Hatumák választási szabadsága

Barak László | 2010. május 10. - 08:20 | Vélemény
Kellő jóindulattal megelőlegezhető, hogy Martonyi János személyében egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt, ám, ha szükséges, kellőképpen határozott politikus kerül a magyar külügyminisztérium élére. Elvégre is külügyérként nem újonca az Orbán-kormánynak, másrészt előzetes sajtónyilatkozatai is arra engednek következtetni, világos számára, a külpolitika egyik legfontosabb iránya a nemzetstratégia képviselete kell legyen, ám a szomszédpolitika és a Közép-Európa-, illetve Európa-politika összefüggésein, törvényszerűségein belül.

Nem rossz üzenet ez a határon túli magyarok (hatumák) számára sem. Kivéve az eleve sérelmi gesztusokkal manipulálható, revizionizmussal, sőt nácizmussal megfertőzött szittyákat. Akik nyilván csak abban az esetben elégülnének ki – legalább némileg –, ha, mondjuk a pozsonyi Szent Márton-dómban rövid időn belül újra magyar királyt koronáznának…

A hatumáknál maradva, rendkívül bíztató Martonyi velük kapcsolatos alaptétele, amely szerint a hatumák maguk határozzák el, milyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómiaformát tartanak a maguk szempontjából megfelelőnek. A mindenkori magyar kormánynak pedig, jelentette ki Martonyi, ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben támogatni kell. Majd nyomatékul hozzátette: "Nekünk azt kell meghallanunk, hogy mit mondanak a határon túli magyar közösségek."

Hát nem kellemes kilátások? Dehogynem! Persze csak abban az esetben, ha a hatumák véleményeként nem csakis és kizárólag bizonyos politikai csoportosulás háza tájáról kinyilatkozatott véleményeket fogad majd el evidenciaként a magyar külügy és általában a magyar politikai osztály, no meg a média... Egyelőre viszont úgy tűnik, a szlovákiai magyar viszonyokra vonatkoztatva kizárólag a Magyar Koalíció Pártja érdekeit interpretálja Martonyi János a szlovákiai magyarok érdekeiként. Ellenkező esetben ugyanis nem mondta volna, nem jó, hogy Szlovákiában eleinte három párt, aztán egy és most megint két magyar párt pályázik a választók szavazatira…

Nos, vajon miért nem jó, hogy újra érvényesülhet a választás szabadsága a szlovákiai magyarok között? Épp úgy, ahogyan Magyarországon, ahol is a magyarok bizony több párt és politikai program közül választhattak…

Vagy nézzük Romániát, ahol ugyancsak két párt, nevezetesen az Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt versengett a voksokért. Utóbbi egyébként egyáltalán nem mellesleg a Fidesz hathatós bábáskodásának köszönhetően alakult Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezetésével!

Hogy is van ez? A romániai magyarok esetében kifejezetten áldásos, ha a választás szabadsága köszönt rájuk – „ a választás szabadsága“, ez volt Szász Jenőék egyik választási jelszava –, a szlovákiai magyarok esetében viszont nem jó, hogy újra van választási lehetőségük?
Egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt politikusnak talán meg kellene várnia, mit gondolnak erről a problémakörről a szlovákiai magyarok. Ha már az a krédója, hogy meg kell hallani, mit mondanak a határon túli magyar közösségek…!

Ráadásul a szlovákiai magyarok véleményére nem is kell sokáig várnia. Már a június 12-i parlamenti választások estéjén világos lesz, mit gondolnak a választás szabadságáról…

Az írás megjelent az Új Szó hétfői számában is.