Fico, a csapnivaló pártelnök
Mégpedig annak ellenére, hogy a Smer-SD vastagon megnyerte a nyárelőn megejtett parlamenti választásokat. Akárcsak anno Vladimír Mečiar és az általa vezérelt politikai maffia.
Fico, vagyis pártja kormányzati pozícióból történő kibukása viszont annyiban különbözik Mečiar 1998-as kudarcától, hogy az „államalapító” néptribun kizárólag az általa példátlan gyorsasággal lebonyolított „országprivatizáció”, illetve a járulékos, dicstelen banánköztársaságokat idéző politikai és köztörvényes bűnözés – az állami szintű tolvajlástól a politikailag motivált emberölésekig bezárólag minden megtörtént Szlovákia, azóta mečiarizmus jelzővel számon tartott országlása alatt – miatt vesztette el népszerűségét.
Fico sem volt sokkal különb dicstelen elődjénél. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a parasztvakító populizmust jobbára csupán szónoki eszköztárában alkalmazta. Nem rombolta porig azt a működőképes gazdasági mechanizmust, amelyet Mečiarék dúlását követően építettek föl a jobboldali Dzurinda-kormányok közgazdászai két választási ciklusuk alatt. Mondhatni, vérrel-verejtékkel, de legalább is olyan, a köznépet közvetlenül és igencsak érzékenyen érintő megszorításokkal, amelyek miatt az Európai Unió egyéb, igen erős piacgazdasági hagyományokkal rendelkező államaiban általában százezrek gyújtogatnak az utcákon…
Egyáltalán nem volt meglepő tehát, hogy a jobboldal választási bukása, egyszersmind Robert Fico hatalomra kerülése formájában érkezett 2006-ban a vonatkozó büntetés.
Nyilván nem kell különösebben bizonygatni, hiszen a legutóbbi parlamenti választás eredménye bizonyítja, hogy Robert Fico képtelen volt élni azzal a lehetőséggel, hogy 2006-ban tulajdonképpen ajándékba kapott egy működőképes országot. Az viszont kétségkívül a sors fintora, hogy amint fentebb említve volt, a legkevésbé sem azért bukott ki a hatalomból ez év nyarán, mert olyan rablógazdálkodást folytatott volna, mint annak idején keresztapja, Vladimír Mečiar. Annak ellenére nem, hogy Fico is, de leginkább koalíciós partnerei, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjának és Mečiar HZDS-ének kormányzati politikusai olyan korrupciós afférokba keveredtek, amelyekbe jobb helyeken pillanatokon belül belebuknak a legnépszerűbb politikai ikonok is. Fico koalíciós kormánya azonban égbekiáltó bűnei ellenére kitartott a választási ciklus végéig. Csakhogy most már egyértelmű, épp ez lett Robert Fico veszte.
Korántsem azért, mert annyira amortizálta volna őt és pártját a nyíltszíni tolvajtempó. Fico azért bukott meg, mert pártelnökként csődöt mondott! Ugyanis, meglehetősen telhetetlenül, egyszersmind óvatlanul folyamatosan azon dolgozott egész kormányzati ciklusa alatt, hogy egyrészt szőröstül-bőrüstül felfalja mindkét koalíciós partnerét, másrészt kormánya minden mocskát rájuk kenje...
Amint azt a júniusi parlamenti választási eredmények megmutatták, sikerült is a politikai kannibalizmus jelzőjével méltán illethető lakoma, nem kevésbé a saját fészekbe piszkítás. Mečiarék a parlamenten kívül rekedtek, Ján Slota pártja pedig ugyan bejutott a törvényhozásba, ám olyan alacsony preferenciával, hogy kormányalakítási szempontból kizárólag abban az esetben kerülhetett volna érdemben szóba, ha a jelenlegi kormánykoalíció jobboldali pártjai meg merészelik tenni, hogy lepaktálnak velük, s általuk a Robert Ficóval…
Ennyit arról, hogy Fico jó politikus és jó pártelnök-e vagy sem. Hajítófát sem ér! Olyannyira, hogy elvileg nem is illett volna újra pályáznia a pártelnöki posztra.
A gyakorlat azonban számos esetben felülírja a mégoly fundamentális elveket is. Mert ugye, egy eleve egyetlen emberre, vezérre, a tárgyalt esetben Robert Ficóra épített párt esetében létkérdés, hogy marad-e teljhatalmú vezér, sőt fétis az élén. Márpedig Ficón kívül jelenleg ilyen nincsen sem a Smerben sem a környékén. Érthető tehát, hogy a régi bútordarab és társai megőrizték pártbeli pozícióikat. Ami viszont korántsem győzelem, és egyáltalán nem reményteljes üzenet, amint azt maguk az érintettek, főként Fico kifelé hirdetik. Sokkal inkább kényszerhelyzet, mondhatni kutyaszorító!
Hacsak a jelenlegi szlovák kormánykoalíciót alkotó pártok politikusai nem lesznek annyira ostobák, hogy képtelenek legyenek egymás mellett kitartani a választási ciklus végéig. Egyértelmű ugyanis, hogy Fico ilyesmire játszik minden egyes gesztusával. Konkrétan legfrissebb szlogenjével, amely szerint bármelyik jobboldali párt szívesen kormányozna az övével, tehát vele…
A kommentár megjelent az Új Szó hétfői számában is.
