Újdiplomácia 2.
Várjuk, hogy a nyelvtörvény ügyében az Európai Unió egységesen felháborodik, és ha ez elmarad, nagyítsunk fel magyarpárti fordulatnak minden szerény ejnyebejnyét. Nehogy szövetségeseket szerezzünk! A nekünk kedvezőtlen nemzetközi jogi állásfoglalásokat sürgősen felejtsük el. Ha netán egyszer tutira megígértük, hogy nem emeljük állampolgársági szintre kapcsolatainkat határon túl élő (ismétlem: ott élő) testvéreinkkel, akkor soha többé ne találjuk meg ezt a levelet, egyetlen árva példányát sem a minisztériumi irattárban.
Amennyire lehet, csúsztassunk, feledkezzünk meg arról a tényről, hogy a románok nem etnikai alapon adják meg a moldávoknak a kettős állampolgárságot, a szlovákok pedig mégiscsak valami szlovákiai tartózkodáshoz kötik (és általában, ez a jellemző száz országból kilencvenkilencben.). Viszont kövessük a szlovákokat abban, hogy a külföldön élők közül csak az államnyelv beszélőit kegyelik különlegesen. Ez az ő országuk, vagy nem? Ja, hogy van ott még valami kisebbség a történelmi időkből? Meg hogy a történelmi Magyarországon nemcsak magyarok éltek a majdani trianoni határokon kívül és belül? Potomság, hogy Petőfit idézzük.
Jelentsük ki, hogy nem kérjük sem az EBESZ, sem a Velencei Bizottság előzetes véleményét, mert szuverén állam vagyunk, azt teszünk egy másik állam másik államban élő polgáraival, amit akarunk. Hogy a Velencei Bizottság (pl.) ennek az ellenkezőjét mondja? Ne tudjunk róla. Ajkunkon játsszon gunyoros mosoly, amikor a szomszédék diplomáciája pontosan ezekhez a szervekhez fordul panasszal. Bízzunk benne, hogy saját vállrándításunk és durcás hallgatásunk a nyelvtörvény ügyében is meggyőzi az EBESZ-t és a Velencei Bizottságot álláspontunk igazáról. (Ha esetleg lesz valami csöndes ejnyebejnye, minden hatás nélkül, akkor az EU eldugott vitáinak médiakezelése a követendő út, mérföldkő, a világ velünk van stb.)
Nehogy megvárjuk a szlovákiai választásokat a kettős állampolgárságról törvénytervezet benyújtásával. Nekünk most kell, azonnal. Miért? Mert a magyar virtus megköveteli. Az ilyenkor előírásos diplomáciai egyeztetést tudjuk le a célunk ismertetésével, majd állapítsuk meg, hogy nem alakult ki párbeszéd, természetesen a szlovákok a hibásak. A szlovák tárgyalási szándékot viszont intézzük el azzal, hogy nem ülünk fel a provokációnak. Közöljük továbbá, hogy mi nem avatkozunk be mások választási kampányába, és hajtsuk nyugodtan álomra fejünket azzal, hogy ha a szlovákiai választópolgárok közül a szerényen tíz százaléknyi magyart kész helyzetbe sakkozzuk, másik tíz százaléknyi soviniszta szlovákot hülyeségek ordítozására késztetünk, a demagóg miniszterelnököt és züllött sleppjét pedig az utolsó percben kihúzzuk a csávából, az nem beavatkozás, nem ám.
Szóval így kell csinálni,
Hasta la victoria siempre, ahogy egy régi nagy diplomata mondta.