Magyar? Szlovák? Játssza az eszét

Barak László | 2010. augusztus 2. - 13:27 | Vélemény
Nem lesz könnyű a szlovák kormányköröknek, amint ezt a külügyi tárca vezetője, Mikuláš Dzurinda beharangozta volt, a jó szándék jegyében konstruktív párbeszédet folytatni Budapesttel, ha jelenleg az Országgyűlés intézményeként működő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának jogállását épp úgy firtatni szándékozzák, mint elődeik, a Fico-féle nemzeti szocialisták.

Annak ellenére, hogy belátható – ha ezt némely, a rántott húst is nemzeti színű pántlikával kicsicsázott kolompból kanalazó búsmagyar ember akár nemzetárulásnak tartja –, a KMKF tulajdonképpen egy gittegylet. Olyan jelképes intézmény, amely Magyarországon a politikusok nemzeti elkötelezettségének igazolását szolgálja. A határon túli közéleti szereplők számára pedig majdnem csak arról szól, hogy időnként ingyen költhetnek el egy-egy többfogásos ebédet vagy vacsorát az Országház valamelyik dísztermében. Miután egy-egy ilyen kulináris eseményt megelőzően meglobbizták, Magyarország határain túl kinek legyenek leosztva – úgymond a magyar azonosságtudat megőrzése céljából – a vonatkozó költségvetési pénzek; és a Szent Koronával meg egymással is lefotózkodtak.

A Magyar Állandó Értekezlet ugyanilyen rendezvény. Előszeretettel MÁÉRT betűszóként emlegetik, holott egyrészt múltba forduló, mivel a valamikori Nagymagyarország nosztalgiáját idézi, másrészt pedig ugyanebben a szellemben kecsegtet piros-fehér-zöld, szebb(?) jövővel.
A KMKF és a MÁÉRT közt mindössze annyi a különbség, hogy előbbit a szocik, konkrétan anno Szili Katalin hívta életre házelnökként, az előzőleg Fidesz-politikusok kiötölte MÁÉRT truccára. Bizonyítandó az efféle hókuszpókuszokra fogékony választóknak, hogy a szocik nemzeti buzgalom tekintetében semmivel sem hitványabbak, mint fideszék.

Mármost, a Robert Fico & The Gang elnevezésű szlovák nemzetpolitikai káefté, akárha az élő fába, ebbe a leggagyibb népszínműveket idéző magyar nemzeti szimbolizmusba kötött bele, hiszen ugyanolyan ideológiai alapon gründolták maguknak a hatalmat, mint szóban forgó magyarországi pandanjaik.
Mikuláš Dzurinda minapi megnyilatkozása, miszerint a jó szándék jegyében rendezhető, hogy a KMKF ne az Országgyűlés intézményeként működjön, leginkább azért sajnálatosan álságos, mert épp oly szűkkeblű perspektívából tekint a „problémára“, mint a hatalmukat látens nacionalizmusra építő Robert Fico vagy urambocsá! Orbán Viktor. Dzurinda magatartása azért nem minősíthető jó akarattal sem jó szándékúnak, mert olyan tetteket vár el a magyarországi hatalomgyakorlóktól, amilyenek gyakorlására – lásd, KMKF-el kapcsolatos üzenetét – ő maga sem képes, de legalábbis nem hajlandó. Miközben tudván tudja, a nemzeti egoizmus bűvkörében regnáló Orbán-adminisztráció még egy ideig előbb hajlandó lemondani Magyarország valós EU-tagságáról, mint jelképes nemzetegyesítési szlogenjeiről. Pláne, ha ilyesmit egy szlovák politikus fogalmaz meg, úgymond a konstruktív, baráti párbeszéd feltételeként.

Mi lehetne akkor mégis a megoldás a szlovák-magyar viszonyban? Talán az, ha a jelenlegi szlovák kormánykoalíció politikusai az általuk hangoztatott jó szándék jegyében a helyén kezelnék a Kárpár-medencei Magyar Képviselők Fórumát. Hiszen az egyébként is csak jelképes jelentőséggel bír. Néhány habókos autonomistapista tényleg identifikálhatóan irredenta vágyálmainak tárgyát leszámítva ugyanis nem jelent többet, mint például a csíksomlyói búcsújárás. Magyarán, a szlovák kormánykoalíció tagjainak tapintatból, jó diplomáciai érzékkel nem kellene firtatniuk a KMKF jogállását.

Ennek a megoldásnak az egyetlen akadálya azonban sajnos épp a szlovák politikai osztály mentális állapota. Amely tulajdonképpen csak annyiban különbözik magyarországi kollégáikétól, hogy ők jelképesen sáncolnak egy ugyancsak jelképes támadás miatt. Miközben mindkét fél kizárólag politikai kampányt folytat, azaz játssza az eszét.

Az írás az Új Szó hétfői számában is megjelent.