Magyarkérdésből lehetőség

Elsősorban a szlovák demokraták sunyi próbálkozása, vagyis a Híd pártnak szánt poszt „eljelentéktelenítésére” irányuló igyekezetük kelthetett okkal visszatetszést.

Semmivel nem elegánsabb azonban az a dühödt kárörvendés, sőt, amellyel a parlamenti választások eredményeképpen pályaszélre szorult megélhetési, avagy egyszerűen csak hülye magyarok igyekezn/t/ek a szlovák jobbközép pártok szóban forgó sunyiságát egy az egyben a Híd politikusainak nyakába varrni. Kizárólag a Híd politikusai öncélú vályúharcának és szokás szerint a magyar nemzet elárulásnak minősítve a kormányalakítási tárgyalások időközi információit.

Pedig egyértelmű volt, a szlovákiai közélet szlovák közszereplőit ugyanúgy nem lehet lecserélni, mint a szlovákiai választópolgárokat.

Még szerencse, hogy a politikai alkuk jellemzően az érdekekről és legkevésbé az érzelmekről szólnak. Következésképpen vagy eleve korlátolt vagy a savanyú a szőlő elve szerint keverik a szart, akik évek óta azért rinyálnak, hogy Szlovákiában úgyse szeretik őket, mármint a balsorsú magyarokat…

A lényeg mindenképpen az, hogy a szóban forgó hatásköri vita egyelőre elvileg lezárult. Bugár Béla nem követte el azt a hibát, amit annak idején az MKP elnökeként valamennyi MKP-beli kollégájával együtt elkövetett, hogy a Dzurinda vezette kormányban hatáskörök nélküli miniszterelnök-helyettesként zabhegyezésre kárhoztatták pártjuk vonatkozó jelöltjét, Csáky Pált. Tegyük hozzá, a hiba természetesen akkor is hiba volt, ha Csáky egyébként sem volt képes a zabhegyezésnél értelmesebb és hasznosabb tevékenységre…

Végül a szombati koalíciós egyezség értelmében most már elvileg igen komoly hatáskörökkel rendelkezik majd kisebbségi és emberi jogi ügyekben az a politikus, akit a Híd a kormányfő-helyettesi posztra küld. Az egyezség szerint ugyanis az eddig a kulturális tárca főosztályaként funkcionáló hivatalnoki apparátust a szóban forgó kormányfő-helyettes irányítja majd, különös tekintettel a kisebbségi kultúrák támogatási rendszerének működtetésére. Ugyanilyen, a szó szoros értelmében létfontosságú hatáskör, hogy a koalíciós egyezség szerint az oktatásügyi miniszter és tárcájának további illetékesei eztán a törvényjavaslatok előterjesztésétől kezdve az osztályvezetői szintű rendelkezésekig bezárólag semmilyen kisebbségeket érintő döntést nem hozhatnak a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes belegyezése nélkül. Utóbbi ráadásul, az eddigi gyakorlattal ellentétben törvényalkotói jogkörrel is rendelkezik majd. Vagyis ő maga ugyanúgy kezdeményezhet és terjeszthet elő törvényjavaslatokat, mint a kormány bármelyik minisztere.

A koalíciós egyezség értelmében továbbá nagyon rövid időn belül minden olyan jogszabály módosításra kerül (főként a nyelvtörvény, a hazafiassági és az állampolgársági törvény), amelyeket közvetlenül vagy közvetve a szlovákiai magyarok rovására fogadtak el az eddig kormányzó nemzetiszocialisták.
Ha mindez megvalósul, a közbeszéd azonnali civilizálódásával együtt máris arról beszélhetünk, hogy gyökeres közéleti klímaváltozás történt Szlovákiában.

Ez akkor is tény, ha nyilvánvaló, egyelőre nincs meg a majdani kormánypártokban a politikai akarat, hogy belátható időn belül egy átfogó jellegű kisebbségi törvény szülessen. Ami ugyan valóban a szlovák kereszténydemokraták és liberálisok vonatkozó szűkkeblűségére vall, ám azért nem akut probléma, mert jelenleg is több hatályos törvény szabályozza a kisebbségi jogokat, azok érvényesítését Szlovákia alkotmányáig bezárólag. Igen, nem tévedés, az alkotmányig bezárólag, még ha az alaptörvény jogi relevanciával egyáltalán nem rendelkező bevezetőjében tételesen nem is szerepelnek államalkotókként a Szlovákiában élő kisebbségek.

Korántsem arról van szó persze, hogy a demokrácia alapértékeit magukénak valló politikusoknak nem arra kellene törekedniük, hogy ezek az alapértékek maximális, vagyis a legdemokratikusabb törvénykezés szintjén érvényesülhessenek a közéletben. Miközben tudni kell azért azt is, egy esetleges, a mostanihoz képest negatív politikai fordulat esetén épp úgy felülírható, törölhető bármilyen jogszabály, mint ahogyan többségi akaratból szentesítésre kerül.

Ez hát a helyzet most, ami egyelőre tényleg nem több mint lehetőség. Egyszersmind a hatalomgyakorló politikusok felelőssége. Elsősorban arra nézvést, hogy a közéleti hírek most már ne hadijelentések legyenek, mint az elmúlt négy évben. Sem gazdasági és főleg ne emberjogi, kisebbségi szempontból. Lehetőség és annak felelőssége, hogy az állam mielőbb önként vonuljon ki a társadalom minden olyan területéről, ahol csak a gyanúja is felmerülhet, hogy csorbulnak polgárai alapvető szabadságjogai és a magánéleti szférájuk.

Annak lehetősége, hogy a nemzeti, nemzetiségi és az általános emberi azonosságtudat soha többé ne képezhesse politikusi ágendák tárgyát, ne lehessen kijátszható alantas érdekekből se pro, se kontra; hogy a nép szorongás nélkül gyakorolhassa a morgás jogát. A csürhe pedig se az utcáról, se pedig a digitális szemétdombokról ne találjon utat a parlamentbe!