Magyar és szlovák hiénák a gáton!

Barak László | 2010. június 9. - 16:34 | Vélemény
Berényi József, az Magyar Koalíció Pártja elnökhelyettese, volt külügyi államtitkár arra az újságírói felvetésre válaszolva, nincs-e kampányszaga, hogy a magyar kormány a pártja által nyitott bankszámlára utalt 50 millió forintot (170 ezer euró) a szlovákiai árvízkárosultak megsegítésére, kijelentette, sajnálatraméltó, azaz a bűnös, aki rosszra gondol…

Berényi megnyilatkozása kétségkívül cinikus. Főként annak a ténynek a tükrében az, hogy a magyar kormány adományát Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete az MKP dunaszerdahelyi kampánybuliján jelentette be.

Nos, a választási kampányok már csak ilyenek, némelyik mind egyforma. Amint jobbára a politikusok is. Ha lehet, akár kiszolgáltatott nyomorultak hátán fölmásznak az uborkafára.

Egyáltalán nem ilyen szokványos dolog viszont, ha valamely diplomáciai testület tagjai mennek le kutyába. Konkrétan Heizer Antal úrról van szó. Akkor is, ha vélhetően nem ő volt a kiagyalója, hogy a magyar kormánynak adoptálnia kell az MKP-ét. És, hogy belőle legyen az MKP egyik vásári kikiáltója. Vagyis kampányaktivistája. (Bár több dolgok vannak égen és földön, mintsem vélelmünk sejtené…)

Nincsen abban egyébként semmi újdonság, hogy a mindenkori magyar kormányok liblinget választanak maguknak Magyarország határain túl. Általában természetesen azokat a „jó magyar” politikusokat, akik a legtöbbször csattogtatják a bokájukat Budapesten. És akár székrekedéses panaszokkal is az Országházba futnak...

Mindez érthető, ha nem is elfogadható. Ám legközelebb legalább a látszatra tessék ügyelni, azaz disztingváljanak, nemzetes uraimék…!

Mert semmivel nem különbek attól a Robert Ficótól, aki ugyancsak hiéna módjára két nappal a parlamenti választások előtt trombitált össze rendkívüli parlamenti ülést Pozsonyban árvízi kármentés ürügyén.

Ahogy ismerjük Robert Ficót ugyanúgy reagál majd, ha a szemére vetik, hogy mások nyomorúságából kíván profitálni, mint szlovákiai magyar majmolója, Berényi József. No és Heizer, aki szintén kijelentette, sajnálja, ha a magyar kormány által MKP-számlára utalt humanitárius segélyt a szlovákiai választási kampányba történő beavatkozásnak tekintik…