Segítség!

Országunk, világunk eljutott a „fejlettség” azon fokára, melyen a segítségnyújtás intézményesített, azon belül pedig differenciált mind formáiban, mind pedig szervezettségében. A helyi kis egyéni és közösségi kezdeményezésektől kezdve országos és világméretű szervezetekig sok szubjektum vállal hasonló feladatot.

Legyen bár államilag dotált, finanszírozása szinte egyiknek sem oldható meg egyéni adományok nélkül. Gyűjtik is őket szorgalmasan.

Azonmód bizniszt sejtettek a szélhámosok, hiszen ahol pénz van... aranyból is elcsöppen...
Gyanútlan emberke pedig kapja a postaládájába a természetesen kéretlen leveleket, szórólapokat, sőt előre kitöltött csekkeket, mailboxát ellepik az adományért esedező küldemények, majdnem naponta csenget be valaki személyesen stb.

Őszintén megmondom, az égett arcú, évek óta nem öregedő, kórházi ágyon fekvő kislány képével tuningolt körleveleket könyörtelenül törlöm. És minden hasonlót.
Egyrészt, mert rühellem azokat az undorító szélhámosokat, akik egy gyerek betegségét használják ki haszonszerzésre.

Másrészt, mert a kérés és az érzelmi zsarolás között hatalmas a különbség. Zsarolni pedig nem hagyom magam. Akkor sem, illetve annál inkább, mivel az egyik testvéremet gyermekként vesztettük el!

Időnként küldök pár eurót egy nemzetközi szervezet számlájára. Tudom, jó része a szervezet fenntartására és működtetésére fog elmenni, dehát logikus, az szintén pénzbe kerül és a profi munkához szükséges. Átlagemberként a keresetemből ennyit engedhetek meg magamnak. Meg persze ilyen-olyan hozzájárulásokat a gyerekek iskoláinak. Cégem termékeiből is adok olykor párat egy-egy intézménynek, ha kérnek. Könyveket adok ki, iskolák, kulturális szervezetek kapnak belőlük.

Tegnap elfutott a pulykaméreg. Nem elég, hogy miden tavasszal az egyik kulturális intézmény olyan automatikusan kéri a könyvcsomagot, mintha az nekik alanyi jogon járna... Az természetes számukra, hogy ha a nagy, istenített magyarországi vendégelőadó eljön haknizni, ki kell perkálni a gázsiját, a hazai, a miénk (ugyan mitől miénk...???), az adjon ingyen. Amikor felajánlottam, hogy segítek, de nem ingyen, ha kell a könyv, akkor vegyék meg 90 százalékos kedvezménnyel, válaszra sem méltattak...

Szóval mindez nem elég, most, amikor a legtöbb a kiadásom, s ellepnek a számlák, kizuhan a postaládából ama bizonyos nagy nemzetközi szervezet borítékja a csekkel. A kutya fáját! Küldtem nekik pénzt! Azóta szoros intervallumokban kapom tőlük a csekkeket!

Hát, legalább az ilyen globális háló kezelhetné érzékenyebben az ügyeket. Hogy ne a szemtelenségé és a zsarolásé legyen a főszerep, mert az kontraproduktív és kedvszegő, hogy egyértelműen megkülönböztethető legyen a széltoló a korrekt partnertől, s hogy végül ne omoljon össze mindaz, ami a kölcsönös emberi szolidaritást volna hivatott szolgálni.