Újdiplomácia 2.

Széky János | 2010. május 21. - 14:12 | Vélemény
Igen, így kell ezt csinálni. Kisöcsizzük le Budapestről a szlovákokat, majd köszörüljük nyelvünket az állítólagos kisebbrendűségi komplexusukon. Élcelődjünk a nyúlfarknyi történelmükön a mi ezerévesünkhöz képest, és ne tudjuk, hogy hány éves Észtország, Szingapúr, Finnország, Belgium. Közöljük velük, hogy Magyarországon át vezet az útjuk Európába, és ne gondolkozzunk el azon, hogy Bécstől egy ugrásra, zsebükben az euróval miért tennének egy méretes kerülőt déli irányban, ha Európába akarnak menni.

Várjuk, hogy  a nyelvtörvény ügyében az Európai Unió egységesen felháborodik, és ha ez elmarad, nagyítsunk fel magyarpárti fordulatnak minden szerény ejnyebejnyét. Nehogy szövetségeseket szerezzünk! A nekünk kedvezőtlen nemzetközi jogi állásfoglalásokat sürgősen felejtsük el. Ha netán egyszer tutira megígértük, hogy nem emeljük állampolgársági szintre kapcsolatainkat határon túl élő (ismétlem: ott élő) testvéreinkkel, akkor soha többé ne találjuk meg ezt a levelet, egyetlen árva példányát sem a minisztériumi irattárban.

Amennyire lehet, csúsztassunk, feledkezzünk meg arról a tényről, hogy a románok nem etnikai alapon adják meg a moldávoknak a kettős állampolgárságot, a szlovákok pedig mégiscsak valami szlovákiai tartózkodáshoz kötik (és  általában, ez a jellemző száz országból kilencvenkilencben.). Viszont kövessük a szlovákokat abban, hogy a külföldön élők közül csak az államnyelv beszélőit kegyelik különlegesen. Ez az ő országuk, vagy nem? Ja, hogy van ott még valami kisebbség a történelmi időkből? Meg hogy a történelmi Magyarországon nemcsak magyarok éltek a majdani trianoni határokon kívül és belül? Potomság, hogy Petőfit idézzük.

Jelentsük ki, hogy nem kérjük sem az EBESZ, sem a Velencei Bizottság előzetes véleményét, mert szuverén állam vagyunk, azt teszünk egy másik állam másik államban élő polgáraival, amit akarunk. Hogy a Velencei Bizottság (pl.) ennek az ellenkezőjét mondja? Ne tudjunk róla. Ajkunkon játsszon gunyoros mosoly, amikor a szomszédék diplomáciája pontosan ezekhez a szervekhez fordul panasszal. Bízzunk benne, hogy saját vállrándításunk és durcás hallgatásunk a nyelvtörvény ügyében is meggyőzi az EBESZ-t és a Velencei Bizottságot álláspontunk igazáról. (Ha esetleg lesz valami csöndes ejnyebejnye, minden hatás nélkül, akkor az EU eldugott vitáinak médiakezelése a követendő út, mérföldkő, a világ velünk van stb.)

Nehogy megvárjuk a szlovákiai választásokat a kettős állampolgárságról törvénytervezet benyújtásával. Nekünk most kell, azonnal. Miért? Mert a magyar virtus megköveteli. Az ilyenkor előírásos diplomáciai egyeztetést tudjuk le a célunk ismertetésével, majd állapítsuk meg, hogy nem alakult ki párbeszéd, természetesen a szlovákok a hibásak. A szlovák tárgyalási szándékot viszont intézzük el azzal, hogy nem ülünk fel a provokációnak. Közöljük továbbá, hogy mi nem avatkozunk be mások választási kampányába, és hajtsuk nyugodtan álomra fejünket azzal, hogy ha a szlovákiai választópolgárok közül a szerényen tíz százaléknyi magyart kész helyzetbe sakkozzuk, másik tíz százaléknyi soviniszta szlovákot hülyeségek ordítozására késztetünk, a demagóg miniszterelnököt és züllött sleppjét pedig az utolsó percben kihúzzuk a csávából, az nem beavatkozás, nem ám.

Szóval így kell csinálni,

Hasta la victoria siempre, ahogy egy régi nagy diplomata mondta.