Anyád, a szúnyogok! Avagy: Egy államtitok margójára…

Buchlovics Péter | 2010. július 7. - 08:45 | Vélemény
Az egy dolog, hogy a nemzetifasiszta haramiabanda végre elhúzott a vérbe, kéretik azért még nem tapsikolni és sikongatni a boldogságtól

Az egy dolog, hogy a nemzetifasiszta haramiabanda végre elhúzott a vérbe, kéretik azért még nem tapsikolni és sikongatni a boldogságtól, ugyanis ebben az agyrohasztó kánikulában az visszhangzik minduntalan az ember fejében, amit asszem Radičová mondogatott a koalíciós tárgyalásokkor. Azaz, hogy leegyszerűsíteni az államapparátust, hatékonyabbá tenni a működést, és arra bírni a bebetonozódott, lusta bandát, hogy lényegesen jobban és többet tájékoztassanak.

Aha. Nehéz lesz picinyeim. Ebben az országban ugyanis – lett légyen bármilyen koalíció kormányon, elsősorban épp az egybites, pöcesötét agyakban, de az ehhez képest vagy épp ezért mérhetetlenül szemtelenül, ám ugyanakkor szolgalelkűen viselkedő hivatalnokok siserehadában kéne végre irtást vágni. Az ugyanis a 21. században abszurd, sőt maga a horror, hogy például milliárdos csalásokról és bratyitenderekről is többet tudunk, mint arról, hogy az ár- és talajvizek miatt elszaporodott szúnyogok irtására mennyi pénz van, és pontosan mikor és hol végzik el a permetezéseket.

Franz Kafka regényeibe illő ugyanis, amikor - akár megyei, akár helyi szinteken -, francos három-négy napot kell várni arra, hogy illetékes elvtársak és elvtársnők hivatalosan semmitmondó körlevélben reagáljanak feltett, konkrét kérdésekre, és válaszuk még ekkor is – minden konkrét adat és összeg híján –, a bürokrata semmitmondás, a szájtépő nyikmankodás és a lekezelő undor összes jelét mutassa. Magyarán, úgy pöccintik le magukról az újságírót, mint a döglött szúnyogot. Megint otthon vagyunk, Abszurdisztánban, ahol azt, hogy mennyit költenek szúnyogirtásra, mikor és hol permeteznek, úgy kezelik, mint egy államtitkot, mint ha minimum a mohi atomerőmű rakétás lerohanásának terveit kértük volna ki.

Hát ez az. A Husák-korszak berögződött bornírtságát, a bennünk élő karrierkommunistát, aki majd trottyos, alibista, ámde nagyhatalmú paprikajancsi lesz – hát őt bizony nehéz kiverni magunkból...

Én a szúnyogoknak drukkolok. Kellemes nyarat mindenkinek!