Válaszút előtt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

Barak László | 2010. július 19. - 16:18 | Vélemény
Az elmúlt hét egyik legfigyelemreméltóbb szlovákiai magyar híre az volt, hogy Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szóvivője felfüggesztette tevékyenségét, mivel kiderült, Rudolf Chmel, a Híd párt által delegált kissebségi ügyekért felelős kormányalelnök számol vele csapatában.

A tény, hogy Petőcz a vonatkozó felkérést elfogadta – immár tanácsadóként működik a Chmel-kabinet kiépítésében –, és komoly szerephez juthat majd a kabinetben, kétségkívül válaszút elé állította a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát.

Annál is inkább, mivel Petőcz a szlovákiai magyar civil szervezetek, kulturális és társadalmi intézmények, egyházak, vállalkozók és jeles közéleti személyiségek által 2009. január 29-én alapított egyeztető fórumot megalakulása óta tulajdonképpen, mintegy két lábon járó intézményként szinte egymaga képviselte, jelenítette meg. Leginkább a Robert Fico-féle vulgárnacionalista kormányzattal szemben. Amely kormányzati szinten gyakorolt magyarellenességével, meglehetősen paradox módon voltaképpen megkönnyítette a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, egyszersmind Petőcz helyzetét.
A vonatkozó helyzetben ugyanis semmi más nem kellett tenni, mint számba venni és a kormányzat szemére vetni azokat a valós sérelmeket, amelyeket a szlovákiai magyar népesség egésze volt kénytelen elszenvedni Ficóék hatalomra kerülésétől kezdve. Hogy csak a legmarkánsabb „gonosztetteket“ vegyük számba: A Malina Hedviget ért szégyenletes inzultustól, a dunaszerdahelyi DAC-stadionban végrehajtott féktelen rendőrattakon át, a primitív módon kisebbségellenes nyelvtörvényig stb. bezárólag.

A június 12-i parlamenti választások eredményeképpen azonban alapvetően megváltozott a politikai klíma, hiszen a jobbközép pártok kormánykoalíciója aligha folytat majd olyan szélsőségesen kisebbségellenes politizálást, mint elődei. Már csak azért sem, mert a kormánykoalíció tagpártjaként a Magyar Koalíció Pártjából kivált politikusok alapította Híd párt „kapta meg“ a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesei posztot. A Híd elnökéről, Bugár Béláról és Rudolf Chmelről pedig csak sértődöttségből, vagy zsigeri rosszindulattal állítható, hogy előre megfontolt szándékkal ártani akarnak a szlovákiai magyaroknak. Avagy éppen el akarnák tékozolni a szlovák-szlovákiai magyar viszony konszolidálására kínálkozó lehetőséget. Ugyanez vonatkozik Petőczre is, aki, lásd, mint fent, komoly szerepet vállalt a kisebbségeket ért sérelmek számonkérésben.

Egyelőre tehát hátra is lehetne dőlni ama bizonyos kisebbségi karosszékben. Már, ha minden olyan gömbölyű lenne, amilyennek látszik. Csakhogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnik. Ez esetben azonban nem is az lehet a legfőbb gond, hogy szigorúan szólva, helyenként bizony az ún. demokratikus szlovák pártok politikusainak sem kell bizonyos mértékű hungarofóbiáért a vérbunkó Slotáékhoz, avagy a tőlük csak egy hajszállal különb Ficóékhoz menni. Ennél pozitivistább nézőpontból is világos, a szlovák-magyar viszony tekintetében általában munkál több, kevesebb bizalmatlanság a legcivilizáltabbnak mutatkozó szlovák politikusokban is.

Az alapvető kérdés mindennek ellenére ebben a helyzetben az, miképpen viszonyulnak hozzá maguk a szlovákiai magyarok? Többek között a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, s annak majdani megjelenítői:

Tudomásul veszik-e, hogy “harcmodort“ kell változtatniuk? (Ha békeidőben beszélhetünk egyáltalán harcmodorról…) Hajlandók-e tudatosítani, hogy a kormányzati posztokon, most már nem kimondottan magyarfalásra szakosodott gazemberek ülnek, hanem olyanok, akik első kézből informáltak kisebbségi ügyekben, sőt, saját bőrükön érintettek? Hajlandók-e ráébredni, hogy a virtusos asztalverés, a sérelmi politizálás vagy az akár kompromisszumok árán kieszközölt következetes érdekérvényesítés és annak szándéka nem ugyanazon közéleti és kommunikációs kategóriák? Hogy az adjad uramisten, de mindjárt és mindent filozófiája, ugyanúgy zsákutcának számít közéleti, mint a hétköznapi emberi kapcsolatokban? Nem utolsósorban pedig képesek-e az önmagukat mindenekelőtt a civil szféra tagjaiként meghatározó szlovákiai magyar szervezetek, kulturális és társadalmi intézmények, egyházak, vállalkozók és jeles közéleti személyiségek, vagyis a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, elszakadni, de legalábbis markánsabb távolságot tartani a pártpolitikától, mint az eddigiekben.

Különös tekintettel arra a tényre, hogy az időközben a parlamentből kibukott Magyar Koalíció Pártjához a választásokat megelőzően mind filozófiában, mind pedig a gyakorlati politizálás szintjén kétségkívül közelebb állt az SZMK, mégpedig Petőczöstül, mint a Híd párthoz.

A komentár megjelent az Új Szó hétfői számában is.