Nemzeti macskajancsik törvénye

Barak László | 2010. március 2. - 20:18 | Vélemény
Még mielőtt bárki a turbómagyarok közül tökön szúrná magát pandanjaik, a vélhetően naponta brindzában (liptói túró) rituálisan megmártózó mélytót (szlovák) atyafiak legfrissebb parlamenti fegyverténye, a szlovák hazaffyassági törvény elfogadása miatt, halkan meg kell jegyezni, hogy egyáltalán nem fog tőle összedőlni a világ. Sem a magyar, sem pedig a globális.

Mindössze annyi történt, hogy a szlovák nemzet a szóban forgó jogszabály által bizonyos időre betévedt a fétisimádó népek táborába. Amelyeket a lexikonok, enciklopédiák címszavaiban a kiveszőfélben levő védett közösségek kategóriájába szoktak sorolni. Amely ténnyel egyébként nem lenne semmi baj, ha a szlovák nemzet valahol az esőerdőkben alapított volna államot. És nem a 21-dik században tengetnénk életünket, hanem, ha nem is a kőkorszakban, de a 18-19-dikben…
De hát mindenki a saját keresztjét hordozza, vagyis mindenki úgy csinál, ha nem is hülyét, de bohócot magából, ahogy akar. Különösen, ha parlamenti többséggel rendelkezik.

Mindazonáltal biztosak lehetünk abban, hogy azok a 77 honatyák, akik parlamenti szavazásuk során kötelezővé tették a szlovák nemzeti folklór újkori rituáléit, nevezetesen a himnuszéneklést, a nemzeti lobogó meg a köztársaság alkotmányának preambuluma előtti reggeli áldozást, nem elsősorban az efféle pótcselekvések elutasítóit tették nevetségessé, hanem önmagukat. És egyáltalán nem azért, mert bármely normálisan gondolkodó polgárnak okvetlenül kinyílna a zsebében a bicska, ha meghallja a szlovák himnuszt, netán látókörébe kerül a szlovák nemzeti lobogó. Hanem azért, mert olyan hülyék, hogy elhiszik, a hazafiasság törvényi úton bárkire is rákényszeríthető. Az ilyen nemzeti macskajancsiknál sokkal inkább elítélendőbbek azok a honatyák, akik nem ennyire korlátoltak és kizárólag kampányérdekből szavaztak a szóban forgó jogszabályra. Ők azok, akik egyéb bűnök elkövetésére is érettek.

Maradjunk azonban a hülyéknél. Igen nagy kár, hogy ezek nem konzultáltak előbb, például e sorok írójával. Számos tanáccsal lettek volna gazdagabbak ugyanis. Mondjuk, figyelmeztetve lettek volna, meg ne feledkezzenek törvénybe foglalni azt is, hogy a himnusz éneklése és hallgatása közben tilos akárcsak csenden is elszellentenie magát az embernek. De még csak gondolni sem szabad olyasmire, hogy de jó lenne egyet fingani… Ugyanígy tételesen tiltani kellett volna azt is, hogy ugyanekkor valaminő parázna gondolatok férkőzzenek az ember agyába. Hm, a középiskolás kamaszoknak himnuszéneklés vagy -hallgatás közben még csak gondolatilag se szabadjon holmi bakfispopók tájékán tévelyegniük, a tanítónénikéről nem is beszélve stb.

De hagyjuk is a fölösleges szócséplést. Ami történt, megtörtént. Fő, hogy semmilyen szankcióval nem torolható meg a hazafias törvény megszegése. Ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy tulajdonképpen semmiről sem szól. Hacsak arról nem, miként lehet a társadalom bizonyos individuumait az orruknál fogva vezetni. Hogy közben akadálytalanul lopni lehessen tőlük. De hát az ilyenek meg is érdemlik…

U.i.: Ildomos lenne, ha a tárgyalt jogszabály miatt nem ülne össze a magyar parlament. Sem jelenlegi összetételében, sem pedig a majdaniban. Bárhogy ösztönöznék is erre, tegyük fel, a határon túli megélhetési magyarok. Akiknek haszonelvű szenvelgéséhez munícióként legalább olyan fontos a szlovák hazaffyassági törvény, mint a saját identitásukat megfogalmazni csak velük szemben képes szlovák hasonmásaiknak. Hiszen a civilizált, körültekintő ember egy-egy útjába kerülő szarrakást általában át szokott lépni…