A hatalom nem játékszer

Barak László | 2010. szeptember 6. - 08:48 | Vélemény
Robert Fico vasárnap azzal masszírozta lehetséges választóit  a szlovák köztévében, hogy Iveta Radičová jobbközép kormánya, úgymond, 1989-től privatizálni készült az állami vagyont… Az szó szerint nem hangzott el a volt kormányfő szájából, hogy az új kormány politikusai az állami vagyont a saját zsebükre kívánják privatizálni. Ahogyan azt számos korrupciós botrány által bizonyítottan az ő kormányának tagjai cselekedték. Privatizálva tulajdonképpen teljes egészében az állami költségvetést.

Nem tudni, mi célból riogatja Fico az embereket az 1989-es rendszerváltással 2010-ben. Hacsak egyéb okok híján nem arra gondol, hogy szavazóinak túlnyomó része még mindig olyan szenvedéstörténetként éli meg a kommunizmus bukását, mint ő maga. Vagyis, hogy Szlovákia népességének jelentős hányada épp olyan nosztalgiával gondol még mindig a pártállami rendszerre, mint ő. Akiről köztudott, legalább annyira utálja most is a valamikori rendszerváltókat, mint azok a kommunista tótumfaktumok, akik anno a hatalom csúcsáról „miattuk“ lettek kiebrudalva.

Elképzelhető, hogy Robert Fico lélekben valóban vesztese a rendszerváltásnak, hiszen 1989-ben saját bevallása szerint nyugat-európai kiküldetésben tanult és voltaképpen észre sem vette, hogy 1989-ben történt volna valami Csehszlovákiában.

Egyébként, ha tényleg semmi nem történt volna, okkal feltételezhető, hogy Robert Ficóból akkor is politikus válik. Sőt, akár az állampárt legelső embere, élet-halál ura is válhatott volna belőle. Ha ugyanis pártállami időkben is olyan nagy kanállal eszi a kommunista ideológiát, mint most, ha olyan gátlástalan módon csinálja meg politikai karrierjét a diktatúra alatt, mint a rendszerváltás után, nyilván a kommunista rendszerben sem tett volna másként. Ráadásul az sem fordulhatott volna vele elő, hogy holmi demokratikus parlamenti választásokon bukik ki a hatalom csúcsáról, mint legutóbb.

Hagyjuk azonban, mi lett volna, ha nincsen rendszerváltás, hiszen volt. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem a pártállami diktatúra, hanem a parlamentáris demokrácia szabályai szerint működik a társadalom. Jól-rosszul! Pontosan úgy, ahogy azt az állampolgárok működtetni képesek. Nevezetesen azon közemberek milliói, akik négyévente szavazhatnak arról, kikre bízzák az országot és részben a saját sorsukat.

Több mint négy éve Ficóékra, Slota és Mečiar bandáira lett bízva minden. Legutóbb pedig a jelenlegi koalíció pártjaira. Ha Fico és társai hatalomra kerülésük után nem gondolják, hogy négy évig tart csupán a világ, és négy év alatt le kell nyúlniuk az állami költségvetést úgy, ahogy van, nyilván továbbra is ők ülhetnek a hatalom csúcsán. Ha Robert Fico és társai nem bánnak úgy a hatalommal, mint egy furkósbottal, továbbra is ők diktálhatják Szlovákiában, hogy merre, hány lépés. Ha Ficóék nem szelektálják diszkriminatív módon politikai szimpátiáik, nemzetiségük, anyanyelvük szerint Szlovákia állampolgárait, nem igyekeznek őket folytonosan egymás ellen kijátszani, nem kellene most azon siránkozniuk, hogy egyelőre az oldalvonalon kívülről kénytelenek szemlélni, mi történik a pályán…

Mindössze ennyit kell megjegyezniük a politikusoknak általában. Természetesen a jelenlegi hatalomgyakorlóknak is. Mármint, hogy a hatalom nem játékszer, a közvagyon nem közpréda, az embernek pedig – minden egyes embernek(!) – méltósága van. Akinek ennyit sikerül megjegyeznie, nem szükséges abban gondolkodnia, hogy csupán egyetlen választási ciklus a világ…

Az írás az Új Szó hétfői számában is megjelent.