Magányosan és szegényen

Ardamica Zorán | 2010. szeptember 5. - 09:00 | Vélemény
Épeszű ember minimum elszomorodik azon, hogy az utóbbi hatvan évben mennyi nemzeti, nemzetiségi, etnikai, vallási stb. egyszóval önazonossági probléma gyülemlett föl a világban. Ez azonban még nem a legnagyobb gond, hiszen a baj mindig gyűlik.

Amiről a szocializmus szétesése után a kis európai nemzetállamok megalakulása, az ezt övező kisebb-nagyobb cirkuszok, netán háborúk, netántán tömeges emberirtások (lásd a boldogult Jugoszláviát) tanúskodnak, az nem más, mint a tény: az európai emberke (sem) tud a felgyülemlett bajokkal, feszültségekkel mit kezdeni.

A trend folytatódik. Az utóbbi 4-5 évben különösen kiélezettnek vélhetők az etnikai és vallási ellentétek tájainkon, értsd ezen a vén Európát. Hiába nem lett elutasítva (megjegyzem teljesen logikus és a gazdasági, védelmi okok mellett nem kis mértékben éppen etnikai, nemzeti és vallási megfontolásokból) Románia és Bulgária EU-tagsága. Hiába Brüsszel, Hága, a kisebbségek ügyei nem rendeződtek.

Franciaország, Anglia, Olaszország, Németország már-már megoldhatatlannak látszó bevándorlási problémákkal küzd, a volt (...) szociknak homoszexuálisai és cigányai, valamint zsidói is vannak, egyes keresztények betojtak a moszlimoktól, egyes moszlimok betojtak a még moszlimabb moszlimoktól stb. Megy a buzizás, cigányozás, zsidózás, szidják Krisztust, Allahot, Devlát, bárkit, aki egy kicsit is veszélyt jelenthet valaki „szociális biztonságára”, ami egyébként sosem volt, s nem is lesz. Divat a nemzetárulózás, a tüntetés, tojás- és szardobálás, valamint a világmegváltás, nemzetegyesítés, kereszténymentés, sőt az ősi nemzetek „újraépítése”, mondhatni, az időutazás nosztalgikus misztériuma...

Az európai demokráciákban egyre gyakoribb a homo-, xeno- és egyéb fóbiák nyílt vállalása, hangoztatása, politikai programmá emelése. Ennek alapjában három oka van. Az egyik nemes egyszerűséggel az őszintén átérzett és megélt bunkóság. A másik a pénz és hatalom (ami a pénzt hozza) hajhászását célzó politikai populizmus (ami a pénzt hozza).

Harmadikként, bármilyen fájó is ezt kijelenteni, a problémák valós megléte említhető. Persze, a problémák, nem olyan problémák, mint ahogyan őket mostanában divat megfogalmazni. Minden ellenkező állítással szemben nincs pl. cigánybűnözés, zsidó összeesküvés, moszlim világuralomra törés, megélhetési bűnözés. Hiszen nem minden cigány bűnöző, nem minden zsidó bankár, nem minden moszlim költözik el hazájából, s próbál mindenkit megtéríteni vagy felrobbantani, s nem minden szegény ember lop. Tagadhatatlan viszont, hogy igenis vannak gondok, amelyek - ha rosszul megfogalmazva, értelmezve is - félelmet keltenek a kishitűekben, akik félelmét a politika kihasználja. Ez a gond alapjában véve kettős. Integráció és asszimiláció a neve. A kettő között van egy vékonyka kis határ, amely az élni és élni hagyni morális alaptételre vezethető vissza. Bármilyen kényszer, de bármilyen oktalan ellenállás is eltolja az arányokat. Mindig lesznek konfliktusok és érdekütközések. És mindegyikükre létezik megoldás, csak még nem találtuk meg.

A legfőbb gond a társadalom, a politika tehetetlensége.

Mi tagadás, sem a tengeren túl, sem pedig fejlettnek minősített nyugat-európai államokban, Afrikában meg aztán végképp nem képes a vezető elit és a vezető „elit” kigondolni és megvalósítani egy olyan koncepciót, amely a 21. századi civilizáció e problémáira megfelelő módon tudna választ adni. Pedig már ideje lenne. A világtörténelem mutatja, az eddigi koncepciók hová vezettek.

Ha tehát egy politikus olyan elképzeléssel hozakodik elő, amely már egyszer, netán többször csődöt mondott, könyörgöm, ne higgyünk már neki. Sem kitelepítéssel, sem kitoloncolással, sem bezárkózással nem jutunk előbbre. Hiszen ahol falat építünk, a fal két oldalát is megépítjük. Az egyik oldalon pedig mi maradunk. Magányosan és szegényen. Elszigetelten, tehetetlenül és boldogtalanul. Gyűlölködve.