Kinek a disznósága?!

Barak László | 2010. május 26. - 18:25 | Vélemény
Tény, hogy a magyar parlamentben szerdán szentesített, Magyarország határain túl élő magyarok magyar állampolgársághoz jutását megkönnyítő jogi norma első látásra mindössze jelképes jelentéssel bírt. Legalábbis a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének szlovákiai magyarokra vonatkoztatott lehetősége szempontjából.

A jogszabályt előterjesztő Fidesz-politikusok számára viszont legalább kétféle gyakorlati jelentősége lehet. Az egyik az, hogy a Magyarország határain túl élő magyar állampolgárokkal, kivált, ha elérnek egy kritikus tömeget, alkalomadtán lehet majd valamit kezdeni… Hagyjuk azonban ezt a lehetőséget, már csak azért is, mivel ilyen alapon orrontottak a jogszabályban biztonsági kockázatot a legelvetemültebb szlovák nacionalisták.

(A tárgyilagosság kedvéért itt kell megjegyezni, a szóban forgó szlovák nacionalistáknak ugyanaz lehet a véleményük, mint a jelenlegi nemzetmentő magyar parlamenti többségnek, akik szerint „isten a történelem ura”. Márpedig isten ege alatt bármikor, bármi megtörténhet. És mindennek az ellenkezője is, ugye…)

Maradjunk annyiban, a Fidesznek azért volt szüksége a szóban forgó törvénymódosításra, mert politikusai belpolitikailag akartak pontozni vele.

Jó esetben azon választóik figyelmét elterelendő, akik esetleg idejekorán csalódottak lesznek, mert nem válnak valóra álmaik. Mármint, hogy Orbán Viktor hivatalba lépésének másnapján olcsóbb lesz a tej és Magyarország hirtelen felindulásból európai középhatalmi státusban találja magát.

Rosszabb esetben a trianoni diktátumot jelenleg is aktuális kudarcélményként megélő magyar embereknek odavetett gumicsontként kellene funkcionálnia a módosított magyar állampolgársági törvénynek. Amelynek rágcsálása közben ugyancsak elterelődik a figyelem egyéb időszerű hétköznapi gondokról.

Hát nem szomorú…!?

Sajnos ugyanilyen szomorú evidencia a szlovák parlamentben előadott: A szlovák politikai osztály esete a magyar állampolgársági törvénnyel című vásári tragikomédia is. Amely, mintegy revansként ugyancsak állampolgársági törvénymódosítás formájában volt műsoron. Ennek a darabnak az eszmei mondanivalója annyi: aki saját akaratából más államhoz folyamodik állampolgárságért, automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát.

Vitán felül áll, a szlovák jogszabály alapvetően különbözik kiváltó okától, a magyartól! Ugyanis míg utóbbi tartalmilag mindössze jelképes, azaz érzelmi, gyakorlatilag maximum távlati jelentőségű a szlovákiai magyarok számára, a szlovák jogi norma sajnos alkalmazása pillanatában beleavatkozik az életükbe. Leginkább azzal, hogy akarva-akaratlanul választásra kényszerülnek miatta: El kell dönteniük, kizárólag szlovák állampolgárok maradnak-e vagy „csak” szlovákiai magyar magyar állampolgárok lesznek!

El kell dönteniük, érzelmi, avagy racionális alapon választanak-e állampolgárságot. El kell dönteniük, jelképes állampolgárok akarnak-e lenni, avagy tényleges előjogokkal rendelkező állampolgárok?

Arról kell dönteniük, a jobb kezüket vágják-e le, avagy balt...!

Ha a magyar állampolgárság mellett döntenek, jelképes magyar állampolgárságot nyernek. Egyelőre ugyanis semmilyen szociális, gazdasági, politikai jellegű joggal, kötelezettséggel nem jár, amit etnikai alapon kínálnak nekik. Miközben jelképes magyar állampolgárrá válásukkal egyidejűleg elvesztenek minden jogot, ami valamennyi szlovák állampolgárnak kijár. A szlovák állampolgárság elvesztésének egyenes következménye továbbá, hogy nem tölthetnek be tételesen szlovák állampolgársághoz kötött professziókat, funkciókat. A mezei tűzoltóktól kezdve a parlamenti képviselőségig bezárólag…

Minő felháborító disznóság, mondhatnók a szlovák válaszintézkedésre!

De kinek a disznósága?!

Nem volt talán közismert a jelenlegi szlovák nacionalista politikai osztály erkölcsi és mentális állapota? Hogyne lett volna, tehát a magyarországi politikusok is biztosak lehettek abban, mi lesz a szlovák válasz a magyar állampolgársági törvényre.

Főként a magyarországi politikusoknak nincs tehát joguk ilyen tekintetben panaszkodni. Annál is kevésbé, mivel ők voltak az elsők, akik az általuk jóváhagyott törvény indoklásában nem kis önbizalommal tételesen hangsúlyozták:  „Az állampolgárságról szóló magyar döntés jogalapja a nemzetközi jogban vitathatatlan: az állam szuverenitása alapján szabadon határoz állampolgársága megszerzésének szabályairól. Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény szerint is minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az állampolgárai.“

Nyilvánvaló, hogy a jelenleig "szlovák állam" ugyanezen nemzetközi jogi normák alapján módosította állampolgársága megszerzésének szabályait

A szlovák és a magyar állam játszmájának tekintetében patthelyzetnek nevezhető, ami van. Ugyanez viszont a szlovákiai magyarokra vonatkoztatva kétszeresen is túszhelyzetet jelent: egyik oldalról a magyar államot, másikról a szlovák államot vezető politikusok önző hatalmi játszmájának túszaivá lettek.

Tulajdonképpen a semmiért majdnem egészen!