Liberálisok: kívül tágasabb?

Vendégkommentár | 2010. február 26. - 16:43 | Vélemény
Számos fontos eredménnyel járt Magyarország számára az a húsz év, amit az SZDSZ a parlamentben töltött - de nem lehet mindig félrenézni, ha a hibák kerülnek szóba. Egyszer vállalni kell a felelősséget azért, hogy a liberális párt gyenge volt elzavarni azokat a piócákat, akik a politikai tőkét próbálták napi árfolyamon forintra váltani.

Nincs érvényes válaszom arra a kérdésre, hogy idén kire szavazzanak a liberálisok. Egy biztos: idén nem kerül be liberális párt a parlamentbe.

Az SZDSZ ugyanis, az egyetlen olyan magyar párt, mely (plebejus) liberálisnak nevezi magát, elnökének közlése szerint "identitását ideiglenesen háttérbe szorítja" - az összes többi formáció pedig más címkéket használ: szocialista, konzervatív, kereszténydemokrata vagy nemzeti radikális. Nem liberális.

Igen, ott van még az MDF is, mely a beemelt SZDSZ-es politikusokkal és Bokros Lajos gazdasági programjával szeretne liberális szavazatokat is szerezni. És valóban, ha bekerülnek a parlamentbe, akkor Bokrostól bízvást számíthatunk arra, hogy liberális fülnek is kedves javaslatokat tesz majd napirend előtti felszólalásokban a gazdaságpolitika alakítására; ő lehet az egyetlen, aki kisebb államról beszél, aki a vállalkozás szabadságát, sőt általában a kapitalizmust méltatja.

De egyben ez a maximum is, amit ettől, a saját magát egyébként konzervatívnak nevező párttól liberalizmus ügyében elvárhatunk. Annyira ugyanis a leglelkesebb MDF-es SZDSZ-esek (ilyet se írt le senki az elmúlt húsz évben) sem tudnak hunyorítani, hogy Dávid Ibolyát vagy Herényi Károlyt liberális politikusnak lássák. Nincs az a dekriminalizált tudatmódosító, ami liberálisnak láttatja e választási termelőszövetkezet tagjait: Bánk Attila és kisgazdái lennének azok, vagy Katona Tamás? Liberális Csapody Miklós, aki szerint a magyar polgárok a Szent Korona alattvalói?

Tippeljük meg, hogyan szavaznának ezek a politikusok, mikor a Fidesz beterjeszti a bejegyzett élettársi kapcsolat eltörléséről szóló javaslatot, mikor a kötelező iskolai hittanóráról kell dönteni, mikor az alkotmányba írnak bele vallási klauzulákat, mikor visszaállítják Európa legszigorúbb (legrosszabb) drogtörvényét! Nincs persze ezzel semmi baj, az MDF ugyanis nem liberális párt, politikusai nem liberálisok.

Közbevetőleg megjegyezve: régi konyhai trükk, hogy az édes ételekbe egy csipet sót is teszünk. Nem sós lesz tőle, hanem épp ellenkezőleg, még inkább kihozza az édes ízt - röviden ez a véleményem arról, hogy néhány import szabad demokrata politikus beemelésével lehet-e "liberalizálni" az MDF-et. Tényleg a szabadlábon védekező MDF-maradék és a politikai turi butikból összeszedett, pörköltszaftos pitykés lajbik, illetve a Bokros Lajos Baráti Kört megalapító, féltucatnyi politológus hallgató hozza el a liberális forradalmat?

Ennyit az MDF-ről, mint a magyar liberálisok utolsó reményéről. Igen, én is annak örülnék, ha idén egy erős, független és hiteles liberális párt alakítana frakciót az Országgyűlésben - de ez nem fog megtörténni. Innen pedig már csak egy lépés, hogy az ember dühösen odavágja a vakolókanalat, hogy "jól van, akkor inkább ne legyen semmi!".

*

Aztán persze átgondolja, és arra jut, hogy ez a négyévnyi kényszerpihenő egyben hatalmas lehetőség is. Lehetőség arra, hogy a liberális politikára okkal, ok nélkül aggatott jelzők halványuljanak. Sokkterápia, de máshogy nem megy: tűnjék el végre a "reform", a "tolerancia", a liberális toposzok sora mellől a keserű íz, megtapasztalva, hogy milyen egy liberálisok nélküli parlament. Ez pedig, sajnálom, de úgy nem fog menni, ha ott ül a parlamentben egy-két "plebejus liberális", méghozzá az MDF frakciójában.

A liberális voksokat mérlegelve az ember óhatatlanul olyan helyzetbe kerül, mint az az egyetemi oktató, aki egy szimpatikus, az utolsó szalmaszálért küzdő, ámde teljesen felkészületlen vizsgázóval találja szemben magát. Átengedheti egy kegyelem kettessel, elhiheti a fogadkozását, miszerint legközelebb nagyon-nagyon felkészül - de tudja, hogy így ezt a tantárgyat már sosem tanulja meg rendesen.

Számos fontos eredménnyel járt Magyarország számára az a húsz év, amit az SZDSZ a parlamentben töltött - de nem lehet mindig félrenézni, ha a hibák kerülnek szóba. Egyszer vállalni kell a felelősséget azért, hogy a liberális párt gyenge volt elzavarni azokat a piócákat, akik a politikai tőkét próbálták napi árfolyamon forintra váltani.

Ugyanígy nem lehet eltagadni, hogy a liberális párt elmúlt két-három éve finoman szólva sem sikertörténetként fog szerepelni az SZDSZ történetében, forduljon bárhogy is később a sorsa. Amikor a belső ellenség keresése, eliminálása a legfőbb prioritás, akkor pont ilyen ütemben fogynak a támogatók és szimpatizánsok. Amikor egy párt saját magával van elfoglalva, akkor szoktak ilyen sebességgel elhúzni mellettük a versenytársak.

Példa kell? Írja be bárki a böngészőjébe az SZDSZ honlapjának a címét - ennyi, ez a készen kapható Wordpress sablon maradt a 2006-ban még eminens vizuális és online liberális arzenálból. Egy nagy, kék csík Kovács Pisti helyén. A mai SZDSZ Commodore 64-gyel indul csatába, miközben ott jön Vona Gábor az iPhone-nal.

Mert jön, és ez talán a legszomorúbb párhuzam: a Jobbik példája kiválóan mutatja, hogy milyen feladat vár a magyar liberálisokra. A parlamenten kívül újra össze kell szedniük magukat, végig kell járni azt az utat, amit a Jobbik megtett, vagy biztatóbb példával élve: amit a rendszerváltó liberálisok bejártak. Meg kell találni újra az embereket.

Eleinte a kutyát se fogja érdekelni (igazán már most se érdekli), milyen sajtóközleményt adnak ki, és eleinte akkor is le kell ülni beszélgetni, ha néhány összetolt, kávéházi asztal mellett elfér a hallgatóság. Ki kell találni egy, nem tartalmában, de erejében a Magyar Gárdához hasonló médiahacket, meg kell találni azokat a témákat, amik behozzák az embereket egy fórumra, kiviszik a térre.

Szembe kell nézni végre azzal, hogy a cigányok nem szavaznak csupán azért a liberálisokra, mert Budapesten volt egy sajtótájékoztató, ahol a politikusok jól elítélték a diszkriminációt, vagy felszólaltak a parlamentben. Nem szavaznak a turistákra. Tudomásul kell venni, hogy önmagában annak deklarálása, hogy "mostantól komolyan vesszük a vidékpolitikát", egyetlen, Budapesten kívüli szavazatot sem hoz. Többek között azért, mert a "vidékieket" csak Budapesten hívják így; csak a fővárosból nézve "közös tulajdonsága" egy kecskeméti és egy kisszállási magyar polgárnak, hogy lakhelyük a "Budapest pirossal áthúzva" tábla után található.

Sőt, ha nincs vidéki szavazó anélkül, hogy a romkocsma helyett néha a Piros Hetes Vendéglőbe is benéznénk, úgy nincs nemi preferenciái alapján voksoló meleg szavazó sem úgy, ha egy liberális párt lelkes, homofil politikusainak véleménye mellett időről időre olyan nyilatkozatokat hallunk e párt más köreiből, melyek inkább Semjén Zsolt szájából megszokottak. Egyetlen meleg sem fog csupán homoszexualitása okán olyan pártot választani, ahol egyes politikusok nyilvánosan szorgalmazzák, hogy ne foglalkozzanak annyit az emberi jogokkal, "hagyjuk már a buzikat".

*

És ezért lehet jó ez a négy, parlamenten kívül eltöltött év. Mert lesznek, lehetnek olyan liberálisok, akik Blikk nélkül, de elmennek a melegbárba, és nem kell aztán "befelé" magyarázkodniuk. Ugyanők eljutnak "vidékre" - vagy épp eleve ott élnek, és próbálják megszervezni magukat. Az sem lesz benne a híradóban, hogy egy liberális politikus elment egy cigánytelepre, de ha elmegy másodszor, harmadszor és századszor is, segíteni, beszélgetni, tapasztalatot szerezni, akkor lehet ott is idővel tucatnyi ember, akire számíthat, aki rá és a pártjára szavaz, aki ajánlószelvényeket gyűjt majd nekik 2014-ben.

Ha nincs liberális párt a parlamentben, akkor nincs állami támogatás sem (listát ugyanis legfeljebb az MDF állít a "Demokratikus Centrum" pártjai közül), eltűnnek a hagyományos megoldások és formák. A lelkesebb, őszinte arcok azonban megmaradnak, még ha kezdetben csak pár összetolt kávéházi asztalnál is tudják majd megbeszélni a közös dolgainkat. Eleinte csak páran lesznek, legfeljebb a megyei lap, a városi tévé jön ki egy-egy eseményre.

De emlékezzünk, pár éve mennyire ciki és reménytelen dolog volt jobbikosnak lenni! Ma meg büszkén dagad a nemzeti radikális kebel, kipattintva az Árpád-sáv, kikövezett út a parlamentbe.

Most meg liberálisnak lenni ciki, és ugyanígy lehet ezen változtatni. Nem lesz majd újságíró, akit fel lehet hívni egy-egy információval, de lehet írni kiváló blogokat. Nem lesznek interpellációk, de lehet tartani olyan sajtóeseményt, ami érdekli a nyilvánosságot. Nem lehet majd a parlamentben gombokat nyomogatni, és ezt kommentálva bekerülni a hírekbe - de lehet olyan alternatív programokat kidolgozni, melyek a nyilvánossághoz és a parlamentbe is eljuthatnak.

Hogyan lett köztársasági elnök Sólyom László? Hogyan változtatták meg (igaz, felemás módon) a képviselői költségtérítés szabályait? Ugyanígy. Elindult a parlamenten kívülről egy kezdeményezés, támogatókat és felületet szerzett magának - és megtalálta az útját a (most nem minősítendő végeredménnyel járó) érvényesüléshez.

Nem tudom, kire szavazzanak idén a liberálisok. Azt se tudom, elmennek-e aznap az urnákhoz, vagy jobb programot csinálnak maguknak, és megvárva a szükségszerű bukást, a romokat eltakarítva látnak munkához. Mert lehet, hogy most ehhez a parlamenten kívül több a tér, most talán kívül tágasabb.

Ceglédi Zoltán, www.hirszerzo.hu

A szerző a Republikon Intézet munkatársa.