aligha dobja meg Dostálék barátsága.

A káoszban kavargó erők legtürelmesebbje egyértelműen az a két képződmény, amely a méltóságteljes politika letéteményeseként tetszeleg, amit művelnek azonban, az sajnálatosan gyakran csúszik át öncélúságba. A KDH és az MKP jól bevált ideológiájára épített külön bejáratú magánmitológiáját élteti még most is, mikor minden más politikai erő helyezkedni próbál a kölcsönös viszonyrendszeren belül. Annak tudatában, hogy az általuk kisajátított ideológiák biztos szavazótábort jelentenek a számukra, semmiben nem járulnak hozzá az ellenzék újraformálódásához, tovább bizonytalanítva az így is épp elég zavaros ellenzéki tábort.

A rend mítoszát tökéletes magabiztossággal hirdető jelenlegi kormánykoalíció számára fontos fegyvertény lehet a másik oldal szétziláltsága, kitalálatlansága. Az ő ad absurdum olvasatuk alapján aki erre a formátlan, helyét nem lelő ellenzékre szavaz, nem támogatja az ország stabilitását, tehát hazaáruló. Ennek a bizonyos rendmítosznak a leple alatt pedig nyugodt szívvel folytathatják bizarr üzelmeiket a következő ciklus alatt is.